Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges csiga, akit Csigusznak hívtak. Csigusz nem volt hétköznapi csiga, hiszen mindig valami újat szeretett volna kipróbálni. Szeretett álmodozni, a réten bóklászni, s mindenben meglátta a szépet, legyen az harmatcsepp vagy egy apró virágszirom.
Egyik nap, ahogy Csigusz a rét szélén sétálgatott, különös dologra lett figyelmes. Egy nagy, pihe-puha kabát hevert a fűben, mintha csak valaki elhagyta volna. A kabát olyan nagy volt, hogy akár három csiga is elfért volna benne. Csigusz odakúszott, körbejárta, majd megsimogatta a puha anyagot.
– Nahát, milyen meleg és puha! – gondolta. – Vajon milyen lehet egy ilyen kabátban sétálni?
Csigusz sosem viselt még kabátot, de nagyon kíváncsi lett. Akkoriban reggelenként hűvös volt a réten, ezért úgy döntött, hogy ez a kabát pont jó lesz neki. „Miért ne próbálnám ki?” – töprengett magában. A kabátot magára húzta, jól beleburkolózott, és máris egészen másnak érezte magát.
Ahogy elindult a kabátban, az első lépései bizonytalanok voltak. A kabát ujjai néha beleakadtak a fűszálakba, néha meg majdnem átesett rajta. De Csigusz nem adta fel. Úgy érezte, valami igazán különleges dolgot csinál: ő lett a rét egyetlen kabátos csigája!
– Jaj, Csigusz, micsoda ruhában vagy? – szólt rá a szomszéd kis hangya, amikor meglátta.
– Ez egy kabát, nagyon meleg és puha! – felelte büszkén Csigusz.
A hangya nevetett, de kedvesen hozzátette:
– Csak vigyázz, nehogy elbotolj benne!
A nagy kabát első napja tele volt meglepetésekkel. Csigusz találkozott a bodobács testvérekkel, akik körbeugrálták őt.
– Hová indulsz ilyen cifra ruhában? – kérdezték kíváncsian.
– Sétálni megyek, mert a kabátban biztos nem fázom – válaszolta mosolyogva a csiga.
De ahogy Csigusz a bokrok alá ért, hirtelen elakadt egy ágba. A kabátja fennakadt, ő meg csak csúszkált jobbra-balra, de nem tudott szabadulni.
– Segítség! – kiáltotta.
Az erdei manó egér és az apró mezei pocok siettek oda.
– Ne félj, segítünk! – mondta az egér, és óvatosan kihúzta Csiguszt a kabátból.
Közben mindenki látta, milyen nehéz akkora ruhában mozogni, ami túl nagy egy csigának. Csigusz kicsit elszomorodott, hogy nem tudott úgy sétálni, ahogy eltervezte.
– Lehet, hogy ez a kabát tényleg túl nagy nekem – sóhajtott. – De olyan meleg és puha…
A barátai köré gyűltek, s a hangya megsimogatta Csigusz hátát.
– Csigusz, nem baj, ha valami nem sikerül elsőre. Az a fontos, hogy kipróbáltad, és mi mindig segítünk neked!
Csigusz szíve megtelt örömmel. Rájött, hogy a kabát nem is olyan fontos, mint az, hogy a barátai mindig mellette vannak. Megköszönte a segítséget, majd a kabátot visszatette a rét szélére, hátha másnak majd pont jó lesz.
De a nagy kaland emléke örökre vele maradt, és megtanulta, hogy néha jobb a saját méretünk szerint élni, és hogy a szeretet, a barátság és a segítség fontosabb minden ruhánál.
Aznap este, amikor a nap lenyugodott, Csigusz a barátai társaságában mesélt a kalandjáról, és mindenki jót nevetett a kabátos csiga történetén.
Így volt, így nem volt, ez egy ilyen mese volt! Talán megtörtént, talán nem, de azt biztosan elmondhatjuk belőle, hogy szeretni, segíteni jó, és néha a legnagyobb kabátban sem érezzük magunkat olyan melegnek, mint a barátaink körében.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
