Egy messzi vidéken, ahol az égbolt mindig tiszta volt és a hegyek lábánál sűrű erdő terpeszkedett, élt egyszer egy magányos sárkány. Őt úgy hívták, hogy Zénó. Zénó nem volt gonosz, sem hangos, inkább csak csendes és kíváncsi, hiszen senkije sem volt ezen a világon. Napjai nagy részét azzal töltötte, hogy a hegyek ormán ült és a csillagokat nézte esténként.
Egyik éjjel, miközben Zénó a csillagokat csodálta, különös fényt pillantott meg a sötét erdő mélyén. Ez a fény nem volt olyan, mint a többi csillagé, inkább olyan, mintha egy aprócska nap bujkálna a fák között. Zénó szíve gyorsabban dobbant a kíváncsiságtól, és úgy döntött, utána jár, mi lehet az a különös fény.
Óvatosan lépkedett az erdő felé, nehogy felébressze a madarakat vagy megzavarja a mókusokat. Ahogy közelebb ért, egyre erősebb lett a fény, és egyszer csak egy tisztáson találta magát, ahol egy pici csillagcska pihent az avarban. A csillag gyengén világított, mintha szomorú lett volna.
– Szia, ki vagy te? – kérdezte Zénó óvatosan.
– Én vagyok Csilla, egy fénycsillag – sóhajtott a kis csillag –, leestem az égről, és most nem tudok visszamenni.
Zénó megsajnálta Csillát. Tudta, milyen rossz egyedül lenni és elveszettnek érezni magát. A sárkány nagyon bátor volt, hiszen egyedül jött be az erdőbe, de most még bátrabbnak kellett lennie.
– Ne félj, segítek neked! – mondta határozottan. – De hogyan tudnék segíteni?
Csilla mosolygott egy kicsit, és azt mondta:
– Ha segítesz nekem visszatalálni az égboltra, újra ragyogni fogok, és cserébe a barátod leszek.
Zénó örült a szavaknak. Végre lehet egy barátja! De előtte ki kellett találniuk, hogyan juthat vissza Csilla az égbe. Elindultak együtt az erdőn át, és közben beszélgettek.
– Miért voltál eddig egyedül? – kérdezte Csilla.
– Mert mindenki fél tőlem – felelte Zénó szomorúan –, pedig én csak szeretnék valakihez tartozni.
Csilla bátorítóan ragyogott egy kicsit erősebben.
– Aki ismer téged, az tudja, hogy jó vagy – mondta kedvesen.
Miközben mentek, elérték a hegy tetejét, ahonnan az égbolt közelebbinek tűnt, mint valaha. Zénó mélyet lélegzett.
– Felrepítelek egészen a csillagok közé – mondta Zénó.
– Biztos vagy benne? Nem félsz, hogy elveszítesz engem? – kérdezte Csilla halkan.
Zénó elmosolyodott.
– Igazi barátom vagy, és az a fontos, hogy boldog légy.
Zénó óvatosan a hátára vette Csillát, és hatalmas szárnyaival elrugaszkodott. Egyre magasabbra és magasabbra repültek, míg a föld már csak pici foltként látszott alattuk. Az ég csupa fény volt, és Csilla egyre fényesebben ragyogott, ahogy közeledtek csillagtársaihoz.
– Köszönöm, Zénó! – suttogta Csilla, amikor visszaért az égboltra. – Most már sosem felejtelek el!
Zénó szíve megtelt melegséggel. Leereszkedett a földre, és onnantól kezdve minden este újra felnézett az égre. Ott látta Csillát, aki minden alkalommal egy különleges, kedves villanással intett neki.
Zénó már nem érezte magát magányosnak. Tudta, hogy van valaki odafent, aki szereti, és akinek egyszer segített. Attól a naptól kezdve Zénó minden vándorral jót tett, akit az erdőben talált, és a szíve tele lett szeretettel.
Így történt, hogy egy magányos sárkány különös kalandra indult, megtalálta a fénycsillagot, és közben igazi barátságot is lelt. Mert a szeretet és a jóság mindig megtalálja az utat, még a legnagyobb sárkányszívekhez is.
Így volt, így nem volt, igaz mese volt, talán nem is volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
