Az első találkozás a különleges katicabogárral
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas rét, ahol százféle virág illatozott, és százféle rovar zümmögött reggeltől estig. Ezen a réten élt egy picike katicabogár, akit úgy hívtak: Borka. Borka nem volt olyan, mint a többi katica. Bár ő is piros volt, és fekete pöttyök tarkították a hátát, valami különleges csillogás rejtőzött a szemében, amit mindenki észrevett, aki csak közelről meglátta.
Egy nap a kis Zsombi, a kíváncsi hangyafiú éppen a levélkupacban keresgélt, mikor meghallotta Borka vidám dúdolását. Odasettenkedett és megszólította.
– Szia, Borka! Miért vagy ilyen jókedvű ma reggel? – kérdezte Zsombi.
– Ó, csak érzem, valami csodás dolog fog történni ma – felelte Borka, miközben picit megpördült örömében.
A naplemente varázsa és a titokzatos tánc
Ahogy telt a nap, a rét lakói mind-mind elfáradtak a játékban és munkában. Az ég alján lassan leereszkedett a nap, aranyba öltöztetve a virágokat, bokrokat, és a fűszálak is táncolni kezdtek a langyos szélben. Borka ekkor kicsit félrehúzódott, és a legmagasabb fűszál tetejére kapaszkodott.
A rózsaszín felhők alatt Borka hangosan sóhajtott.
– Bárcsak tudnék táncolni, mint a pillangók! – álmodozott.
Ekkor egy titokzatos, lágy hang szólt hozzá a naplementéből.
– Miért ne próbálnád meg, kicsi katica? – kérdezte a Hang, mely mintha a szellőből született volna.
– De én sosem táncoltam még! – csodálkozott Borka.
– A szíveddel kell próbálkoznod, hiszen a tánc ott kezdődik – búgta a Hang.
Borka félénken körbepillantott, majd becsukta a szemét, és hagyta, hogy a naplemente fénye simogassa a hátát.
Hogyan tanult meg táncolni a kis katica?
Kezdetben csak aprókat lépett, aztán egyre bátrabb lett. Pöttyös szárnyait kitárta, és ahogy mozdult, minden lépése fénylő csillámot hagyott maga után. A rét többi lakója is észrevette a furcsa csillogást.
A kis Zsombi hangya odakiáltott:
– Nézd, Borka táncol!
Egy csiga, egy szitakötő, egy tücsök és egy hangya – mind odasereglettek a fűszál köré. Először csak figyelték, milyen ügyesen forog Borka, aztán tapsolni kezdtek és bíztatták.
– Szép vagy, Borka! – kiáltotta a tücsök.
Borka ettől még bátrabb lett, és a naplemente aranyfénye még inkább megcsillant a hátán. Mintha a rét is vele táncolt volna. Mindenki együtt örült, és Borka szíve tele lett boldogsággal.
A barátság ereje a tánc közben
Ahogy Borka táncolt, a többi állat is kedvet kapott hozzá. Zsombi óvatosan körbejárta a fűszálat, mintha maga is táncolna. A csiga lassan ringatózott, a tücsök vidáman ugrált, és még a szitakötő is körözni kezdett a levegőben.
– Olyan jó együtt lenni! – mondta Borka boldogan.
– Mi is örülünk, hogy velünk táncolsz! – felelte a csiga.
Egyre többen csatlakoztak, és a nap már majdnem lebukott a domb mögött, amikor a kis csapat még mindig együtt táncolt és nevetett.
Borka megtanulta, hogy nem csak az a fontos, hogy milyen jól táncol, hanem hogy közben barátokat szerez, akik támogatják őt. A rét lakói rájöttek, hogy ha összefognak, minden sokkal szebb és könnyebb.
Mit tanulhatunk a naplementében táncoló katicától?
Amikor beesteledett, Borka leült a fűszál végére, körülötte a barátai is lepihentek. Mindannyian boldogan mosolyogtak egymásra.
– Köszönöm, hogy velem táncoltatok – mondta csendesen Borka.
– Neked köszönjük, hogy megmutattad, milyen jó együtt örülni és bátorítani egymást – felelte Zsombi.
A rét csendes lett, csak a tücsök zenélt a csillagok alatt. Borka szíve melegséggel telt meg, megtanulta, hogy bátorsággal, szeretettel és jó barátokkal minden nap különleges lehet.
Így volt, így volt, igaz mese volt! Talán igaz sem volt, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
