Méhecske Mira találkozása a tündérekkel
Volt egyszer egy apró, sárga csíkos méhecske, akit Mirának hívtak. Mira nem volt olyan, mint a többi méhecske. Mindig kíváncsi volt, szeretett új dolgokat felfedezni, és mindenkihez kedvesen szólt. Egy nap, amikor a mezőn repdesett, valami szokatlan illat ütötte meg a kis orrát. Követte az illatot, s egyszer csak egy varázslatos, napsütötte tisztásra ért, ahol még sosem járt. A fák között színes fények szikráztak, és Mira izgatottan repült közelebb.
Hirtelen aprócska hangot hallott: „Ki vagy te, és mit keresel ezen a titkos tisztáson?” Egy gyönyörű, szárnyas tündér állt elő előtte, hajában virágkoszorú, ruháján harmatcseppek ragyogtak. Mira csodálkozva válaszolt: „Én Mira vagyok, méhecske a közeli kaptárból. Csak a különös illatot követtem ide.” A tündér elmosolyodott. „Én vagyok Lili, a tündérek őrzője. Kevés méhecske talál ide el. Maradj velünk, talán szükségünk lesz a segítségedre!”
Az elveszett koszorú nyomában
Mira örömmel csatlakozott a tündérekhez. Éppen egy nagy ünnepre készülődtek, de Lili szomorúan mesélte el, hogy elveszett a tündérek varázskoszorúja. „A tündérkoszorú nélkül nem tudjuk megtartani a tavaszi mulatságot. Nélküle pedig az erdei virágok sem nyílnak ki.” Mira rögtön felajánlotta: „Segítek megtalálni a koszorút!”
A tündérek csilingelve örültek, és együtt indultak útnak. A koszorú nyomai egy sötétebb részre vezettek, ahol a bokrok között suttogott a szél. „Nem félsz, Mira?” kérdezte Lili. „Egy kicsit. De a barátaimért bármit megteszek!” felelte Mira határozottan.
Varázslatos kalandok az erdei tisztáson
Először egy kis mókussal találkoztak, aki épp egy mogyorót cipelt a farakásra. „Láttad a tündérkoszorút?” kérdezte Mira kedvesen. „Talán igen, talán nem.” nevetett a mókus, de végül elárulta: „Valami fényes gurult le a patakhoz.” A társaság így a csobogó víz felé sietett. Ott egy kacagó béka ugrált a köveken. „A koszorút keresitek? Az előbb egy szeles madár vitte el!” mondta segítőkészen.
A tündérek és Mira egyre mélyebbre mentek az erdőbe. Közben mindenhol segítettek: kiszabadítottak egy pókhálóba akadt pillangót, elültettek egy kidőlt virágot, és megosztották a nektárt egy fáradt hangyával. Mindenki hálás volt, és cserébe újabb nyomokat adtak. Végül a rét szélén egy szomorú rigó sírdogált. „Ti keresitek a virágkoszorút?” kérdezte halkan. „Véletlenül elrepültem vele, és most a bokor alatt fekszik, de félek oda menni, mert egy sündisznó lakik ott.”
Mira bátorsága próbára téve
Mira rögtön felajánlotta, hogy elmegy a bokorhoz. A tündérek aggódtak: „Nem veszélyes az?” „Csak annyira, amennyire szükség van bátorságra” – mondta Mira, és óvatosan közelített. A bokor alatt valóban ott feküdt a virágkoszorú, egy álmos sündisznó pedig épp szundikált mellette. Mira halkan megszólította: „Szia, Sün úr! Megkérdezhetem, visszaadhatnád nekünk a tündérek koszorúját? Nagyon fontos lenne számukra.”
A sündisznó kipislogott, és barátságosan bólintott. „Persze, csak vigyázzatok rá, hogy többé ne keveredjen ide. Ez túl szép koszorú egy öreg sün bokrába.” Mira megköszönte, s óvatosan a feje fölé emelte a koszorút.
Barátság és összefogás diadala a végén
A tündérek örömtáncot jártak, amikor Mira visszahozta a koszorút. Lili megölelte a kis méhecskét: „Nélküled nem találtuk volna meg soha. Olyan bátor és kedves vagy!” Mira elpirult, és azt mondta: „Együtt sikerült! Mindenki segített útközben.”
A mulatság elkezdődött, a virágok kinyíltak, és az erdő legszebb napja volt aznap. Mira új barátokat szerzett, és megértette: a bátorság, a segítőkészség és a barátság legyőzi a legnagyobb akadályokat is.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt. Talán nem is igaz, de szép volt, mint egy virágkoszorú!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
