Volt egyszer egy csiga, akit mindenki csak úgy ismert az erdőben: Csigóka, a viccmesélő. Sokan azt mondták, hogy ő volt a leglassabb csiga széles e világon, de a mosolya és a jókedve olyan gyorsan terjedt, hogy még a legfürgébb mókus sem érte utol. Csigóka háza mindig csillogott a harmatcseppektől, és soha nem volt egyedül, mert mindig akadt valaki, aki csak azért ment hozzá, hogy meghallgasson egy újabb csigás viccet vagy történetet.
Csigóka nem volt különleges csiga, legalábbis első ránézésre. Kicsi volt, barna, és a pajzán szemei mögött mindig vidámság ragyogott. Egészen kicsi korában megtanulta, hogy az életben nem mindig könnyű előrejutni, de ha mosolyogva, tréfálkozva megyünk, akkor minden sokkal könnyebb. Anyukája egyszer azt mondta neki: „Csigókám, ha már ilyen lassú vagy, legalább addig is nevettess meg másokat!” Na, innentől kezdve mindig szorgalmasan gyűjtötte a tréfákat, amiket az erdő minden lakója nagy örömmel hallgatott.
Egyik nap, amikor Csigóka a tobozok alatt húzódott árnyékba, odasétált hozzá a kismadár, Picuri. „Csigóka, mesélnél nekem egy viccet? Annyira rossz kedvem van ma!” – kérte szomorúan Picuri. „Hát persze!” – válaszolta Csigóka. „Tudod miért nem tud a csiga ugrani?” Picuri csak tágra nyitott szemekkel várta a választ. „Mert mindig lemarad a háza!” Picuri nevetni kezdett, a hangja vidáman csengett végig az erdőn.
Csigóka nemcsak Picurit nevettette meg. Ott volt még Nyuszi, akinek a hosszú füle mindig lelapult a nevetéstől, és Bagoly bácsi, aki komolyan azt mondta egyszer: „Csigóka, te vagy az erdő öröme!” Még az öreg sün is, aki általában mogorva volt, elmosolyodott, ha Csigóka mesélni kezdett.
Egy nap azonban különös dolog történt az erdőben. Elterjedt a hír, hogy az erdő szélén beköltözött egy nagyon szomorú kismalac, Muffin. Ő soha nem nevetett, és mindenki aggódott érte. Csigóka úgy döntött, hogy elmegy hozzá, és megpróbálja megnevettetni.
Elkocogott a kismalac házához, és bekopogott. „Szia, Muffin! Bejöhetek?” – kérdezte kedvesen. „Persze, de nem hiszem, hogy tudsz jobb kedvre deríteni” – válaszolta szomorúan a kismalac.
Csigóka azonban nem adta fel. Először a kedvenc csigás viccét mesélte el: „Miért szereti a csiga a pizzát? Mert olyan finom csiga-lassú!” Muffin csak egy picit mosolygott, de Csigóka látta, hogy ez már valami.
„És azt tudod, miért nem szalad a csiga soha?” – folytatta Csigóka. Muffin erre kicsit jobban mosolygott: „Nem, miért?” „Mert fél, hogy elhagyja a házát!” Ekkor Muffin halkan kuncogni kezdett, majd egyre hangosabban nevetett. Csigóka is vele nevetett, és hirtelen egész vidám lett a hangulat.
„Köszönöm, Csigóka!” – mondta Muffin miután elcsendesedtek. „Már nem is érzem magam annyira szomorúnak.” Csigóka boldogan csúszott haza, mert tudta, hogy ma is sikerült valakinek örömet szereznie.
Attól a naptól kezdve Muffin is gyakran csatlakozott a többiekhez, amikor Csigóka viccet mesélt. Az erdő lakói minden nap hálásak voltak Csigókának, hiszen rájöttek: néha egy kis nevetés minden bánatot elűzhet.
Csigóka megtanította mindenkinek, hogy a szeretet és a jókedv a legfontosabb dolgok az életben. Még akkor is, ha lassan haladunk előre, ha van mellettünk valaki, aki megnevettet, minden út könnyebb lesz.
Hát így volt, igaz volt, lehet, hogy nem is volt, de ilyen szép mese volt! Mert a nevetés, a kedvesség és a szeretet mindig fontos, akármilyen lassú csigák is vagyunk néha a világban.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
