Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy majom, akit Marcinak hívtak. Marcit sokáig magányosnak ismerték az erdőben, mert mindig egyedül hintázott a fák között, és ritkán beszélgetett a többi állattal. Minden nap, amikor felkelt a nap, Marci elindult, hogy gyümölcsöt keressen magának, de sosem hívott senkit magával.
Nem azért volt magányos, mert nem szerette volna a társaságot, hanem mert úgy gondolta, senkinek nincs rá szüksége. Este, amikor a sárga leveleken ült, néha sóhajtozott, és kívánta, bárcsak lenne valaki, akivel megoszthatná a napját. De Marci csak legyintett, és azt mondta magának: „Talán nekem így a jó.”
Egyik reggel azonban, miközben Marci éppen a legmagasabb ágra kapaszkodott, halk csipogást hallott a közelből. Egy kis papagáj, akit Lilinek hívtak, éppen elvesztette az útját, és riadtan pislogott körbe.
– Szia, te ki vagy? – kérdezte Marci óvatosan, mert még sosem látott ilyen színes madarat.
– Lili vagyok – felelte félénken a papagáj. – Eltévedtem, és nem találom a családomat. Nagyon félek.
Marci először csak nézett, majd megérezte, hogy valami szokatlan történt benne. Szeretett volna segíteni a madárkának, de nem tudta, hogyan kezdje. Végül bátorságot gyűjtött, és azt mondta:
– Gyere, ülj mellém! Megpróbálunk együtt gondolkodni.
Lili bátortalanul letelepedett Marci mellé, és egy kis idő után elmesélte, honnan jött, és mennyire hiányzik neki a családja. Marci figyelmesen hallgatta, és próbált vigasztaló szavakat mondani.
– Ne aggódj, Lili. Majd én segítek neked hazatalálni! – mondta Marci, és először érezte, hogy jó érzés másról is gondoskodni.
Miközben együtt keresgélték Lili családját, egyre többet nevettek, és egyre jobb barátok lettek. Marci megtanította Lilinek, hogyan lehet a legfinomabb banánt megtalálni, Lili pedig cserébe megmutatta Marcinak, hogyan lehet színes levelekből sapkát fonni. Minden nap egyre több időt töltöttek együtt, s Marci szívében meleg érzés költözött.
Egy napon, amikor Marci éppen elesett egy nagy ugrás után, Lili odarepült hozzá, és gyengéden megölelte. Ez volt Marci életében az első igazi ölelés. A majom meglepődött, és először nem is tudta, hogyan kell visszaölelni.
– Ne félj, Marci! Az ölelés azt jelenti, hogy szeretlek, és számítasz nekem – magyarázta Lili mosolyogva.
Marci szíve megtelt örömmel, és visszaölelte új barátját. Hirtelen már nem félt többet attól, hogy egyedül marad, mert tudta, hogy Lili mindig mellette lesz.
Azóta Marci sokkal vidámabb lett. Már nem csak magának keresett gyümölcsöt, hanem mindig gondolt arra is, hogy Lilinek is jusson. Esténként együtt nézték a csillagokat, és közösen álmodoztak egy szebb világról. Marci megtanulta, hogy a szeretet nem valami különleges dolog, hanem mindennapi apróságokban is ott rejtőzik: egy mosolyban, egy ölelésben, egy kedves szóban.
A többi állat is észrevette, mennyit változott Marci. Egyre többen ültek le melléjük, és lassan már sok barátja lett. Marci rájött, hogy bár régen magányos volt, a szeretet megváltoztatta az életét, és megtanította, mennyire jó dolog másokra figyelni.
Az erdő népe azóta is meséli a történetet a majomról, aki megtalálta a szeretetet, és ezáltal nemcsak magát, hanem a barátait is boldogabbá tette. A szeretet ereje összekötött mindenkit, s az erdőben azóta több volt a nevetés, az ölelés, és a kedvesség.
Így történt, ahogy mondtam, lehet, hogy igaz, lehet, hogy nem, de ilyen szép mese volt: a szeretet minden szívet boldoggá tud tenni.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
