Volt egyszer egy kedves, hófehér tollú liba, akit Lilinek hívtak. Lili nemcsak a legszebb madár volt a réten, hanem a legkíváncsibb is. Szeretett csipegetni a friss füvet, úszkálni a patakban, és hosszú sétákat tenni a barátaival a zöld mezőkön. Mégis volt valami, amitől Lili nagyon félt: a sötét.
Még a legszebb délutánokon is, amikor a nap lassan lebukott a dombok mögé, Lili szíve hevesen vert. A bokrok árnyai hosszabbak lettek, a víz sötétebb lett, és a rét csöndje mintha titkokat súgott volna. Amikor a nap utolsó sugarai is eltűntek, Lili kis szárnyait maga köré fonta, és gyorsan bebújt a fűbe.
Egyik este, amikor már csak a csillagok világítottak, a többi liba vidáman tollászkodott vagy mesét mondott egymásnak. Lili azonban remegve kuporgott egy bokor mögött. – Miért vagy itt egyedül? – kérdezte tőle Mimi, a kis egér. – Félek a sötétben – suttogta Lili. – A sötétben bármi megbújhat, és semmit sem látok!
Mimi megsimogatta Lili szárnyát. – Tudod, én is féltem régen a sötétben – mondta halkan. – De rájöttem, hogy a sötét csak olyan, mint egy nagy takaró, ami mindent megpihenni hagy. Nincs benne semmi ijesztő, csak másképp néz ki minden. – De mi van, ha mégis van ott valami rossz? – kérdezte Lili.
Ekkor csatlakozott hozzájuk Pali, a fürge kis veréb. – Gyere, Lili, mutatok valamit! – vidult fel Pali, és elindult a rét szélén. Lili vonakodva követte, Mimi pedig vele tartott. Pali egy nagy bokorhoz vezette őket, ahol apró, sárga fények pislákoltak a sötétben. – Nézd csak, ezek szentjánosbogarak! – mondta Pali. – Ugye, milyen szépek?
Lili csodálkozva nézte a világító bogarakat. Először csak egy-két fény mozdult, majd egyre több. Úgy táncoltak, mintha apró csillagok szálltak volna le a földre. – Nem is olyan ijesztő a sötét, ha ilyen szépségeket rejt – suttogta Lili.
A három barát letelepedett a fűbe. Mimi mesét mondott arról, hogyan talált barlangot a vihar elől, és Pali elmesélte, hogyan repült át éjjel a tó felett, mikor a hold világított neki. – Látod, Lili, sok izgalmas dolog csak sötétben történhet – biztatta Mimi.
Ahogy telt az idő, Lili bátorsága nőtt. Egy este furcsa hangot hallottak a bozótból. Lili először összerezzent, de aztán mély levegőt vett, és így szólt: – Menjünk együtt, nézzük meg, mi az! A barátai mellé álltak, és óvatosan odalopakodtak a bokorhoz. Ott egy kis sündisznó kuporgott, aki elveszítette az anyukáját.
– Segítünk neked hazatalálni! – mondta Lili, és most először nem gondolt a sötétre, csak arra, hogy valakinek szüksége van rájuk. Hármasban kísérték haza a sündisznót, akinek az útja keresztül vezetett a sötét ligeten. Lili közbenzárt a sündisznó mellett, és úgy érezte, a szíve már nem fél.
Mire visszaértek a rétre, Lili már nem rettegett a sötéttől. Rájött, hogy a barátaival bármilyen sötétségen át tud menni, és hogy a sötét is tele van csodákkal, ha elég bátran nézünk körül. Attól a naptól kezdve, Lili már nem bújt el este, hanem együtt játszott a többiekkel, sőt, ő maga mesélt történeteket arról, milyen bátor volt a sötétben.
Ez volt Lili története, a libáé, aki félt a sötétben, de megtanulta, hogy a félelem csak addig ijesztő, amíg nem nézünk vele szembe. A barátság, a szeretet és a bátorság segítenek legyőzni minden félelmet, és a sötét is szép lehet, ha nem vagyunk benne egyedül.
Hát így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt – de akárhogy is, érdemes elhinni, hogy a félelem helyén bátorság és szeretet is teremhet!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
