Egy napsütéses reggelen különös kis jövevény érkezett a városba. Nem volt nagyobb, mint egy cipő, bundája tarkabarka, szemei pedig olyan fényesen ragyogtak, mintha két csillag rejtőzne bennük. Senki nem tudta, honnan jött, csak egyszerűen megjelent a főutcán, és körülnézett, mintha ő lenne a legfontosabb cica a világon.
Ahogy lépdelt, a gyerekek észrevették, és kíváncsian követték. A cica megállt a pékség előtt, ahol a kenyérillat keveredett a friss kalácséval. Panni, a pék kislánya, leguggolt mellé, és halkan megszólította: „Szia, te szép cica, hogy hívnak téged?”
A cica csak dorombolt, és egy játékos bukfencet vetett, mire a köré gyűlő gyerekek egyszerre nevettek fel. Ezt látva Panni megsimogatta a kobakját, s azt mondta: „Legyél a barátunk, jó?” A cica mintha válaszként kacsintott volna, és onnantól kezdve senki sem hagyhatta figyelmen kívül.
A kis cica napról napra vidámabb trükkökkel kápráztatta el a város lakóit. Egyik reggel a parkban egy kisfiú, Marci, szomorúan üldögélt egy padon. A cica odasomfordált hozzá, és elkezdett a farkával viccesen integetni, sőt, néha még rá is ült a saját farkára, mintha csak játszana vele. Marci először csak mosolygott, de aztán elnevette magát, és a cica mellé kuporodott.
Egy másik alkalommal a kis cica egy fonalgombolyagot talált egy idős néni kertjében. Addig gurigázta, amíg a néni ki nem jött az ajtón. „Ejnye, te huncut, mit művelsz az én fonalamat?” kérdezte nevetve. A cica azonban mindkét mancsával összefogta a fonalat, és úgy nézett a nénire, mintha azt mondaná: „Gyerünk, játsszunk együtt!” Így történt, hogy a néni és a cica egész délután játszottak, miközben a néni rég nem érezte magát ilyen fiatalnak.
A cica mindig tudta, hogyan csaljon mosolyt bárki arcára. Volt, hogy a piacon az almákat gurigázta, de mindig ügyelt rá, hogy egy se törjön össze. A kofák is nevetve nézték, és még azok is, akik addig komoran jöttek-mentek, megálltak egy pillanatra, hogy megnézzék a cicát.
Egy nap hatalmas eső zúdult a városra. Mindenki otthon maradt, szomorkás lett a hangulat. De a cica nem vesztette el a kedvét. Az ablakok alatt táncolni kezdett, ugrándozott a pocsolyákban, és mindenki mosolyogva nézte az ablakból ezt a bolondos kis jószágot. Mintha a nevetése és jókedve átjárt volna mindenkit!
A cica napról napra, hétről hétre sok örömet szerzett. Az emberek már nem siettek el egymás mellett, hanem megálltak beszélgetni, megosztották egymással a cica legújabb trükkjeit, és segítettek egymásnak. Az idősek és a fiatalok is egyre többször mosolyogtak egymásra.
Egy reggel a kis cica eltűnt. A városban mindenki kereste, aggódtak, hogy mi lehet vele. De aztán észrevették, hogy valami megmaradt belőle: a nevetés. Az emberek továbbra is kedvesek voltak egymással, segítettek, és minden apró dologban meglátták a szépet és a jót. Egy kislány így szólt: „Lehet, hogy a cica elment, de a vidámságát itt hagyta nekünk!” Erre mindenki elmosolyodott, és ettől kezdve még jobban vigyáztak egymásra.
Így aztán a kis cica, aki mindenkit megnevettetett, igazi csodát vitt a város életébe. Megtanította az embereket arra, hogy egy kis kedvesség, vidámság és nevetés minden napot szebbé tesz.
Így volt, igaz volt, mesében volt, talán sose történt meg, de jó volt elhinni, hogy egy cica mindenkit megnevettethet!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
