Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, egy gyönyörű, sűrű erdőben élt egy kis mókus. Őt úgy hívták, hogy Misi. Misi nem volt akármilyen mókus – sosem látta senki szomorúnak. Akár napsütés volt, akár eső esett, akár vihar tombolt, Misi mindig mosolygott. Még az öreg bagoly is csodálkozott rajta.
Egy reggel, mikor a harmatcseppek szivárványszínben csillogtak a faleveleken, Misi jókedvűen pattant ki az odújából. Ahogy leugrált a fáról, megállt mellette a kis nyuszi, Lili.
– Jó reggelt, Misi! – szólt a nyuszi. – Hogy lehet, hogy te mindig vidám vagy?
– Jó reggelt, Lili! – felelte Misi, és még szélesebb lett a mosolya. – Azért, mert minden napban találok valami szépet!
Lili elgondolkodott ezen, majd továbbugrált. Misi elindult, hogy makkot gyűjtsön ebédre. Útközben találkozott a borzzal.
– Misi! – szólt mogorván Bence, a borz. – Nem bosszant, ha leesik a makk a fáról, mielőtt eléred?
– Egyszer-egyszer leesik, de legalább mókás utána szaladni! – válaszolta Misi nevetve, és elindult a földön guruló mogyoró után.
A titka az volt, hogy Misi mindig igyekezett a dolgok jó oldalát nézni. Nem dühöngött, ha valami nem sikerült elsőre, és sosem irigyelte mások örömét. Ha esett az eső, azt mondta: „Jólesik a frissítő zuhany!” Ha sütött a nap, azt mondta: „De jó, most megszárad a bundám!” Úgy tartotta, hogy a nevetés, a mosoly olyan, mint a napfény: mindenkinek jobb lesz tőle a kedve.
Egy nap, amikor az erdő lakói készültek a nagy őszi búcsúra, a kis cinege, Zsófi szomorúan ücsörgött egy ágon. Misi odaszaladt hozzá.
– Mi a baj, Zsófi? – kérdezte barátságosan.
– Elmaradt a táncom a tegnapi eső miatt – felelte a cinege bánatosan.
Misi gondolkodott egy pillanatig, majd így szólt:
– Mi lenne, ha most táncolnánk együtt? Lehet, hogy nem minden a terv szerint alakul, de ha összefogunk, akkor is örülhetünk!
A cinege arcán halvány mosoly jelent meg, majd vidáman ugrándozni kezdett Misivel. Olyan mulatságosak voltak, hogy hamarosan csatlakozott hozzájuk Lili nyuszi, Bence borz és még az öreg bagoly is, kicsit bicegve, de mosolyogva.
Misi tudta, hogy a barátok segítenek egymásnak, ha valaki szomorú. Mindig igyekezett meghallgatni a többieket, és egy jó szóval, egy kis tréfával felvidítani őket. Ezért szerették olyan sokan az erdőben.
Egyik este, amikor már lement a nap, az erdő lakói körbeültek egy nagy fatörzsön. Misi így szólt:
– Tudjátok, miért fontos mosolyogni? Mert a mosoly olyan, mint egy varázslatos ajándék. Ha adsz belőle másnak, neked is több lesz. Ha valaki rossz kedvű, egy mosoly segíthet neki boldogabbnak lenni.
A kis állatok csendben hallgatták, majd mindegyikük kipróbálta. Lili a borzra mosolygott, a borz a mókusra, a cinege a baglyokra. Az erdő megtelt vidámsággal.
Azóta, ha valakinek rossz napja volt az erdőben, csak Misire gondoltak, és máris könnyebb lett a szívük. Misi pedig boldogan ugrándozott tovább, hiszen tudta, hogy a szeretet és a jókedv mindenkinek jár.
Így volt, így nem volt, volt egyszer egy mókus, aki mindig mosolygott. Az ő történetét azért meséljük, mert a mosoly, a barátság és a jó szív mindenkin segít. Ha mi is odafigyelünk egymásra, és mosolygunk, akkor a mi napunk is fényesebb lesz.
Ez volt a mókus meséje. Így volt, lehet, hogy nem volt, de egy szép, igaz mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
