Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tündér, akit Borókának hívtak. Boróka nem egy közönséges tündér volt: gyönyörű, csillogó szárnyai voltak, és mindig a legzöldebb fűszálakon szeretett üldögélni. Mégis, valami hiányzott az életéből. Boróka nagyon magányos volt, mert nem talált igaz barátokra az erdőben.
Egyik este, amikor a nap már lebukott a hegyek mögött, Boróka egyedül sétált az erdő sűrűjében. Hallgatta a madarakat, és megcsodálta a csillagok ragyogását. Egyszer csak egészen különös hang ütötte meg a fülét. Ez a hang nem hasonlított semmire, amit eddig hallott: meleg volt, puha és megnyugtató, mintha egy ölelés rejtőzne benne.
Boróka megállt, és kíváncsian fülelt. A hang mintha hívta volna, úgyhogy elindult arrafelé, ahonnan jött. Óvatosan átbújt a bokrokon, átmászott egy kidőlt fán, és elérkezett egy apró tisztásra. Ott egy kis mókus ült, aki lágyan dúdolt egy dallamot. Mellette egy nyúl és egy borz is csöndben hallgatta. Ahogy Boróka közelebb lépett, a hang még szebben csengett.
„Sziasztok!” köszönt félénken Boróka.
A mókus felnézett, és barátságosan rámosolygott. „Gyere csak közelebb! Hallgasd velünk ezt a csodás dallamot!”
Boróka leült melléjük. Ahogy figyelt, úgy érezte, a szíve is együtt dobog a dallammal. A többiek is boldogan ültek, és közösen élvezték a különös zenét.
Amikor a dal véget ért, a nyúl megszólalt. „Ez a szeretet hangja. Mindannyian érezzük, amikor együtt vagyunk, és megosztjuk egymással a jóságot.”
Boróka csodálkozva nézett rájuk. „De honnan jön ez a hang? És miért nem hallottam még sosem?”
A borz elmosolyodott. „A szeretet hangját nem lehet egyedül hallani. Csak akkor szólal meg, ha törődünk egymással, és szívből szeretünk.”
Boróka szíve megtelt boldogsággal. Rájött, hogy a magányát az okozta, hogy sosem nyitotta meg igazán a szívét mások felé. Ekkor megkérdezte a többieket: „Lehetek a barátotok?”
A kis állatok egyszerre feleltek: „Természetesen!”
Attól a naptól fogva Boróka minden este találkozott új barátaival a tisztáson. Néha újabb kis állatok is csatlakoztak hozzájuk, és minden alkalommal együtt hallgatták a szeretet hangját. Ha valaki szomorú volt, a többiek megvigasztalták. Ha valaki örült, együtt nevettek.
Egy nap Boróka elhatározta, hogy megtanulja a szeretet dalát, hogy bármikor elénekelhesse, amikor szükség van rá. A mókus, a nyúl és a borz örömmel segítettek neki. Először félénken próbálkozott, de aztán a többiek bátorították.
„Nem baj, ha nem tökéletes!” mondta a nyúl. „A szeretet hangja attól szép, hogy szívből jön.”
Boróka végül el tudta énekelni a dalt. Amikor először csendült fel a hangja, az egész erdő megtelt melegséggel. Mindenki, aki hallotta, boldogabb és nyugodtabb lett.
Boróka szíve megtelt szeretettel és hálával. Már soha többé nem volt magányos. Tudta, hogy a szeretet hangja mindig vele marad, ha nyitott szívvel él, és barátai mindig ott lesznek mellette.
Az erdőben azóta is minden este felcsendül a szeretet hangja. Boróka és barátai együtt énekelnek, nevetnek, és segítenek egymásnak. Aki csak hallja ezt a különös dallamot, annak a szíve megtelik örömmel.
Így történt, hogy Boróka, a magányos tündér, megtalálta a szeretet hangját. Nem egy csodás tárgyban vagy varázslatban, hanem a barátságban és a jóságban lelte meg azt, amire mindig is vágyott.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt. Talán igaz, talán nem, de egy biztos: a szeretet hangja mindannyiunk szívében megszólalhat, ha megosztjuk egymással a jóságot, a barátságot és az odafigyelést.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
