Mikulás legendája: régi mesék új köntösben
Hol volt, hol nem volt, egy messzi-messzi északi vidéken, ahol a fenyőfák örökké zöldek, s a hópelyhek úgy keringenek, mintha táncolnának, ott élt a jó öreg Mikulás. A gyerekek minden évben izgatottan várták, hogy december hatodikán megérkezzen csilingelő szánján, s cipőjükbe ajándékot rejtsen.
Ám ebben a mesében most valami egészen különös történik. Egy sötét, csillagos éjszakán Mikulás a manóival kémlelte az eget, mikor egy fényes, aranyló csillag hirtelen zuhanni kezdett az északi fények között. – Nézd csak, Télapó! – kiáltott Lencsi manó, – Mintha egy kapu nyílt volna a csillagok között!
Mikulás hunyorogva nézett fel, s valóban, a fények egy nagy, ragyogó csillagkaput formáztak. Úgy érezte, szíve mélyén ott a vágy, hogy megtudja, mi rejtőzik a kapun túl.
Csillagkapu: titokzatos átjáró más világokba
Másnap reggel Mikulás elhatározta, hogy közelebbről is megnézi ezt a különös csillagkaput. Felkészült az útra: magához vette varázsköpenyét, kedvenc süvegét és egy tarsoly mosolyt, amit a gyerekektől kapott.
Elindult a szánján, melyet kedves rénszarvasai húztak, és egyenesen a csillagkapu felé vette az irányt. Ahogy közelebb ért, a kapu egyre nagyobbnak tűnt, s már hallotta, amint valami furcsa zene szól a túloldalon.
– Vajon mi lehet ott? – kérdezte Rudolf, a piros orrú rénszarvas. – Nem tudom, de biztosan valami csodálatos – felelte Mikulás. – Hiszen a szeretet mindenhová eljut, még a csillagokon túlra is!
Mit keres Mikulás a csillagkapun túl?
A szán óvatosan átsiklott a kapun. Hirtelen mindent színek és fények kavalkádja borított be. Mikulás ámulva nézte a csillagközi varázslatot. A túloldalon egy furcsa, de barátságos világ tárult eléjük: lila holdak, mosolygó csillagok és tündéri lények járták táncukat.
– Szervusz, földi vándor! – köszöntötte őt egy apró, zöld csillagmanó. – Miért jöttél hozzánk, idegen égről?
Mikulás elmesélte, hogyan jutott el hozzájuk, és hogy a földi gyerekeknek szeretetet, ajándékot visz minden évben. – Szeretném tudni, hogy itt is várnak-e engem olyan örömmel, mint a földön – mondta csendesen.
Találkozás idegen lényekkel: Mikulás kalandjai
A csillagmanók boldogan invitálták Mikulást, hogy fedezze fel világukat. Elvitték egy különös kertbe, ahol cukorkából nőttek a fák, és a tó vize csillogott, mint az üveggyöngy.
Itt találkozott Zizivel, a kíváncsi kislánycsillaggal, aki még sosem hallott a Mikulásról. – Hogyhogy te ajándékot hozol csak úgy, kedvességből? – csodálkozott Zizi. – Azért, mert a szeretet nem ismer határokat – mondta Mikulás mosolyogva. – Egy mosoly, egy jó szó, egy ölelés – ezek mind ajándékok lehetnek. Nem kell hozzá semmi varázserő, csak jó szív.
A csillaglények meghívták Mikulást az esti ünnepségükre. Mindenki hozott valami apróságot, amit a másiknak szánt: egy csillagfényes követ, egy dallamot, egy ölelést. Mikulás meghatottan nézte őket.
Az ünnepek varázsa a csillagkapun innen és túl
Amikor eljött a búcsú ideje, Zizi és a többi csillagmanó egy csillagfényes szalagot adtak Mikulásnak, hogy hazafelé is magával vihesse a szeretet és jóság üzenetét.
Ahogy visszaért a földre és a hóval borított kis házába, Mikulás szíve még melegebben dobogott. Tudta, hogy a szeretet nemcsak a földi gyerekeket, de a csillagok lakóit is boldoggá teszi.
Azóta, ha december hatodikán felnézel az égre, nézd csak meg jól: talán te is meglátod azt a titokzatos csillagkaput, amelyen át Mikulás minden évben elhozza a szeretet csodáját – nemcsak neked, hanem az egész világnak.
Így volt, igaz volt, vagy csak mese – ki tudja? Egy azonban biztos: a szeretet és a jóság bárhol otthonra talál.
Ez volt hát a mese Mikulásról és a csillagkapuról. S hogy igaz volt-e, vagy sem, azt mindenki maga döntheti el!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
