A titokzatos boszorkány és varázslatos kertje
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy sűrű, zöld erdő mélyén éldegélt egy magányos boszorkány, akit Rozáliának hívtak. Rozália nem volt olyan boszorkány, akitől félni kellett volna. Sőt, ő volt a legkedvesebb teremtés az egész vidéken! Szeretett beszélgetni a virágokkal, madarakkal, sőt még a sündisznókkal is, akik gyakran megbújtak a kertjében.
Rozália kertje nem volt hétköznapi. Sokan mondogatták, hogy a boszorkány kertje maga a varázslat, ahol minden növény énekel, minden bokor mesél. Azt rebesgették, hogy aki egyszer betér oda, soha többé nem lesz ugyanaz az ember.
A kert születése: hogyan kezdődött a legenda
Rozália egyszer, egy viharos éjszakán, amikor a szelek süvítettek, a villámok pedig az eget szaggatták, úgy döntött, hogy különleges kertet varázsol magának. Elővette a legöregebb könyvét, amit még nagyanyjától örökölt, és keresett benne egy titkos varázsigét. A varázsige így szólt: „Szeretetből szüless, jóságból növekedj, és boldogságot hozz annak, ki belép!”
Másnap reggel, amikor a nap első sugara megérintette a kert földjét, apró hajtások bújtak elő mindenfelé. Rozália táncolt örömében, és énekelt nekik.
Ahogy telt az idő, a kert egyre csak nőtt, virágzott, s a vidéken messze földön híre ment a boszorkány csodálatos kertjének. Az állatok is szívesen időztek ott, mert tudták, hogy Rozália mindig figyel rájuk, segít, ha baj van.
A különleges növények és mágikus hatásuk
A boszorkány kertjében minden növénynek varázsereje volt. Az egyik bokor például, ha megérintetted a leveleit, elűzte a szomorúságot. Egy másik virág, a kacagó margaréta, nevetni kezdett, ha megszagoltad, és a közelben mindenki jókedvre derült.
Volt ott egy fa is, a Békefája, amelynek árnyékában még a legnagyobb ellenségek is kibékültek egymással. És persze akadtak gyógyító növények is: a csillagvirág például egy szempillantás alatt meggyógyította a horzsolást vagy a sebeket.
Rozália mindig azt mondta: „A szeretet és jóság mindenkin segít, csak nyisd ki a szíved, és figyelj a kert csodáira!”
Az első látogató kalandja a boszorkány kertjében
Egy nap egy bátortalan, de kíváncsi kisfiú tévedt el az erdőben. Áronnak hívták, és szomorú volt, mert elveszítette kedvenc labdáját. Amikor meglátta a kertet, először megijedt, hiszen hallott már a boszorkányokról. De a kertből hívogató dallam szólt, és a virágok úgy integettek felé, mintha csak azt mondanák: „Gyere be, ne félj!”
Áron lassan belépett, és csodálkozva nézett körbe. Hirtelen egy kacagó margaréta hajolt le hozzá, és megcsiklandozta az orrát. Áron felnevetett, és észrevette, hogy már nem is szomorú.
Ekkor Rozália jelent meg, és barátságosan köszöntötte a fiút.
Üdvözöllek, Áron! Mit keresel errefelé?
Elvesztettem a labdámat, és nagyon szomorú vagyok – vallotta be a kisfiú.
Ne búsulj! Ebben a kertben minden bánat elszáll, és talán még a labdád is előkerül – mondta Rozália, és hívogatta Áront, hogy tegyen egy kört vele a kertben.
Ahogy sétáltak, Áron egyre boldogabb lett. A békefánál megpihent, a csillagvirág meggyógyította a lehorzsolt térdét, s a kert végében, a bokrok között, megtalálta a labdáját is!
Köszönöm, Rozália! – mondta Áron, és átölelte a boszorkányt. – Soha nem felejtem el ezt a napot!
Emlékezz mindig: ha nyitott szívvel jársz, a világ is nyitott lesz előtted! – felelte mosolyogva Rozália.
Mit tanulhatunk a boszorkány kertjének meséjéből?
A boszorkány kertjének meséje megtanít minket arra, hogy a szeretet és a jóság mindig segít. Ha figyelünk egymásra, segítünk, amikor csak lehet, a világ is szebb lesz. Néha elég egy mosoly, egy kedves szó vagy egy segítő kéz, és a baj máris tovaszáll.
Így volt, igaz is volt, ez egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
