Egy régi, vénséges ház állt a falu szélén, amelynek ablakait befutotta a borostyán, kapuja nyikorgott, ha valaki be akart menni. Bár félelmetesnek tűnt, a házban mégis volt valami titokzatosan hívogató. A gyerekek gyakran nézegették a kerítésen keresztül, vajon mi rejtőzhet odabent. Senki sem tudta biztosan, de a falu öregjei azt beszélték, hogy egy szellem lakik benne.
Az a szellem azonban nem volt ártó vagy rémisztő. Csak egyvalamit szeretett nagyon: a dalokat. Amikor a szél fújt, néha hallani lehetett egy halk dúdolást, mintha valaki dalolgatna a padlásszobában. Az emberek összesúgtak: „Ez biztosan a szellem, aki szereti a dalokat.”
Minden este, amikor a csillagok felragyogtak, és a ház árnyai hosszúra nyúltak, különös dallamok szöktek ki a falak közül. Puha zongoraszó, vidám furulyahang, és néha egy kedves ének is hallatszott. Az ablak alatt gyakran megállt egy kisfiú, Jancsi, és a nővére, Anna. Ők szerették a zenét, és csodálkozva hallgatták a titokzatos muzsikát.
Egy este Jancsi megkérdezte a testvérét: „Te is hallod, Anna? Mintha valaki énekelne odabent!” Anna bólintott. „Én is hallom, Jancsi. Szerintem nem kell félnünk tőle.” Arra gondoltak, hogy talán a szellem magányos, és ezért dalol esténként.
Egy bátor pillanatban úgy döntöttek, hogy bemerészkednek a házba. Bekopogtak. Először csak csend volt, de aztán egy halk hang szólalt meg: „Ki kopog az ajtómon?” Anna remegő hangon válaszolt: „Mi vagyunk azok, Anna és Jancsi. Szeretnénk veled találkozni, ha nem bánod.”
Az ajtó halkan kinyílt, és a gyermekek egy halványan derengő szellemet pillantottak meg. A szellem kedvesen rájuk mosolygott. „Jó, hogy eljöttetek. Olyan régóta vágyom társaságra! Szeretitek a dalokat?” Jancsi rálelkendezett: „Igen, nagyon! Megtanítasz nekünk új dalokat?” A szellem bólintott.
Így történt, hogy a három új barát esténként együtt énekelt a régi házban. A szellem megtanította Annát és Jancsit régi népdalokra, a gyerekek pedig vidám játékdalokat énekeltek neki. Néha még táncra is perdültek a nyikorgó padlón.
A falu lakói észrevették, hogy a régi házból már nem csak halk dallamok, hanem kacagás is kiszűrődik. Egyre több gyermek gyűlt össze a ház körül, hogy meghallgassa a különleges zenét. A szellem boldogan látta, hogy nemcsak ő szeret énekelni, hanem másokat is meg tud örvendeztetni a dalokkal.
Egyik este Anna odafordult a szellemhez. „Miért szereted ennyire a dalokat?” A szellem halk hangon így válaszolt: „Mert a zene összehozza az embereket. Amíg dalolunk, addig nem vagyunk magányosak, és szívünk is melegebb lesz tőle.” Jancsi elgondolkodott, majd azt mondta: „A dalok tényleg csodát tesznek.”
Tavasz lett, és a ház kertjében virágok nyíltak. A szellem és a gyerekek mindenkit meghívtak egy nagy közös éneklésre. A falubeliek először féltek bemenni a régi házba, de amikor meglátták, milyen vidáman énekel mindenki, már nem voltak ijedtek. Végül együtt daloltak, nevettek és táncoltak.
A szellem szíve megtelt boldogsággal, mert rájött, hogy a szeretet és a zene összekapcsolja az embereket, akár élnek, akár már csak emlékük él tovább. Anna és Jancsi pedig sosem felejtették el azt a különleges barátot, akit a dalokon keresztül ismertek meg.
Így történt, hogy a régi ház már nem volt félelmetes, hanem a zene és a barátság otthona lett, ahol mindenki szívesen időzött. A szellem boldogan énekelt tovább, és tudta, hogy mindig lesz kivel megosztania a dalokat.
Így volt, úgy volt, talán igaz volt, talán nem, de ilyen szép mese volt: a szellem, aki szerette a dalokat. És most már ti is tudjátok, hogy egy kis szeretettel és dallal bárkit meg lehet vidámítani!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
