Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas, zöldellő réten élt egy aprócska, piros pöttyös katica. Őt hívták Lilinek. Lili egészen más volt, mint a többi katica: nagyon félénk volt, mindig elbújt a fűszálak között, ha idegen hangot hallott, vagy ha valami újat látott. Barátai gyakran hívták játékra, de ő inkább egyedül ücsörgött, és a felhőket nézte.
Egy nap ragyogó napsütésre ébredt a rét. A pillangók táncoltak a levegőben, a méhek hangos zümmögéssel szorgoskodtak, és a katicák vidáman kergetőztek. Lili egyedül üldögélt egy harmatos fűszál hegyén, amikor hirtelen megmozdult a fű.
– Ki vagy te? – kérdezte Lili remegő hangon.
Egy hosszú lábú, zöld szöcske ugrott elé. Barátságosan mosolygott rá.
– Szia, én Soma vagyok, a szöcske! Nem akartalak megijeszteni. Csak szerettem volna megismerkedni veled.
Lili bátortalanul válaszolt.
– Én Lili vagyok.
Soma körbenézett, majd így szólt:
– Lili, szeretnél velem játszani? Tudok mutatni neked egy titkos helyet a rét szélén, ahol rengeteg színes virág nő!
Lili félt, de kíváncsi is volt. Végül nagyot sóhajtott, és bólintott.
– Menjünk, de csak lassan!
Ahogy elindultak, Soma lelkesedése átragadt Lilire is. Útközben találkoztak egy kis hangyával, akit Marcinak hívtak. Marci éppen eleséget cipelt a bolyba. Megállt, és csatlakozott hozzájuk.
– Jó napot! Hova mentek ilyen vidáman? – kérdezte Marci.
– A rét szélére, a titkos virágos mezőre – mondta Soma.
Marci mosolygott.
– Ó, az nagyon szép hely! Lehetek a társaságotok?
Így hát hárman folytatták útjukat. Lili egyre bátrabb lett, ahogy barátai mellette voltak. Nevettek, játszottak, meséltek egymásnak történeteket.
Egyszer csak furcsa zajt hallottak a bokrok felől. Mindenki megállt. Egy nagy, sötét árnyék suhant végig a fűben. A barátok összebújtak.
– Mi lehet ez? – suttogta Lili.
– Talán egy madár – susogta Soma.
Marci reszketve mondta:
– Szerintem egy sündisznó!
Az árnyék egyre közelebb jött, és valóban, egy nagy sündisznó bukkant elő. Szerencsére barátságos volt, de a kis katica mégis megijedt, és el akart bújni. De ekkor Soma bátorítóan ránézett.
– Lili, próbáljunk meg nyugodtak maradni! Nézd, a sündisznó csak vizet keres, nem akar bántani minket.
A sündisznó megszólalt:
– Ne féljetek, kicsik, csak szomjas vagyok!
Lili szíve még hevesen vert, de valami megváltozott benne. Ráébredt, hogy ha barátai mellette vannak, nem kell annyira félnie.
Amikor a sündisznó továbbment, Lili fellélegzett.
– Köszönöm, hogy bátorítottatok! Nélkületek biztosan elbújtam volna, és talán sosem láttam volna, milyen kedves is lehet egy nagy állat!
Soma mosolygott.
– Lili, nagyon büszkék vagyunk rád! Látod, mennyire bátor voltál?
Marci is megszólalt:
– Sosem gondoltam volna, hogy ilyen ügyes vagy! Jó, hogy együtt vagyunk!
Lili ettől a naptól kezdve sokkal magabiztosabb lett. Már nem rettegett az ismeretlentől, mert tudta, hogy a barátai mindig mellette állnak. Együtt játszottak, felfedezték a rétet, segítettek egymásnak, ha bajba kerültek.
Minden este, amikor a nap lement, Lili hálásan gondolt vissza arra a pillanatra, amikor megtalálta a bátorságot. Megtanulta, hogy a félelem természetes, de ha van, aki támogat, bármi lehetséges.
Így lett a félénk kis katicából bátor, segítőkész barát, akire mindenki számíthatott.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Talán igaz sem volt, de szívből meséltem nektek. Sose felejtsétek: a szeretet, a bátorság és az összetartás mindig segít átlépni a félelmeinken!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
