Egyszer réges-régen, egy havas téli falucskában élt egy apró, csilingelő száncsengő. Ez a kis száncsengő egy nagyobb szán oldalán lakott, aranyosan fénylő testét mindig boldogság és kacagás vette körül. A szán, amelyhez tartozott, gyakran vitte a gyerekeket a dombon le és fel, s közben a kis száncsengő vidáman csilingelt, ahányszor csak megmozdult a szán. A faluban mindenki szerette, mert hangja olyan volt, mint a karácsonyi énekek első hangjai: tele volt szeretettel és reménnyel.
Egyik este, amikor a hópelyhek hatalmas táncot jártak az éjszakai széllel, a szános gazda, Palkó bácsi, éppen indulni készült a közeli erdőn át. Felrakta a szánra a takarót, megnézte a lovakat, aztán intett a kis száncsengőnek. A kis csengő boldogan csengett vissza. De ahogy a szán átrobogott a havon, egy hirtelen nagyobb szélvihar csapott le, és a száncsengő leszakadt a szán oldaláról.
Egy pillanat alatt eltűnt a vastag hóban, és Palkó bácsi nem vette észre, hogy elveszett. A kis száncsengő egyedül maradt a fehér erdő közepén, a hópelyhek mind befedték. Nagyon félt, mert még soha nem volt távol a szánjától, és nem tudta, mi lesz vele.
Ahogy feküdt a hóban, halk neszre lett figyelmes. Egy pici egér közeledett, bundájában hópelyhek ragyogtak. – Ki vagy te, hogy ilyen szépen csilingelsz? – kérdezte az egér. – Én vagyok a száncsengő, elvesztem a nagy hóban – válaszolta a csengő szomorúan. – Ne szomorkodj, barátom! – nyugtatta az egér. – Gyere, bemutatlak a barátaimnak, majd együtt kitaláljuk, hogyan segíthetünk!
Az egér elvezette a kis száncsengőt a téli erdő mélyére, ahol egy kis nyúl, egy vörösbegy madár és egy mókus melegedett a fák alatt. Mindnyájan kíváncsian nézték az apró csengőt, és kérdezgették, honnan jött, mi történt vele. – Szeretnénk segíteni neked, hogy hazatalálj – mondta a vörösbegy. – De először is, maradj velünk éjszakára, itt biztonságban leszel.
A kis száncsengő hálásan csengett, és a barátok körülötte melegedtek. Másnap reggel, amikor a nap sugarai áttörtek a hófödte ágak között, a kis társaság nekivágott az útnak. A nyúl ugrált elöl, hogy elhárítsa az akadályokat, az egér figyelte a nyomokat, a mókus a fák ágairól kémlelt körbe, míg a vörösbegy fentről mutatta az utat.
Ahogy haladtak, egy hatalmas hókupac állta útjukat. A kis csengő félt, hogy itt véget ér a kaland, de barátai bátorították. – Együtt minden akadályt legyőzünk! – mondta a mókus. A nyúl ásott, az egér segített, a mókus és a madár a havat kaparta odébb a fák ágaival, és lassan átfértek a hókupacon.
Továbbhaladva egy farkas üvöltését hallották meg. A kis száncsengő nagyon megrémült, de barátai köré álltak, és azt mondták: – Ne félj, velünk vagy, és nem hagyunk magadra! A vörösbegy gyorsan elrepült, hogy elterelje a farkas figyelmét, míg a többiek a hóba bújtak. Nemsokára a farkas elment, a kis csengő pedig megértette: ha összetartanak, bármit túlélhetnek.
Végül, amikor már épp kezdett volna sötétedni, ismerős csilingelést hallottak. Palkó bácsi kereste a kis száncsengőt! A hang irányába indultak, és egyszer csak ott volt a gazda, akinek nagyon hiányzott a kedves csengője. – Jaj, mennyire kerestelek! – kiáltotta boldogan. A kis száncsengő örömében olyan szépen csengett, mint még soha.
Palkó bácsi megköszönte az erdei állatok segítségét, majd óvatosan visszatette a kis száncsengőt a szán oldalára. Hazafelé menet a csengő mindenkire gondolt, akikkel találkozott: az egérre, a nyúlra, a mókusra és a vörösbegyre. Megtanulta, hogy a szeretet, a barátság és az összetartás mindig átsegít a nehézségeken.
Így hát, kedves gyerekek, ez volt a kis száncsengő kalandja. A történet azt tanítja, hogy sosem vagyunk egyedül, ha vannak barátaink, és a jóság mindig visszatér hozzánk. Ez volt, ahogy volt – vagy talán nem is volt, de ilyen volt ez a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
