Egy meleg, napfényes reggelen az őserdő szívében különös esemény történt. Egy kismajom született, akit mindenki csak Picurnak hívott, mert kicsi volt, és furcsa szemekkel nézett a világra. Már a bölcsőjében is álmodozón csillogott a szeme, mintha a lombokon túl akart volna látni minden pillanatban.
Anyukája, Zsófi, szeretettel takargatta, s mesélte neki, milyen szép az élet odakint. De Picur nem csak hallgatta a meséket, hanem elképzelte magát a történetekben. Amint egy kicsit megnőtt, kiült a faágra, és nézte az eget. “Ott fenn, a hegy tetején mi lehet?” – kérdezte ámulva.
“Ó, kis Picur, ott nagyon messze van! Túl magas, túl veszélyes, és ott hideg is lehet,” válaszolta a majompapa féltő hangon. “Maradj inkább velünk itt, lent a fák között!”
De Picur álmodozó természete nem hagyta nyugodni. Ha esett, ha fújt, ő mindig arról álmodott, milyen lehet a hegy tetején. Néha a barátaival is megosztotta álmait.
“Képzeljétek, mi lenne, ha egyszer eljutnánk oda, ahol a madarak repülnek?” mondta egyszer Csipi, a papagáj barátja.
“A hegyre? Oda csak a sasok jutnak fel,” felelte Páfrány, a kis orángután nevetve. “Te tudsz repülni, Picur?”
“Nem, de talán, ha összefogunk, sikerülhet!” mondta Picur lelkesedéssel.
Barátai hol nevettek, hol csodálkozva néztek rá. Volt, aki támogatta, volt, aki csak nevetve legyintett. Picur azonban nem adta fel. Az álmodozásról senki sem beszélte le.
Egy este, amikor a csillagok különösen fényesen ragyogtak, Picur odabújt anyukájához. “Anya, te mit gondolsz, elérhetem a hegy tetejét?”
Zsófi megsimogatta a fejét. “Ha igazán szeretnél valamit, és jószívvel, segítőkészen indulsz el, biztosan eljutsz oda, ahová vágysz. De ne feledd, az út is fontos, nem csak a cél.”
Másnap Picur összegyűjtötte a barátait: Csipit, Páfrányt, sőt, még Lili, a kíváncsi kis teknős is csatlakozott hozzájuk. Elindultak együtt a nagy kalandra. Útközben összetartottak: ha Csipi elfáradt, Picur hátán vitte. Amikor Páfrány megijedt egy sötét bokorban rejtőző állattól, Picur bátorította. Lili pedig mindig megoldást talált, ha akadályba ütköztek.
Egy nap, amikor már napok óta mászták a meredek utakat, megálltak pihenni. “Fáradt vagyok,” sóhajtotta Lili. “Én is,” mondta Csipi. Picur leült melléjük, és körbenézett. Még messze volt a csúcs, de a barátok már együtt csodálhatták, hogy mennyit haladtak.
“Nem az a fontos, hogy felérjünk, hanem, hogy együtt vagyunk,” mondta Picur mosolyogva. Mindenki elgondolkodott ezen.
Az utolsó napon végül elérték a hegy tetejét. Ott csend honolt, a felhők alattuk úsztak, a fák egészen aprónak tűntek. “Sikerült!” kiáltott Csipi lelkesen. “Milyen szép innen minden!” tette hozzá Lili.
“És mindezt együtt értük el!” mondta Picur, és átölelte a barátait. “Köszönöm, hogy velem jöttetek, és segítettetek, hogy az álmomat valóra válthassam.”
Miközben lefelé indultak, Picur boldog volt. Megtanulta, hogy az álmok akkor a legszebbek, ha megosztjuk őket másokkal, és ha közösen segítünk egymásnak. A barátok ezért szeretettel és jókedvvel tértek vissza az őserdőbe.
A többi majom is észrevette, hogy Picur és barátai összetartóbbak, bátrabbak lettek, és mindenki szívesen hallgatta a kalandjaikat a tábortűznél. Picur pedig soha nem hagyta abba az álmodozást, de mostantól mindig tudta: a szeretet és a jóság visz a legmagasabb csúcsokra.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! Talán igaz, talán nem – de lehet, hogy neked is van egy álmod, amit együtt valóra válthatunk!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
