Egy messzi-messzi földön, ahol az ég kékebb volt, mint bárhol máshol, élt egy különleges elefánt. Őt Zumbinak hívták, sőt, valójában mindenki csak így nevezte: Zumbi, a csodálkozó szemű elefánt. Zumbi nem volt nagyobb vagy szebb, mint a többi elefánt, de volt benne valami, amitől mindenki mosolyogva nézett rá. Minden éjszaka leült a nagy folyó partjára, és csak nézte-nézte a csillagos eget. Állt a holdfényben, és minden gondolatában ott ragyogtak a csillagok.
Egy este Zumbi így szólt a barátjához, a kis egérhez, Macsihoz:
„Te Macsi, én annyira szeretnék egy csillagot fogni. Szerinted lehetséges?”
Macsi nevetett, ahogy az egerek szoktak, de közben barátságosan meg is simogatta Zumbi ormányát.
„Zumbi, te vagy a legnagyobb álmodó az egész erdőben! De a csillagok nagyon messze vannak.”
Zumbi azonban nem adta fel. Minden este arról álmodott, hogy egyszer eléri őket.
Sokan kérdezték tőle: „Miért vágyódsz a csillagokra, Zumbi?”
Az elefánt elgondolkodott, majd így felelt:
„Azért, mert amikor egy csillagra nézek, mindig melegséget érzek a szívemben. Olyan, mintha boldogságból lennének. Szeretném megosztani ezt a boldogságot mindenkivel.”
A többi állat először furcsán nézett rá, hiszen ki hallott már olyan elefántról, aki csillagot akar fogni. De Zumbi álma annyira kedves és tiszta volt, hogy egyre többen csatlakoztak hozzá.
Először Macsi segített.
„Építsünk egy tornyot ágakból!” – mondta.
A madarak hoztak tollakat, a majmok kötelet, a hódok pedig fadarabokat. Nagyon szorgalmasan dolgoztak, nagy kacagás közepette. Az erdő még sosem volt ilyen vidám.
Amikor a torony elkészült, Zumbi felmászott a csúcsára. Fent, a levegőben, egészen közel érezte magát a csillagokhoz.
„Már majdnem elérem!” – kiáltotta.
De hiába nyújtotta ormányát, a csillagok még mindig magasan ragyogtak.
A tornyot egy nagy szél lefújta, és Zumbi óvatosan lecsúszott a földre.
Nem szomorkodott sokáig, mert a barátai rögtön ott voltak mellette.
„Próbáljuk meg másképp!” – mondta egy vidám majom.
A madarak azt javasolták, hogy repüljenek fel, és hozzanak le egy csillagot. De amikor visszatértek, csak egy pici harmatcseppet hoztak, amely a fényben úgy csillogott, mint egy igazi csillag.
Zumbi rámosolygott:
„Ez is csodaszép, köszönöm!”
Az állatok rájöttek, hogy lehet, tényleg nehéz elérni az igazi csillagokat.
Egyik este, amikor mindenki fáradtan pihent, Zumbi még mindig az égre nézett. Odament hozzá Macsi.
„Ugye nem vagy szomorú, hogy nem sikerült elérned a csillagokat?”
Zumbi mosolygott.
„Egy kicsit csalódott vagyok, de közben boldog is. Olyan sokan segítettek nekem, és olyan jó együtt próbálkozni. Rájöttem, hogy sokszor maga az út a legszebb része az álmainknak, nem csak a cél.”
Macsi is bólintott, és Zumbi lábához bújt.
Ettől az éjszakától kezdve Zumbi minden este elmesélte álmait a barátainak. Néha csillagokról mesélt, néha pedig arról, hogy mindenki képes valami különlegeset adni a világnak, ha szeretettel és jósággal él.
Az állatok boldogan hallgatták a meséket, és mindenki egy kicsit közelebb érezte magát a csillagokhoz.
Így hát Zumbi soha nem fogott igazi csillagot, de megtanulta, mit jelent igazán álmodni: soha nem feladni, segíteni egymásnak, és szeretettel élni.
Mert az álmok néha épp az úton teljesülnek, nem a végső célban.
Így volt, úgy volt, talán igaz volt, talán nem, ez bizony egy igazi mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
