Valahol, egy sűrű, zöld lombokkal borított erdő mélyén élt egy aprócska manó. Ő volt Matyi, a manó, akit kevesen ismertek, mert kicsit félénk volt, és ritkán mutatkozott az erdő többi lakója előtt. Mindig is vágyott rá, hogy legyenek barátai, akikkel megoszthatja örömét, kalandjait és az erdőben talált kincseit.
Matyi legtöbbször egy nagy, odvas fa tövében ücsörgött, és figyelte, ahogy a madarak csivitelnek, a mókusok játszanak az ágakon, és a szellő susog a lombok között. Sóhajtott egyet, mert szerette volna, ha valakivel együtt nevethet. Egyik reggel, amikor a nap sugarai átszűrődtek a leveleken, elhatározta: ma barátokat keres.
Elindult hát Matyi, és megpróbált beszédbe elegyedni a közeli bokorban lakó egérkével. „Szia, Egérke! Játszanál velem?” kérdezte bátortalanul. Az egér azonban félénk volt, és gyorsan elfutott. Matyi szomorúan nézett utána. „Talán nem volt jó az időpont” – gondolta.
Később egy kis patakhoz ért, ahol a békák ugrándoztak. „Békák, megmutatnátok, hogyan ugrik egy igazi béka?” kérdezte. A békák meglepődtek, és csak pislogtak. Az egyikük így szólt: „Nem ismerünk téged, manóka, talán majd máskor.” Matyi érezte, hogy a szíve kicsit összeszorul. Talán nehezebb lesz barátokat találni, mint gondolta.
Ahogy bandukolt tovább, egy fa tövében meglátta a mókust, aki diókat gyűjtött. „Segíthetek diót keresni?” kérdezte Matyi. A mókus először meglepődött, majd bólintott. Együtt kezdtek keresgélni a levelek között, és Matyi lelkesen adogatta a mókusnak a talált diókat. Kis idő múlva a mókus megszólalt. „Köszönöm, Matyi, jó veled együtt dolgozni. Szeretnél holnap is csatlakozni hozzám?”
Matyi szeme felcsillant, és boldogan bólintott. „Persze! Holnap is itt leszek!” A mókus elmesélte, hogy őt Mucinak hívják, és örül, hogy új barátra talált.
A következő napokban Matyi egyre több állattal találkozott. Útközben segített a csigának átkelni az úton, és meghallgatta a madár dalát. Mindenkinek adott egy mosolyt vagy egy kedves szót. Lassan az erdő lakói is megismerték őt, és már messziről köszöntötték. Egy napon, amikor az erdei tisztáson sétált, meglátta a tegnap megijedt egérkét. „Szia, Egérke! Szeretnél ma hozzám csatlakozni egy diógyűjtésben?”
Az egérke először tétovázott, de aztán bólintott. „Igen, szívesen megyek veled, Matyi!” A két kis barát együtt indult útnak, és út közben csatlakozott hozzájuk Muci is. Hamarosan hárman járták az erdőt, játszottak, nevettek, segítették egymást. Az erdő zöldje megtelt vidámsággal.
Egyszer, amikor egy nagy vihar után az erdőben ágas-bogas gallyakat kellett eltakarítani, Matyi és barátai összefogtak. A többi állat is csatlakozott hozzájuk. Együtt gyorsabban ment a munka, és közben sokat nevettek. A nap végére az egész erdő tiszta lett, és mindenki büszke volt arra, amit elértek.
Esténként Matyi a nagy fa tövében üldögélt, már nem egyedül, hanem barátaival. Elmesélték egymásnak a nap történéseit, és együtt álmodoztak az újabb kalandokról. Matyi szíve tele lett örömmel. Rájött, hogy a barátság a kedvességgel, figyelemmel, segítséggel és bátorsággal kezdődik.
A kis manó már tudta: ha valaki nyitott szívvel, segítőkészen közeledik másokhoz, akkor előbb-utóbb megtalálja a barátait. Így Matyi többé nem érezte magát magányosnak, hiszen az erdő szinte minden lakójával jóban lett.
Így hát, aki szeretne barátokat, ne féljen megtenni az első lépést. Egy mosoly, egy kedves szó vagy kisegítő kéz sokat jelenthet. És sosem tudhatjuk, honnan érkezik a legjobb barát.
Így volt, úgy volt, igaz volt, vagy talán nem is volt: ilyen volt ez a mese! A tanulság pedig az, hogy a szeretet, a bátorság és a kedvesség mindig meghozza gyümölcsét.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
