A napfényes erdő mélyén, ahol a fák lombjai között átszűrődik a meleg, aranyló napsugár, és ahol a madarak vidám csicsergése keveredik a patak csobogásával, egy titokzatos, varázslatos világ rejtőzik. Itt minden fa, minden bokor és minden apró vadvirág tud valami különlegeset mesélni az arra járóknak. A legöregebb tölgyfa alatt, ahol a moha puha, mint a párna, és a gombák úgy nőnek, mint a kis ernyők, ott kezdődött a mi mesénk is.
Egy napon, amikor a nap sugarai különösen táncoltak az erdő talaján, egy kisfiú, Máté, és a kishúga, Lilla, elindultak felfedezni az erdőt. Mindketten szerették a természetet, a virágokat és az állatokat. Máté egyszer csak megállt, mert furcsa zümmögést hallott egy bokor mögül.
Lilla kíváncsian odament, és halkan így szólt: „Nézd, Máté, ott valami fénylik!”. Ahogy közelebb mentek, egy apró, ragyogó lényt pillantottak meg. Nem volt nagyobb, mint egy lepkeszárny, és olyan fényesen csillogott, mintha egy darabka napfény repült volna el előttük.
„Jó napot, kedves gyerekek,” szólt hozzájuk a kis tündér. Hangja olyan lágy volt, mint a szellő a levelek között.
„Nézd, Máté, ez egy igazi tündér!” suttogta Lilla.
A tündér mosolyogva közelebb repült. „A nevem Liliána. Én vigyázok erre az erdőre, hogy mindig szép és napfényes maradjon. Segítek a növényeknek nőni, gondozom az állatokat, és megőrzöm a békét.”
Máté ámulva nézte a kis tündért. „És hogyan segítesz az erdőnek, Liliána?”
„A szeretet erejével,” válaszolta Liliána. „Minden reggel körberepülöm az erdőt, megöntözöm a szomjas virágokat, összegyűjtöm a lehullott leveleket, hogy a föld puha és termékeny maradjon. Ha egy kisállat eltéved, hazavezetem, és ha valaki szomorú, megvidámítom egy csepp napfényes mosollyal.”
Lilla boldogan hallgatta a tündért. „Ez olyan szép! Mi is segíthetünk valamiben?”
Liliána elgondolkodott. „Hát persze! Az emberek is sokat tehetnek az erdőért. Szedjétek össze a szemetet, ne bántsátok az állatokat, és szeressétek a természetet. Ha jót tesztek, az erdő visszaadja nektek a szépségét és nyugalmát.”
A gyerekek megígérték, hogy mindig vigyáznak majd az erdőre, és segítenek, ahol tudnak. Liliána boldogan mutatott nekik egy titkos ösvényt, amit zöld mohával, kék virágokkal jelölt ki.
„Ez az én kedvenc ösvényem. Csak azok találják meg, akik nyitott szívvel járnak az erdőben,” mondta a tündér.
Ahogy végigsétáltak az ösvényen, csodás dolgokat láttak: egy őzike ugrott át előttük, egy mókus integetett a fa tetejéről, és a patak partján pillangók táncoltak a levegőben. Liliána minden állatot név szerint ismert, és mindegyik boldogan üdvözölte.
A gyerekek egy tisztáshoz értek, ahol a napfény még erősebben ragyogott. Liliána leült közéjük, és így szólt: „Az erdő titka az, hogy mindenki összefog, segít egymásnak, és szeretettel bánik mindenkivel. Ha egy fa megsérül, a többi fa gyökere átad neki egy kis vizet. Ha egy állat éhes, a madarak magokat hullajtanak neki. Az erdőben mindenki vigyáz a másikra.”
Máté és Lilla megértették, hogy a szeretet és a jóság mindenhol fontos, nem csak az erdőben, hanem otthon is, az óvodában, az iskolában. Megköszönték Liliánának a sok szép élményt, és megígérték, hogy továbbadják az üzenetét mindenkinek.
Liliána elbúcsúzott, és egy utolsó csepp napfényt hintett a gyerekek hajába. „Ne feledjétek, a szeretet mindennél erősebb!” – szólt, majd eltűnt a lombok között.
Máté és Lilla hazafelé menet boldogan mesélték mindenkinek, hogy kit ismertek meg, és mit tanultak a napfényes erdő tündérétől.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Talán igaz sem volt, de ilyen szép mese volt! És ha valaki nyitott szívvel jár az erdőben, talán egyszer ő is találkozik majd Liliánával, a napfényes erdő tündérével.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
