A varázslatos erdő kellős közepén, ahol a fák koronája összeér, s a napfényt aranyfoltokban szitálják át a levelek, egyszer csak egy apró tündér született. Úgy hívták, hogy Lili. Lili pici volt, alig akkora, mint egy falevél, s a szárnyai áttetszők voltak, mint a hajnali harmatcseppek.
Az erdő lakói már nagyon várták érkezését. Amikor Lili először kinyitotta szemét, csodálkozva nézett körbe. Színes virágok bólogattak, a madarak csicsergése mintha üdvözölte volna. Lili örömében énekelni kezdett, de nem is sejtette, milyen különleges ajándékot kapott születésével.
Az első dal, amit Lili énekelt, lágyan, mint a szellő, terjedt szét az erdőben. A virágok még szebben nyíltak ki, a patak vizén szivárvány árnyék futott végig, a fák pedig mintha meghajoltak volna. Lili éneke életre keltette a csodákat az erdőben. Még a legszomorúbb kis csiga is mosolyogni kezdett.
Egy reggel, mikor a harmatcseppek csillogtak a fűszálakon, Lili találkozott egy szomorú mókussal. „Mi bánt, kis mókus?” – kérdezte Lili kedvesen.
„Elvesztettem a mogyorómat,” hüppögte a mókus, „és most nem találok semmit enni.”
Lili megsimogatta mókus buksiját, és halkan énekelni kezdett. A dal egyszerre volt vidám és megnyugtató. Hirtelen egy csapat hangya jelent meg, akik sorban vitték a mókusnak a finom eleséget. A mókus szeme felcsillant, s hálásan ölelte át Lilit.
Barátságok szövődtek Lili dalai körül. A sünik, a kismadarak, még a félénk őzike is örömmel keresték a társaságát. Lili mindig tudta, mikor kinek van szüksége egy bátorító dallamra vagy egy vidám nótára. Az erdei állatok megtanultak figyelni egymásra, segíteni a bajban, ahogy Lili dalai tanították őket.
Egy nap egy régi, vén tölgyfa megsúgta Lilinek: „A dalod nemcsak boldoggá tesz, hanem gyógyít is, kicsi tündérem. Ha valaki bánatos, vagy megsérült, énekelj neki, s meglátod, jobban lesz!”
Nem telt bele sok idő, s Lili találkozott egy kismadárral, akinek megsérült a szárnya. A madár bánatosan csipogott, mert nem tudott repülni a többiekkel. Lili leült mellé, megfogta aprócska szárnyát, és énekelni kezdett. A dallam puha és meleget árasztó volt, mint egy puha takaró. A kis madár szárnya lassacskán gyógyulni kezdett, s mire a dal véget ért, már újra szárnyra kapott.
Az erdő lakói egyre inkább megértették, hogy a szeretet és a jóság csodákra képes. Lili éneke mindenki szívébe reményt és boldogságot csempészett. Azóta, amikor valaki szomorú vagy magányos volt, csak annyit mondtak: „Keresd meg Lilit, a tündért, aki mindig énekel!”
Lili sosem fáradt el az éneklésben. Dalai összekötötték az erdő lakóit, és megtanították őket arra, hogy egy kis kedvesség, egy jó szó, vagy egy baráti ölelés mindig segíthet. A tündér éneke örökre ott maradt az erdőben, ahogy a szél fütyül a lombok között, és a patak csobogása is dallá válik.
Az erdő azóta is boldog és békés, hiszen mindenki tudja: ahol szeretet és jóság lakik, oda mindig visszatér a varázslat.
Így volt, igaz is volt, tündérmese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
