Reggel volt az Északi-sarkon, de nem akármilyen reggel, hanem december hatodikának a hajnala. A hó puha takaróként borította be a kis manóházakat, s a Mikulás házából épp ébredezett a vidám zsivaj. A levegőben fahéj és forró kakaó illata szállt, s a manók boldogan készülődtek az ajándékosztás nagy napjára.
Ám egyszer csak nagy kiáltás hallatszott a Mikulás házából:
– Hol lehet a kulcsom? – kérdezte Mikulás bácsi kétségbeesetten. – Nem találom sehol, s nélküle nem tudok bemenni a házakba, hogy a cipőkbe ajándékot tegyek!
A kis manók mind odasereglettek. Száncsengő, az egyik legfürgébb manó, aggódva nézett körül.
– Biztosan csak elgurult valahová, Mikulás bácsi! Segítünk megkeresni!
De hiába nézték át a kandalló peremét, a sarkokat, sőt még a szánkót is, a kulcsot sehol sem találták.
Ahogy kinéztek az ablakon, a friss hóban furcsa nyomokat vettek észre. Nem szokványos manólábnyomok voltak, hanem valami sokkal kisebb és ugráló.
– Nézzétek csak! – mutatott rá Diótörő, a legkisebb manó. – Ilyen nyomokat még sosem láttam!
A manók Mikulással az élükön elindultak a nyomok után. Útjuk a nagy fenyőfához vezetett, ahol a hóban újabb furcsaságokat találtak. Egy aprócska sál és egy színes cukorka is hevert ott.
Ahogy továbbhaladtak, csapatukhoz csatlakozott két kíváncsi kisgyerek is, Anna és Peti, akik a közeli hómezőn épp hóembert építettek.
– Mi történt? – kérdezte Anna.
– Mikulás bácsi kulcsa eltűnt, és most megpróbáljuk megkeresni – magyarázta Száncsengő manó.
– Segíthetünk mi is? – kérdezte Peti lelkesen.
Így hát együtt, vidáman, de izgatottan keresték tovább a nyomokat. A hóban egyre több apró üzenetet találtak, amit mogyoróhéjból és fenyőtobozból raktak ki: „Gyere utánam!”, „Itt vagyok!” és „Keresd a piros gömböt!”
– Valaki biztosan tréfálkozik velünk! – nevetett fel Mikulás bácsi, amikor a harmadik üzenetet is elolvasták.
– De vajon ki lehet az? – tűnődött Anna.
Egyszer csak a nagy fenyő mögül előugrott egy kis mókus, piros sapkában, a Mikulás kulcsával a nyakában.
– Bocsánatot kérek! – szaladt oda a mókus. – Nagyon csillogott a kulcs, és szerettem volna játszani vele. Nem gondoltam, hogy ezzel ekkora zavart okozok!
Mikulás bácsi mosolyogva leguggolt a mókus elé.
– Ne aggódj, kis barátom! Tudom, hogy csak kíváncsi voltál. De most visszaadhatnád a kulcsot, hogy minden gyerekhez eljuthassanak az ajándékok?
A mókus boldogan adta vissza a kulcsot, s mint bocsánatkérésül egy marék mogyorót is nyújtott Mikulásnak.
– Köszönöm, kedves mókus! Most már minden rendben – mondta Mikulás bácsi. – És köszönöm nektek is, manók, Anna és Peti! Igazi csapatként oldottuk meg a rejtélyt.
A gyerekek tapsoltak, a manók pedig örömtáncot jártak a hóban.
– Ugye, Mikulás bácsi, most már minden gyerek ajándékot kap ma éjjel? – kérdezte Peti csillogó szemmel.
– Természetesen! – nevetett Mikulás. – És tudjátok mi a legfontosabb? Hogy mindig segítsetek egymásnak, legyetek jók és megbocsátóak.
A nap végén mindenki boldogan tért haza. Mikulás bácsi útnak indult a szánjával, hogy minden gyerek cipőjébe apró csodát csempésszen, s a kis mókus is visszahúzódott a fenyőfa meleg odvába, hogy álmodjon a következő Mikulás-napról.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
