Egy különleges majom születése az esőerdőben
Egyszer volt, hol nem volt, a sűrű, zöldellő esőerdő mélyén, ahol a fák az égig érnek, és a madarak csicsergése sosem halkul el, született egy kis majom. Ez a majomcska nem volt nagyobb egy kókuszdiónál, de a bundája csodaszép, aranyszínben ragyogott. Amikor először felnyitotta a szemét, hatalmas mosoly terült el az arcán, és olyan kacagás tört fel belőle, amilyet az erdő lakói még sosem hallottak.
A kis majom anyukája, Manna, nagyon büszke volt rá, és vidáman mutatta be az újszülöttet a többi majomnak. – Nézzétek, milyen különleges kisfiúm van! – mondta boldogan. – Mindig nevet, még álmában is!
Miért kacagott mindig ez a vidám kis majom?
Ahogy teltek a napok, a kis majom, akit mindenki Kacagnak hívott, egyre csak nevetett. Nevetett, amikor lepottyant egy levélről, nevetett, amikor a pillangók megcsiklandozták az orrát, de még akkor is kacagott, ha egy nagy esőcsepp végiggurult a hátán. A többi majom kíváncsian kérdezte tőle:
– Kacag, miért nevetgélsz ennyit? Még akkor is, ha elesel vagy valami baj ér?
Kacag megvonta a vállát, és azt mondta: – Az élet tele van csodás dolgokkal! Mindenben lehet valami vidám, még akkor is, ha elsőre nem tűnik annak.
Az erdő lakóinak reakciója a kacagó majomra
Az esőerdő lakói eleinte furcsán néztek Kacagra. Az öreg teknős, Turi, csodálkozva morgolódott: – Mégis mire jó ez a sok kacagás? Az élet komoly dolog! De aztán, ahogy telt az idő, Kacag nevetése lassan-lassan mindenkihez eljutott. A papagájok hangosabban énekeltek, a lajhárok gyorsabban mozogtak, a tigris is elmosolyodott időnként.
Egy nap, amikor a kis csapat majom elindult banánt keresni, hirtelen nagy vihar tört ki. A sötét felhők eltakarták a napot, és mindenki megijedt. Kacag azonban hangosan nevetni kezdett:
– Halljátok, ahogy dobog az eső a leveleken? Mintha dobolna az ég! – mondta, és vidáman ugrándozott a pocsolyák között.
A többiek is nevetni kezdtek, és hamarosan már mindenki kacagott az esőben. Az erdő szinte zengett a nevetéstől!
Kalandok és tréfák: kacagás minden helyzetben
Kacag a barátaival mindig újabb és újabb kalandokat talált ki. Egy reggel például elhatározták, hogy meglepik az öreg teknőst egy hatalmas levéles tortával. Kacag vezette a csapatot, és mindenkinek adott valami tréfás feladatot: a mókusok diót szedtek, a papagájok díszítették a tortát, a lajhárok pedig lassú táncot jártak körülötte.
Mikor Turi meglátta a tortát, először komolyan nézett, majd Kacag halkan megszólalt: – Ugye, Turi bácsi, egy ilyen tortát még a leglassabb teknős sem tud ellenállni?
Turi elmosolyodott, végül hangosan felnevetett. Ez volt az első alkalom, hogy az egész erdő hallotta a teknős nevetését. Mindenki boldog volt, és aznap este az esőerdő alatt, a tisztáson, még a csillagok is mintha fényesebben ragyogtak volna.
Máskor, mikor egy kismadár panaszkodott, hogy nem meri kipróbálni a repülést, Kacag odament hozzá, és azt mondta:
– Tudod, én is féltem először felmászni a legmagasabb fára, de aztán olyan vicces volt lecsúszni egy nagy levélen! Próbáld meg, én itt maradok és szurkolok neked!
A kismadár mosolyogva próbálkozott, és végül sikerült neki. A bátorító kacagás még sokáig visszhangzott az ágak között.
Mit tanulhatunk a mindig nevető majomtól?
Az évek teltek, és Kacag sosem változott. Mindig megtalálta az örömöt az apró dolgokban, és nevetése összefogta az egész erdőt. Mindenki megtanulta tőle, hogy a szeretet, a türelem, és a jókedv nem csak szebbé teszi a napokat, de össze is hozza a legkülönfélébb barátokat.
Mert, ahogy Kacag mondta egyszer:
– Egy mosoly néha többet ér, mint ezernyi szó!
Így volt, igaz volt, tán mese volt, tán igaz… Ez volt a majom, aki mindig kacagott, és aki megtanította az erdő lakóit, hogy a nevetés varázslatos dolog.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
