Volt egyszer messze-messze, egy meleg, napsütötte vidéken egy különös elefánt, akit mindenki csak így ismert: Trombita, az álmos elefánt. Trombita barátságos volt, nagy fülei és hosszú ormánya volt, de egy dologban különbözött a többi elefánttól: ő folyton elaludt.
Reggelenként, amikor a nap felkelt, az elefántcsorda már hangosan trombitált, fürdött a folyóban, de Trombita ilyenkor még az akácfa alatt szenderegve szuszogott. „Gyere, Trombita, fürödni!” – hívta őt Bogi, a bátor kiselefánt. „Mindjárt… csak még öt perc…” – dünnyögte Trombita, és visszahunyta a szemét.
A többiek néha csodálkoztak, hogy lehet valaki ilyen álmos. Trombita sokszor séta közben is leült, és mire észbe kapott, már halkan hortyogott is. Egyszer, amikor a majmok ugráltak a fákon, és Dzsungelusz, a papagáj, hangosan mesélt, Trombita arra ébredt, hogy valaki halkan nevet rajta. „Alszol még, Trombita?” – csipkelődött Dzsungelusz, de Trombita csak mosolygott, és egy nagyot pislogott.
A napjai így teltek: ébredt, evett, játszott, de bárhol, bármikor el tudott aludni. A kedvenc helye egy nagy mangófa alatt volt, ahol a fű puha volt és a madarak is csendesen énekeltek. Barátai szerették őt, de néha mégis aggódtak. „Trombita, nem maradsz le a játékról, ha mindig alszol?” – kérdezte egyszer Pici, a kíváncsi kisantilop.
Trombita vállat vont. „Én álmodban is szoktam játszani! Olyan szép álmokat látok, hogy néha nem is akarok felébredni.” Ezen nagyot nevettek a barátai, de azért elhatározták, hogy segítenek neki ébren maradni.
Egyik nap, mikor Trombita már harmadszor is elaludt az árnyékban, Bogi és Pici összedugták a fejüket. „Kitaláltam!” – mondta Bogi. „Ma végig beszélgetni fogunk vele, hogy ne szenderedjen el!” Egész nap meséltek neki vicces történeteket, sőt, még a majmokat is megkérték, hogy ugráljanak felette.
Amikor Trombita mégis elaludt, a barátságos orrszarvú megdörzsölte a hátát, hátha ettől felébred. „Kelj fel, Trombita, különleges nap van!” – duruzsolta neki. Az elefánt felnyitotta a szemét, de újra elbóbiskolt. A barátai nem adták fel; próbálták énekléssel, játékokkal, sőt, még egy kis vizet is fröcsköltek rá a folyóból.
Végül mindenki kicsit szomorú lett. „Talán Trombita nem szereti velünk tölteni az időt…” – mondta Pici. De akkor Trombita felébredt, és így szólt: „Szeretek veletek lenni, csak néha olyan fáradt vagyok! Éjjel sokat forgolódom, mert különös álmokat látok.”
A barátai összenéztek. „Segíthetünk valamiben?” – kérdezte Bogi. Trombita elgondolkodott. „Talán, ha együtt elcsendesednénk esténként, könnyebben aludnék el.” Így hát az elefántcsorda este csendben gyülekezett a mangófa alatt, hallgatták a tücskök ciripelését, és Bogi mesélt egy szépséges esti mesét. Trombita most könnyen álomba merült.
Reggel Trombita kipihenten ébredt. Nagyot nyújtózott, vidáman trombitált, és elsőként futott a folyóhoz. „Nahát, milyen friss vagy ma, Trombita!” – ámultak a barátai. „Azért, mert most már tudom, mi a jó nekem – este csendben együtt elaludni veletek, nappal pedig játszani. Most már megtaláltam a saját ritmusomat!”
Attól fogva Trombita már nem aludt el nap közben, de esténként mindig együtt csendesedtek el a barátaival a mangófa alatt. Megtanulták, hogy mindenkinek másra van szüksége a pihenéshez, és hogy sokkal könnyebb, ha egymást segítik szeretettel és türelemmel.
Így történt, így nem volt, volt egyszer egy ilyen mese! Az álmos elefánt története azt tanítja nekünk, hogy legyünk megértőek egymással, segítsünk a barátainknak, és szeressük őket olyannak, amilyenek. Mert a szeretet és a jóság mindig segít megtalálni a saját utunkat.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
