Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges kutya, akit Bodzának hívtak. Bodza egy aprócska, barna foltos, mindig vidáman csóváló kutyus volt. Egy kis faluban élt egy öreg nénivel, Mariska nénivel, aki nagyon szerette őt. Bodza mindig mosolyt csalt a falu lakóinak arcára, bármerre is járt. Volt azonban egy titka. Egyetlen vágya volt: megtalálni azt a híres, nagy, ízletes csontot, amelyről a többi kutya csak álmodni mert. Bodza minden reggel azzal a reménnyel ébredt, hogy talán ma rálel a csodacsontjára.
Egy napon Mariska néni így szólt:
– Bodza, drága, ma különleges nap van. Itt a tavasz, indulj, járd be a falut, hátha szerencséd lesz!
Bodza boldogan ugrott ki a kapun, és orrát a földhöz szorítva kezdett szimatolni. Tudta jól, hogy a csont nagyon fontos, minden kutya életében különleges helyet foglal el. Nemcsak finom csemege, hanem egy kis kincs is. Sokan azt mondják, a csont megtalálása olyan, mint amikor az ember rátalál egy régi barátra, vagy valami nagyon szeretetre méltóra.
Ahogy Bodza szaladt le a domboldalon, találkozott a szomszéd kutyával, Fricivel.
– Hová szaladsz ilyen izgatottan, Bodza? – kérdezte Frici.
– A nagy csontot keresem – felelte Bodza csillogó szemekkel –, azt, amiről mindenki beszél!
Frici csak legyintett, de aztán mégis csatlakozott hozzá. Együtt kutattak a játszótér alatt, a falu öreg hídjánál, de sehol nem találták a csontot. Egyszer csak nagy reccsenés hallatszott a bokorból.
– Ki vagy ott? – kérdezte Bodza bátortalanul.
A bokorból egy félénk cica bújt elő, Cirmoska.
– Ne féljetek, csak elaludtam a melegben – mondta Cirmoska, miközben nyújtózkodott.
– Mi egy nagy csontot keresünk – mondta Bodza. – Nem láttál valami különlegeset?
Cirmoska elgondolkodott, majd így felelt:
– Nem, de segítek nektek keresni, mert szeretek veletek játszani.
Így hát hárman indultak tovább. Eljutottak a malomhoz, ahol a víz hangosan csobogott. Eszükbe jutott, hogy a múlt héten itt lakomáztak a vadkacsák, hátha maradt valami finomság. Átnézték a partot, a köveket, de csak egy régi cipő talpát találták.
Bodza picit elszomorodott.
– Lehet, hogy sosem találom meg azt a csontot – sóhajtotta.
De Frici odabújt mellé, és Cirmoska megsimogatta az orrát.
– Ne add fel, Bodza! – mondták egyszerre. – Sokkal fontosabb, hogy együtt vagyunk, és közben jól érezzük magunkat.
A nap végére az egész falu kutyái és cicái csatlakoztak hozzájuk. Mindenki segített keresni, és Bodza boldogan szaladt a barátaival. Este, amikor visszatértek Mariska nénihez, Bodza fáradtan, de vidáman heveredett le a lábtörlőre.
– Nos, megtaláltad a csontod? – kérdezte Mariska néni mosolyogva.
Bodza ránézett új barátaira, majd boldogan csóválta a farkát.
– Nem, de sok új barátot találtam, és együtt rengeteget nevettünk!
Mariska néni megsimogatta a fejét.
– Néha, fiam, az életben nem mindig az a fontos, hogy megtaláld, amit keresel. Néha maga az út, az együtt töltött idő a legnagyobb kincs.
Bodza elgondolkodott ezen, és mielőtt elaludt, boldogan szuszogott. Bár a nagy csontot sosem találta meg, szíve tele volt szeretettel és jókedvvel.
Így történt, hogy Bodza, a kutya, aki sosem találta meg a csontját, mégis megtalálta a legfontosabbat: a barátságot és az örömet, amit másokkal együtt élhetünk át. És ha egyszer újra csontot keres majd, tudja, hogy a legjobb, ha közben sosem marad egyedül.
Így volt, úgy volt, ez volt a mese, talán igaz sem volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
