Hajnal volt a tónál, a harmat még csillant a fűszálakon, s a madarak álmosan csipegettek a nádas peremén. Ebben a csendes reggeli órában egy különös róka óvatosan közeledett a vízpart felé. Bundája vörösen izzott a felkelő nap fényében, szemében kíváncsiság tükröződött. Nem volt hétköznapi róka: ő nem vadászni jött, hanem valami egészen mást keresett a tó tükrében.
Füle hegyezve, nesztelen léptekkel suhant a part széléhez. Ahogy lehajolt a víz fölé, saját arcát pillantotta meg a tó nyugodt tükrében. Először meglepődött, majd halkan megszólalt.
– Ki vagy te ott a vízben? – kérdezte csodálkozva.
De csak a saját hangja felelt vissza, lágyan visszaverődve a vízfelszínről. A róka kicsit közelebb lépett, orrával megérintette a vizet, s a hullámok játékosan fodrozni kezdték a tükröt.
A tó így susogott vissza:
– Én vagyok a nyugodt tükör, azt mutatom, aki vagy. Ha szeretettel nézel rám, azt látod majd vissza.
A róka elmosolyodott, s úgy érezte, valami csodálatos dolog történik vele. Lábát felemelte, s játékosan körbefordult a saját árnyékával. A víz tükrében minden mozdulata megismétlődött: ugrás, pörgés, finom hajlás. Olyan volt, mintha két róka táncolna a parton: az egyik valóságos, a másik a tükörképe.
Ahogy pörgött és forgott, egy aprócska őzike bukkant fel a nádas mögül. Megállt, s ámulva nézte a táncoló rókát.
– Róka, mit csinálsz te ott a víz mellett? – kérdezte óvatosan.
– Táncolok a tó tükrében! – felelte boldogan a róka. – Próbáld meg te is!
Az őzike bátortalanul lépett a vízpartra, s tétován megemelte a lábát. Ám amikor meglátta saját tükörképét, kacagva kezdett forogni, s így már ketten táncoltak a tó tükrében.
A madarak is kíváncsiak lettek, letelepedtek a közeli ágra. Egy csapat kis mókus ugrált le a fák közül, s a víz széléről figyelték a táncoló barátokat. Hamarosan a szarvas is előbújt, s bölcs fejével bólintott:
– Milyen szép, amikor a természet együtt örül! – mondta halkan.
A róka mindenkinek helyet csinált a parton, s így már hárman, négyen, öten is táncra perdültek. A tó tükrében már egy egész állatsereg forgott, pörgött, boldogan kacagott.
Az idő telt, a nap egyre magasabbra hágott, de a tó nyugodt tükre továbbra is visszaadta mindenki örömét. A róka egyszer csak megállt, s a többiekhez fordult.
– Látjátok, milyen csoda rejlik bennünk, ha együtt vagyunk, s jósággal tekintünk egymásra? A tó tükre csak azt mutatja vissza, amit beleviszünk: ha szeretet van a szívünkben, azt látjuk viszont.
Az őzike bólintott.
– Ma megtanultam, hogy nem kell félnünk attól, amit nem ismerünk. A szeretet és a barátság mindent szebbé tesz.
A madarak csiripelve mondták:
– Milyen jó, hogy itt vagyunk együtt!
A mókusok ugrándoztak, és így szóltak:
– Játsszunk mindig így, szeretetben!
A róka mosolyogva nézett körbe, s úgy döntött, minden reggel ellátogat a tóhoz, hogy újra és újra táncoljon barátaival. A tó tükre pedig mindig visszamosolygott rájuk.
Így történt, hogy a tó partján nem volt többé magányos állat: a szeretet és a jóság összekötötte őket, és minden nap újabb csodát hozott.
És hogy mit üzen nekünk a táncoló róka története? Azt, hogy a tükör, legyen az víz vagy más, mindig visszaadja, amit beleteszünk: ha szeretettel, jó szívvel fordulunk mások felé, az egész világ szebbé válik. Így lesz a magányból barátság, a csendből nevetés, a játékból igazi boldogság.
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
