A kis méhecske különös kalandja kezdődik
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis méhecske, akit Mirának hívtak. Mira nem volt olyan, mint a többi méhecske a kaptárban. Szeretett álmodozni, figyelni a felhőket, s amikor a többiek már rég pihentek, ő még mindig kíváncsian nézett ki a kaptárból. Egy este, amikor a nap már lebukott a dombok mögé, Mira kimerészkedett a rétre, hogy megcsodálja az esti csendet.
A fűszálakon harmatcseppek csillogtak, s a levegő is egészen más volt, mint nappal. Mira úgy érezte, mintha a világ csak az övé lenne ebben a békés pillanatban. Egyszer csak különös, ezüstös fény csillant meg a rét szélén.
Éjszakai fények: a hold sugara a réten
A hold éppen akkor bújt elő a felhők mögül, s sugarai bevilágították az egész rétet. A méhecske még sosem látott ilyet, hiszen nappal szokott repülni, amikor a napfény ragyogja be a virágokat. Most azonban valami varázslatos történt: a virágok szirmai halkan ringatóztak, s a holdfény ezüstösen festette meg őket.
Mira közelebb repült, és csodálattal nézte, ahogy a holdfény táncolni hívja a harmatcseppeket. Mintha a rét egy nagy, csillogó bálteremmé változott volna. „Milyen különös ez a fény!” suttogta Mira magában, és szíve megtelt boldogsággal.
Miért táncolt a méhecske a holdfényben?
A kis méhecske hirtelen úgy érezte, hogy neki is táncolnia kell. Kinyújtotta apró szárnyait, és elkezdett forogni a levegőben. Szárnyai hangosan zümmögtek, s ahogy körbe-körbe repült a virágok felett, mintha a hold mosolygott volna rá.
„Mira, mit csinálsz ilyenkor kint?” hangzott egy halk hang a közelből.
A méhecske megfordult, s látta, hogy egy kis gyalogcincér bámulja őt egy fűszálról. „Táncolok! A holdfényben minden sokkal szebb, és úgy érzem, mintha minden lehetséges lenne” felelte Mira mosolyogva.
A gyalogcincér elmosolyodott. „Soha nem mertem táncolni. Szerinted én is megpróbálhatom?”
„Persze!” nevetett Mira, és együtt kezdtek forogni a harmatos fű közt.
Barátok a sötétben: találkozás más rovarokkal
Ahogy táncoltak, egy szarvasbogár is odasétált hozzájuk. „Mit csináltok?” kérdezte kíváncsian.
„Táncolunk!” felelték egyszerre.
A szarvasbogár először félénken nézett körül. „Én még sosem táncoltam. Nem nevetek ki engem?”
„Sosem nevetnénk ki senkit” mondta Mira kedvesen. „Gyere, táncolj velünk!”
Így hát a három kis barát együtt táncolt a holdfényben. Nevettek, forogtak, s közben új barátságok születtek. A rét tele volt boldog zümmögéssel, apró lábak dobogásával és vidám kacagással.
Egy pillanatra még egy bagoly is odarepült egy közeli ágra, s kíváncsian nézte a különös táncot. Mire azonban közelebb ért volna, Mira és barátai már tovább pörögtek, szabadon és boldogan.
Hazatérés hajnalban: mit tanult a méhecske?
Ahogy a hajnal első fényei megjelentek a látóhatáron, Mira elbúcsúzott új barátaitól. „Aludnotok kell!” mondta a gyalogcincér álmosan. „Nekem is ideje hazamenni” mondta Mira.
Hazafelé repülve a kaptárhoz, Mira szíve megtelt melegséggel. Eszébe jutott, mennyi mindent tanult azon az éjszakán: hogy a különbözőség csodálatos, s hogy ha bátor vagy és nyitott szívvel közelítesz másokhoz, könnyen találsz új barátokat. Rájött arra is, hogy a szeretet és a kedvesség mindennél fontosabbak.
A kaptárban csendesen bebújt a helyére, és mielőtt elaludt volna, így szólt magában: „A legszebb dolgok akkor történnek, amikor a szívünket követjük.”
Így volt, igaz volt, tündérmese volt! S ha nem is volt igaz, szép tanulságot hagyott maga után: szeressük egymást, legyünk bátrak, és sose féljünk új barátokat szerezni!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
