Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyen is túl, egy messzi-messzi völgyben élt egy különleges unikornis. A neve Luna volt, selymes fehér sörénye ragyogott a holdfényben, szarva pedig úgy csillogott, mintha apró csillagok ragyogtak volna rajta. Luna nem volt egészen olyan, mint a többi unikornis. Kicsit félénk volt, szerette a csendes estéket, amikor a réten pihenhetett, és álmodozhatott mindenféle csodás dologról. Egy dolog azonban még a barátait is meglepte: Luna mindig csillagokat álmodott.
Egy este, amikor a völgyet puha, kékes köd borította, Luna leheveredett egy nagy fa alá. Nézte az eget, ahol ezer meg ezer csillag ragyogott, és halkan sóhajtott.
– Bárcsak én is tehetnék valami csodát! – suttogta. – Bárcsak a csillagok hozzám tartoznának!
Közben a réten lakó kis állatok mind összegyűltek, mert tudták, hogy Luna álmai mindig különlegesek. Ott volt Szöszi, a kíváncsi kis nyúl, Rozsdás, a bölcs róka, és Pöttöm, a mókus is.
– Luna, mesélj nekünk! – kiáltotta Szöszi. – Mit álmodtál ma éjjel?
Luna elmosolyodott, és lehunyta a szemét.
– Csillagokat álmodtam, amik lehullanak a földre, és fényükkel mindenkinek örömet hoznak – mondta álmodozva. – Olyan világot láttam, ahol senki sem fél, mindenki barátságos, és minden este újabb csillag születik a szeretetből.
A kis barátok elámultak. Pöttöm elcsodálkozva kérdezte:
– De hát hogyan lehet csillagot álmodni? Az álmok nem válnak valóra, ugye?
Luna elmerengett. – Talán mégis – suttogta. – Ha nagyon szeretnénk, és ha összefogunk, talán az álmok is valóra válhatnak.
Ettől a naptól kezdve Luna minden este arról álmodott, hogy csillagokat rajzol az égre. Esténként a barátai is vele tartottak, és együtt nézték, ahogy Luna álmodik, s valami furcsa történt: minél jobban hitték, hogy lehetséges, az éjszaka egyre fényesebb lett.
Egy különösen sötét estén Szöszi izgatottan ugrott elő.
– Luna, nézd! Az ég olyan fényes, mint még soha!
Mindannyian felnéztek, s meglepetten látták, hogy az égen új, ragyogó csillag született.
– Hogyan lehet ez? – kérdezte Rozsdás.
Luna boldogan mosolygott. – Talán a szeretet és a barátság együtt csodákra képesek…
A kis csapat minden este összegyűlt, és együtt álmodoztak. Együtt nevettek, meséltek, segítettek egymásnak, és minden alkalommal, amikor valaki jót tett a másikkal, újabb csillag jelent meg az égen. Hamarosan az éjszaka sosem volt sötét, mert a csillagok fénye beragyogta a völgyet, és mindenkit bátorsággal, szeretettel töltött el.
Egy este, amikor a völgy minden lakója együtt ült a csillagos ég alatt, Luna így szólt:
– Látjátok, mennyi csillag született? Mindegyik egy-egy kedves szó, egy ölelés, egy segítségnyújtás. Minden jóságból csillag születik az égen.
A barátok boldogan bújtak össze, és tudták: a legfényesebb csillagok a szeretetből születnek.
Ettől kezdve Luna soha nem félt a sötéttől. Tudta, hogy minden este egy újabb álom, egy újabb csillag születhet, ha hiszünk benne és összetartunk. A völgyben soha többé nem volt magányos senki sem, mert mindenki tudta, hogy a szeretet és a jóság fénye örökké beragyogja az életüket.
Így volt, igaz is volt, vagy talán csak mese volt. De ki tudja? Talán, ha este felnézel az égre, megláthatod Luna csillagait, amiket barátságból álmodott nekünk.
És most már ti is tudjátok: minden jó szó, minden kedvesség egy újabb csillagot rajzol az égre. Mert a szeretet és a barátság igazi csodákra képes.
Így volt, hol nem volt, ilyen szép mese volt ez!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
