A havas hegyek csúcsain, ahol a szél csilingelő jégdarabokat sodor a levegőben, élt egy hópárduc. A bundája fehér volt, akár a frissen hullott hó, és a tappancsai hangtalanul suhantak a sziklák között. A hópárduc egyedül élt. Szerette a magányos sétákat, és az éjszakai csillogást, amikor a holdfény ezüst csíkokat rajzolt a hóra.
Néha a hópárduc elgondolkozott: vajon van-e még rajta kívül valaki ilyen messze fent a hegyen, aki ugyanígy várja a karácsonyt? Hiszen a karácsonyi esték a magányban csendesek és hosszúak. Mégis, valami különleges érzés töltötte el a szívét, ahogy közeledett a decemberi éjszaka, amikor mindenki ünnepel.
Egy sötétedő karácsonyi estén, amikor a hópárduc a barlangjában pihent, halk neszezést hallott. Először azt hitte, csak a szél játszik a fákkal. De aztán halk kopogások és csilingelő nevetés hallatszott kintről.
„Kicsoda vagy te?” szólt ki a hópárduc.
„Mi vagyunk a mókusok! A fenyőerdőből jöttünk!” csipogta egy apró barna mókus, miközben beugrott a barlang bejáratához. Mögötte kisebb-nagyobb állatkák jelentek meg: egy vidám hermelin, egy szorgos nyuszi és egy szürke bagoly.
„Karácsony van!” rikkantotta a nyuszi. „Azért jöttünk, hogy együtt ünnepeljünk, ha nem bánod.”
A hópárduc szeme elkerekedett. Soha nem voltak vendégei karácsonykor. Egy kicsit félt is, hogy hogyan fogadja őket, de a bundája alatt melegséget érzett.
„Lépjetek csak be, hely van bőven!” mondta végül, és kicsit félénken mosolygott.
Az állatok bejöttek, és közösen díszítettek egy kis fenyőágat, amit a mókusok hoztak. A barlangot betöltötte a nevetés és a boldog beszélgetés. A hópárduc szíve megtelt valami ismeretlen melegséggel, amit eddig sosem érzett.
Mire eljött az éjfél, a hópárduc a barlang szélén üldögélt, amikor észrevette, hogy a fenyőág alatt egy titokzatos csomag rejtőzik. Egy apró, színes kendőbe csomagolták, rajta egy cetli: „Boldog Karácsonyt kíván a barátaid!”
„Kinek a meglepetése ez?” kérdezte.
„Mi mind együtt készítettük neked!” kuncogott a hermelin. „Hiszen ez az első karácsonyod velünk!”
A hópárduc óvatosan kibontotta a csomagot. Egy faragott fakorong volt benne, amibe egy hópárduc és négy kis barátja képe volt vésve. A hópárduc meghatódottan nézte az ajándékot.
„Még sosem kaptam ajándékot,” mondta csendesen. „Nagyon köszönöm.”
A barlangban az asztalra mindenki hozott valamit: a mókus magokat, a nyuszi répát, a hermelin mogyorót, a bagoly pedig egy kis mézet. Együtt csipegettek, meséltek, nevettek, és közben a szél is halkabban fújt a hegyek között, mintha ő is hallgatózna.
Az éjszaka végén a hópárduc körülnézett. Már nem volt magányos. Úgy érezte, mintha a szíve is nagyobbra nőtt volna.
„Nagyon boldog vagyok, hogy eljöttetek,” mondta halkan.
„Mi is örülünk,” válaszolta a bagoly. „A karácsony a szeretet ünnepe. És a szeretet akkor a legnagyobb, ha megosztjuk másokkal.”
A hópárduc rádöbbent: az ünnep nem a magányról szól, hanem arról, hogy együtt örülünk, adunk és kapunk szeretetet, és hogy a barátság a legnagyobb ajándék.
Ezután minden évben együtt ünnepelték a karácsonyt, és a hópárduc soha többé nem érezte magát egyedül.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
