Egyszer volt, hol nem volt, túl az ezüstpocsolyákon, a nagy zöld dzsungel közepén élt egy kicsi elefánt, akit Bellának hívtak. Bella nem volt se túl nagy, se túl kicsi, ám a kíváncsisága határtalan volt. Minden nap újabb titkok után kutatott, és felfedezte a világ csodáit, amik körülvették.
Egy tavaszi reggelen, amikor a nap sugarai épphogy átcsillantak a fák lombján, Bella füle mögött valami különös hangot hallott. Egészen halk, csilingelő kacagás volt, mintha száz kismadár nevetett volna egyszerre. – Vajon mi lehet ez a vidám hangocska? – tűnődött Bella, és kíváncsian követte a kacajokat.
Az apró füvecskék között hamarosan fénylő, színes gömböket vett észre. A buborékok voltak azok, amik vidáman táncoltak a levegőben, s minden egyes buborékból halkan kacagás szállt fel. Bella álmélkodva nézte őket, ahogy a napfényben csillogva ide-oda lebegtek.
A legnagyobb buborék egyszer csak megszólalt. – Szia, Bella! – nevetett. – Gyere, játsz velünk egy kicsit! Bella elámult, hiszen még sosem találkozott beszélő buborékokkal. – Ti tudtok beszélni? – kérdezte hitetlenkedve. – Persze! – kacagtak a buborékok. – Mi vagyunk a kacagó buborékok, és a nevetésünkkel boldogságot csempészünk mindenkinek a szívébe.
Bella óvatosan közelebb ment, nehogy kipukkassza őket ormányával. – Hogyan tudtok ilyen vidámak lenni mindig? – érdeklődött. – A nevetés és a szeretet tesz bennünket ilyen könnyűvé – csilingelt egy apró buborék. – Minél többet nevetünk, annál magasabbra szállunk!
Az elefántkislány rögtön barátkozó kedvében volt, így meghívta a buborékokat, hogy mutassák meg titkos világukat a réten túl, ahol a virágok is táncolni szoktak a szellőben. Útközben találkoztak Bella legjobb barátjával, Nyuszi Samuval és a játékos papagájjal, Lénával. Samu nagyot pislogott, amikor meglátta a színes buborékokat. – Hűha, ezek tényleg nevetnek? – csodálkozott. Léna pedig rögtön kacagni kezdett, amihez a buborékok még hangosabban csilingeltek.
Ahogy együtt vonultak a réten, a buborékok tréfás játékot ajánlottak. – Próbáljátok meg elkapni minket, de csak akkor érhettek hozzánk, ha közben hatalmasat nevettek! – mondta a legnagyobb buborék. Bella, Samu és Léna jókedvűen üldözni kezdték a buborékokat, közben pedig nevettek, szaladtak, sőt, néha még a földre is leültek kacagni.
A játék során Bella rájött, hogy ha valaki szomorú volt, elég volt egy vidám nevetés vagy egy kedves szó, máris könnyebb lett a szíve. Egyik pillanatban Léna papagáj egy faágra tévedt, és kicsit félt leugrani. Bella odaosont hozzá, és kedvesen megnyugtatta. – Semmi baj, Léna, én itt vagyok – mondta barátságosan, mire Léna bátorságot vett, és sikeresen le is ugrott. A buborékok pedig örömükben még hangosabban kacagtak, és egyenesen az égig szálltak.
Délutánra mindenki elfáradt a sok játéktól, de a lelkük könnyű és boldog volt. – Köszönjük nektek, kacagó buborékok, hogy megtanítottatok nevetni és játszani – mondta Bella. – Mi is köszönjük neked, Bella, hogy mindig segítesz a barátaidnak és hogy megosztod velük a boldogságodat – válaszolták a buborékok.
Bella hazafelé ballagva halkan dúdolt magában. Megtanulta, hogy a nevetés és a jóság igazi varázserő, amivel minden szomorúságot el lehet űzni. És hogy a barátság, a szeretet, valamint a mások iránti törődés a legszebb kincsek, amiket csak gyűjthetünk.
Így történt, hogy Bella, az elefánt, és barátai megtanulták: egy kis nevetés, egy kedves szó vagy egy segítő mancs csodákra képes. Sosem tudhatod, mikor találkozol kacagó buborékokkal, de ha nyitott szívvel jársz, mindig megtalálod a boldogságot.
Így volt, így történt, ez volt a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
