Egyszer réges-régen, egy távoli, napsütötte királyság szélén, ott volt egy erdő, ahol madarak daloltak, nyuszik ugrándoztak, mégis volt benne valami titokzatos. Egy napon, amikor az erdő fái között sűrű köd gomolygott, különös dolog történt. Az erdő közepén, egy régi tölgyfa alatt, hirtelen megjelent egy csillogó, arany színű varázskapu.
A kapu egyszer csak ott állt, mintha mindig is oda tartozott volna, mégis mindenki csodálkozva nézte. Az erdő lakói susmorogtak, hogy aki átmeri lépni a kaput, az varázslatos kalandba keveredik. De senki sem merte kipróbálni. Csak egy apró, zöld béka ült minden nap a kapu közelében, és gondolkodott, vajon mi lehet odaát.
Ez a béka nem volt ám akármilyen béka. Ő volt a Békakirályfi. Egykor királyfi volt, akit egy gonosz varázsló átkozott el, és csak akkor nyerheti vissza igazi alakját, ha megtanulja, mi az igaz barátság és szeretet titka.
Egy nap egy bátor királylány érkezett az erdőbe, aki nem félt semmitől. Virágszirmokat gyűjtött, amikor meghallotta a béka halk sóhaját.
„Miért vagy ilyen szomorú, kis béka?” kérdezte a királylány kedvesen.
„Ó, királylány, én nem mindig voltam béka,” válaszolta a Békakirályfi. „De senki nem akar velem játszani, mert más vagyok, és így nem tudok visszaváltozni.”
A királylány mosolygott, és így szólt: „Az igazi barátsághoz nem számít, ki milyen alakban van. Játsszunk együtt!”
Ekkor a varázskapu hirtelen ragyogni kezdett, és megnyílt előttük. A kapu mögül egy titokzatos, csodákkal teli világ tárult fel. A két jó barát bátorságot gyűjtött, és kéz a kézben beléptek.
Odabent a varázskapun túl azonban különös próbatételek várták őket. Egy csacsogó patak szelte át útjukat, mely csak akkor engedte őket át, ha megfejtették a találós kérdését.
„Mi az, ami annál több, minél többet adsz belőle?” kérdezte a patak.
A királylány gondolkodott, majd így felelt: „A szeretet!”
A patak nevetett, és híd lett belőle, amin átsétálhattak.
Továbbhaladva, egy öreg, szomorú fa állta útjukat, aki azt kérte, mondjanak egy kedves dolgot egymásról.
A Békakirályfi bátran mondta: „Te vagy a legbátrabb barátom, akit valaha ismertem.”
A királylány így válaszolt: „Te vagy a legkedvesebb és legsegítőkészebb béka az egész világon.”
A fa mosolyogva lehajtotta az ágait, hogy átengedje őket.
Minden akadályon együtt segítettek egymásnak, és egyre jobban összebarátkoztak. Egy sötét barlangnál a királylány félt, de a Békakirályfi bátorította.
„Ne félj, melletted vagyok!” mondta a béka, mire a királylány megfogta a kezét, és együtt beléptek a barlangba.
Amikor kijöttek a túloldalon, hirtelen minden megváltozott. Az aranykapu újra előttük állt, de most csupa fény és öröm lengte körbe. A kapu előtt egy utolsó próbatétel várt rájuk: csak az léphet át, aki szívből jövő ölelést ad barátjának.
A királylány átölelte a Békakirályfit, és ekkor csodák csodája, a béka egyszer csak elkezdett fényleni, majd visszaváltozott gyönyörű királyfivá!
A királyfi meghatódottan nézett barátjára. „Te tanítottál meg a szeretetre és igazi barátságra. Köszönöm neked.”
A varázskapu kinyílt, és ők kéz a kézben hazasétáltak. Az erdő lakói örömmel köszöntötték a visszatért királyfit és bátor királylányt.
Így történt, hogy a Békakirályfi és a bátor királylány együtt megtalálták a szeretet és jóság útját, s a varázskapun túlról boldogan tértek haza.
És hogy mi a mese tanulsága? Az igaz barátságban és szeretetben nincsenek akadályok, minden varázslatot felold!
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem, de ilyen szép mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
