Egyszer volt, hol nem volt, messze, egy hegyekkel ölelt kis völgyben, megszületett egy különleges kis bárányka. Fehér bundája puha volt, mint a frissen hullott hó, a szemei pedig olyan kíváncsiak, mint az első tavaszi napsugár. Neve Marci lett, és már az első lépéseinél látszott, hogy valami egészen különleges lakozik benne.
Ahogy Marci bátortalanul botorkált a zöldellő réten, minden új dologra rácsodálkozott. „Nézd, anyu, milyen szép a fű!” – mondta, miközben egy pitypangot szagolgatott. Anyukája mosolygott, s gyengéden megsimogatta a fejét: „Bizony, Marci, ezen a réten még sok csoda vár rád.”
A bárányka kíváncsian kóborolt, és hamarosan találkozott más kisállatokkal is. Egy csapat vidám bárány ugrándozott a domboldalon, mellettük egy mókuska szaladt át a réten, sőt, egy bátor kis nyuszi is előbújt a bokorból. Marci félénken szólt hozzájuk: „Játszhatok veletek?”
A többi bárány érdeklődve nézett rá. „Persze, gyere!” – hívta egy szürke foltos fiúbárány, akit Zsoltinak hívtak. A mókuska, Manka, is odaugrott: „Én is szeretek játszani! Fogócskázzunk!” A kis nyuszi, Bence, pedig vidáman ugrált körülöttük. Így kezdődött Marci és barátai első közös kalandja.
A barátok együtt játszottak a réten. Labdáztak gesztenyével, bújócskáztak a bokrok között, s minden nap valami újat találtak ki. Néha-néha vitatkoztak is azon, ki legyen a hunyó, vagy melyik játékot játsszák, de Marci mindig megpróbált békét teremteni. „Ne haragudjatok egymásra! Játszhatunk egyszer ezt, egyszer azt” – javasolta mosolyogva.
Egy délután sötét felhők gyülekeztek az égen, s hirtelen hatalmas vihar kerekedett. A kisbarátok megijedtek, s futni kezdtek fedezék után kutatva. Manka, a mókuska, felmászott egy fára, de a szél annyira fújt, hogy nem mert leugrani. Marci aggódva nézett fel rá. „Ne félj, Manka! Nem hagyunk magadra!” Bence és Zsolti is odasiettek, s együtt találtak egy hosszú ágat, amelyen Manka biztonságosan le tudott mászni.
Egy másik alkalommal, amikor a réten játszottak, Bence eltűnt. Hiába keresték a bokrok között, sehol sem találták. Marci azonban nem adta fel. Addig keresgélt, amíg észrevett egy pici tappancsnyomot a sárban. „Erre ment” – mondta, s a többiek követték. Végül egy üregnél találták meg Bencét, aki beszorult, és félt kijönni. „Ne félj, Bence, segítünk!” – mondta Marci, és együtt kihúzták a bátor kis nyuszit.
Nem telt el nap, hogy Marci ne mutatta volna meg, milyen is az igazi barátság. Ha egyikük szomorú volt, odabújt hozzá. Ha valaki magányosnak érezte magát, Marci mindig ott volt, hogy felvidítsa. Még akkor is, amikor a többiek összevesztek valami apróságon, Marci sosem haragudott meg. „A barátság azt jelenti, hogy elfogadjuk egymást” – mondta egyszer bölcsen.
Egy szép napon a rét minden lakója összegyűlt, hogy ünnepeljék Marci születésnapját. Ott voltak a bárányok, a mókuska, a nyuszi, sőt, még a régi, bölcs bagoly is. Mindenki hozott valami ajándékot, de a legnagyobb ajándék az volt, hogy mind együtt lehettek.
Marci körbenézett a sok barátján, s azt mondta: „Az igazi kincs a barátok szíve. Amíg szeretjük egymást, mindig lesz kihez fordulnunk, ha baj van vagy ha öröm ér minket.”
Így történt, hogy Marci, a különleges kis bárány, mindig barát maradt. Nem számított, hogy vihar jön, vagy nehézség támad, mindig ott volt, segített, bátorított és szeretett mindenkit.
Így volt, igaz volt, tán mégse volt, ilyen szép mese volt. Ebből a meséből megtanulhatjuk, hogy a szeretet, a jóság és a barátság mindig segít átvészelni a nehézségeket, és aki igaz barát, az mindig mellettünk marad.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
