Volt egyszer egy elefánt, akit Eleknek hívtak. Elek elefánt nem egy dzsungelben vagy szavannán lakott, hanem egy különös házban, a nagyváros szélén. Ez a ház kicsi volt, de barátságos, és minden szobájában színes képek lógtak a falon. Elek nagyon szerette ezt a házat, de volt egy gondja: sosem fért ki az ajtón.
Elek minden reggel az ajtóhoz lépett, és kipróbálta, hogy talán ma sikerül. Először az ormányát próbálta kidugni, majd az egyik fülét, de mindig elakadt. Az ajtó túl kicsi volt egy ekkora elefánthoz. – Jaj, hát hogy lehetek ilyen nagy? – sóhajtott Elek. – Szeretnék én is kimenni a kertbe, nézni a pillangókat és szagolni a virágokat!
Egy nap Elek elhatározta, hogy mindent megpróbál, hogy végre kijuthasson. Először oldalazva próbált átjutni az ajtón, aztán hátrafelé, de sehogy sem ment. Megpróbálta behúzni a hasát, becsukni a szemét és számolni háromig – egy, kettő, három – de az ajtó csak nem lett nagyobb.
Ahogy ott szomorkodott, meglátta a ház ablakán keresztül a kismadarat, aki vidáman csiripelt. – Szia, Elek! – szólt a kismadár. – Miért vagy ilyen szomorú?
– Nem férek ki az ajtón – panaszkodott Elek. – Olyan szeretnék kint lenni, mint te!
A kismadár elgondolkozott. – Talán együtt kitalálhatunk valamit! – mondta lelkesen.
Hamarosan több barát is összegyűlt a ház körül. Ott volt a fürge mókus, a kíváncsi nyuszi és a bölcs teknős is. Mindnyájan segíteni akartak Eleknek.
– Talán szét kellene szerelni az ajtót! – javasolta a mókus.
– Vagy megkérhetnénk Eleket, hogy próbáljon még jobban összegömbölyödni! – mondta a nyuszi.
A teknős lassan végigsimította a páncélját. – Vagy talán az ajtó nem is neked való, Elek – jegyezte meg halkan. – Néha nem az a fontos, hogy ugyanarra az útra induljunk, mint mások. Lehet, hogy neked más a helyed.
De Elek nem adta fel, és a barátai sem. Együtt próbálgatták, hogyan lehetne nagyobbá tenni az ajtót. De ahányszor csak nekiláttak, az ajtó makacsul ugyanakkora maradt.
Elek leült, és halkan így szólt: – Lehet, hogy tényleg nem az ajtó hibája. Talán én vagyok más, mint a többiek. De vajon baj ez?
A barátok összenéztek, és így szóltak: – Nem baj, hogy más vagy, Elek! Sőt, pont ezért szeretünk! Mindegyikünk másképp szép. A mókus gyors, a nyuszi kíváncsi, a teknős bölcs – és te vagy a legkedvesebb elefánt, akit ismerünk!
Elek ekkor megértette, hogy nem kell mindenáron átpréselnie magát azon a kicsi ajtón. Ha nem fér ki, akkor is lehet boldog. Hiszen a barátai mindig ott vannak vele, és a házban bármit csinálhatnak együtt: játszhatnak, mesélhetnek, vagy éppen ablakon át nézhetik a kinti világot.
Egyszer csak a barátai is elkezdtek bejárni hozzá, ki az ablakon, ki a kéményen, ki pedig az ajtón, ahogy tudott. Elek pedig mindenkit szívesen látott.
Ha pedig nagyon szerette volna érezni a kert illatát, a kismadár behozott neki egy szál virágot, a nyuszi egy csigaházat, a mókus pedig egy marék friss mogyorót. Így aztán Elek mégis átélhette a tavasz minden szépségét.
Azóta Elek már nem próbálta mindenáron kiférni az ajtón. Inkább örült annak, amit a házon belül és barátai társaságában talált. Tudta, hogy mindenki más, és pont ettől szép a világ.
Így volt, igaz volt, vagy talán nem is volt – ilyen mese volt ez!
És ha majd egy ajtó egyszer túl kicsinek tűnik nektek, jusson eszetekbe Elek elefánt, aki megtanulta: szeretetben és barátságban bárhol boldog lehet az ember – vagy akár egy elefánt is!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
