Mikulás kalapja elveszett: hogyan történt a baleset?
Egyszer volt, hol nem volt, a havas hegyek mögött, egy aprócska faluban készült a Mikulás az év legfontosabb napjára. Már reggel óta nagy volt a sürgés-forgás a manók műhelyében, csomagolták az ajándékokat, fényesítették a szánkót, és persze készítették a meleg kakaót. Mikulás vidáman énekelgetett, miközben a piros kabátját gombolta, de valami hiányzott – a kalapja. Az a bizonyos piros, bolyhos szélű sapka, amit mindig büszkén viselt.
Ahogy leült a szánkóra, hogy induljon, egy hirtelen szélroham érkezett. „Vigyázz, Mikulás bácsi!” – kiáltott Puszedli manó, de már késő volt. A szél felkapta a kalapot, és cikk-cakkban elrepítette az erdő felé.
Az elgurult kalap nyomában: keresés a városban
Mikulás ijedten pattant le a szánkóról. „Ezt most azonnal meg kell keresnünk!” – mondta izgatottan. Puszedli és Fahéj manó mellé szegődtek, és elindultak a város felé, hiszen a szél arrafelé fújt. Ahogy mentek, minden bokor mögé bekukkantottak, minden utcasarkon szétnéztek.
„Te látod valahol a piros kalapot, Puszedli?” – kérdezte Mikulás. „Sajnos nem, de nézd csak, ott egy hóember! Hátha ő látta!” – válaszolta Puszedli. Odaértek a hóemberhez, aki barátságosan mosolygott rájuk. „Jó napot, kedves barátaim! Egy piros kalapot keresünk. Nem látta erre gurulni?” – kérdezte Mikulás.
„Bizony, láttam ám!” – szólt a hóember. „A szél sodorta, pont arra, amerre a játszótér van.” Megköszönték a segítséget, és már szaladtak is tovább.
Segítők és tanúk: ki látta utoljára a kalapot?
A játszótéren Tami, a kismadár csipegetett a faágon. „Szia Tami, nem láttad erre Mikulás kalapját?” – kérdezte kíváncsian Fahéj manó. „Dehogynem! Épp az előbb repült arra, amerre a fagylaltos bódé van. Egy csapat gyerek is utána szaladt!” – csiripelte Tami.
Ahogy odaértek a bódéhoz, a gyerekek mosolyogva mutatták, merre gurult tovább a kalap. „Nagyon gyors volt, alig tudtuk utolérni!” – mondta Lilla. „De aztán egy kedves kutyus vitte tovább a parkba.” Mikulás megvakarta a fejét. „Hát ilyen kalandban még nem volt részem!”
A parkban végre megtalálták a kutyust, aki épp a kalapot próbálta a fejére tenni. „Szia, kutyus! Az a kalap az én fejemre való, visszaadnád, kérlek?” – kérte Mikulás. A kutyus boldogan visszaadta, és vidáman csóválta a farkát.
A kalap jelentősége Mikulás ünnepén
Ahogy Mikulás a fejére tette a kalapot, mindenki felujjongott. „Milyen szép vagy így, Mikulás bácsi!” – mondták a gyerekek. „Tudjátok, ez a kalap nagyon fontos nekem. Nemcsak melegen tartja a fülemet, hanem emlékeztet arra is, hogy mindenki kaphat szeretetet és ajándékot, aki jó szívű.”
Puszedli manó bólintott. „És most, hogy visszakerült a kalap, folytathatjuk az ünnepet!” „Így van” – mondta Mikulás –, „de ne felejtsétek el, hogy nem a kalaptól lesz valaki Mikulás, hanem a szeretettől, amit másoknak ad.”
Vajon előkerül még időben Mikulás kalapja?
Úgy tűnt, hogy minden jóra fordult. A kalap visszakerült, a szánkó újra útra készen állt, és a gyerekek örömmel integettek Mikulásnak. A manók boldogan szaladtak vissza a műhelybe, hogy befejezzék az utolsó csomagok díszítését. Mikulás egy pillanatra megállt, és körbenézett. „Milyen jó, hogy ennyi segítőkész barát vesz körül. Egyedül biztosan nem találtam volna meg a kalapomat.”
A gyerekek nevetve búcsúztak: „Viszlát, Mikulás bácsi! Jövőre is várunk!” Mikulás pedig integetett, majd vidáman szánkózott el a havas éjszakában.
Így esett, hogy Mikulás kalapja elgurult, de a szeretet, a segítség és a barátság visszavezette hozzá. Mert a legnagyobb ajándék mindig az, ha jók vagyunk egymáshoz, és segítünk, amikor csak lehet.
Így volt, úgy volt, talán igaz se volt, ilyen volt ez a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
