Egyszer volt, hol nem volt, az üvegesen csillogó hegyeken túl, mélyen a világ legzöldebb zugában, ott terült el az Esőerdő szíve. Így hívták azt a varázslatos helyet, ahol minden fa, virág és állat közösen élt boldogan. Az erdő kialakulása hosszú-hosszú éveken át történt, amikor az esőcseppek táncot jártak a földdel, és a Nap meleg sugarai lassan, türelmesen segítették a magvak kikelését. Az idő múlásával az esőerdő egyre sűrűbb és bujább lett, s a földrajzi térképet is egyre jobban benőtte. A legtöbb esőerdőt a forró Egyenlítő mentén találhatjuk, Afrikában, Dél-Amerikában, s messze Ázsiában is, ahol az eső majdnem minden nap meglátogatja a fákat.
Az esőerdő szíve különleges hely volt, mert a sokféle növény és állat ott együtt dobogtatta a természet szívét. Itt élt Momo, a kíváncsi majom, Sira, a bölcs tukán, és Lili, a játékos kis jaguár. Egy napon Momo így szólt: „Tudjátok, mennyi minden lakik itt velünk? Minden sarokban más-más illat, hang, szín és íz vár!” Sira bólogatott, és így válaszolt: „Bizony, az esőerdő szíve azért dobog ilyen erősen, mert mi mindannyian együtt élünk itt, segítjük egymást, és vigyázunk a környezetünkre.” Lili kíváncsian körbeszaglászott: „De mi történik, ha valaki bajba jut?”
A sokféle élőlény együtt alkotott egy hatalmas családot. A fák árnyékot adtak a virágoknak, a méhek segítették a beporzást, a folyók friss vizet hoztak a szomjas állatoknak. Az esőerdő szíve így lüktetett, s mindenki része volt ennek a csodának. Egyik nap azonban szokatlan zaj riasztotta meg az állatokat. Emberek jöttek az erdőbe, és fákat kezdtek kivágni. Momo ijedten szólt: „Miért viszik el a mi fáinkat?” Sira szomorúan felelt: „Az embereknek is szükségük van fára, de nem tudják, mennyire fontos nekünk minden fa, bokor és levél.”
Az esőerdő ökológiai jelentősége óriási volt, hiszen megtisztította a levegőt, otthont adott mindenféle állatnak és növénynek, s életet adott a világnak. „Nélkülünk nem lenne friss levegő, sem víz, sem színes madarak dala” – mondta Sira, a bölcs tukán. „Ezért kell vigyáznunk az erdőnkre, és emlékeztetni mindenkit, hogy az Esőerdő szíve mindannyiunké!”
Az emberek is szerették volna felfedezni az erdő kincseit, ám gyakran nem értették meg, hogy a kivágott fák helyét nehéz újra benépesíteni, s az ott élő állatok elveszíthetik otthonukat. Momo összegyűjtötte barátait, és így szólt: „Mit tehetünk, hogy megvédjük otthonunkat?” Lili ötletelt: „Talán barátkozzunk az emberekkel, és mutassuk meg nekik, mennyi csoda rejlik itt!” Sira egyetértett, és együtt elindultak, hogy találkozzanak a fafaragó emberekkel.
A kis állatok bátran odasétáltak az emberekhez. „Szia!” – szólt Momo. „Tudjátok, hogy minden egyes fa fontos nekünk? Ha ti is segítetek vigyázni rájuk, az erdő örökké élni fog!” Az emberek meglepődtek, hiszen sosem hallottak beszélő majmokról, ám a kedves állatok mosolya hamar felmelegítette a szívüket. Egyikük így felelt: „Nem tudtuk, mennyire fontos a fák és állatok barátsága. Segítünk megvédeni az erdőt, ígérjük!”
Attól a naptól fogva az emberek és az erdő lakói együtt ültettek új fákat, óvták a régi öreg törzseket, és ügyeltek rá, hogy soha ne fogyjon el a védelmező zöld lombkorona. Az erdő szíve így újra erősen dobogott, s mindenki boldogan élhetett benne tovább. Lili este, amikor lefeküdt, így szólt: „Ma megtanultuk, hogy a szeretet és a jóság mindent meggyógyít. Csak összefogással lehet megmenteni a világot!”
Így volt, igaz volt, tán mese is volt! Az Esőerdő szíve ma is dobog azoknak, akik vigyáznak rá, és szeretettel gondolnak minden apró lakójára.
A történet tanulsága, hogy a szeretet, az összefogás és a jóság minden akadályt legyőzhet, s csak így óvhatjuk meg a természetet, hogy az még sokáig boldogan doboghasson mindannyiunkért.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
