Egyszer, egy napsütéses kert sarkában élt egy csiga, akit mindenki csak így ismert: Csigusz. Csigusz nem volt olyan, mint a többi csiga. Míg a társai komótosan csúsztak a zöld fűszálak között, Csigusz sosem mászott lassan. Ő mindig ugrált. Igen, valóban ugrált!
A kert lakói először nem akarták elhinni, hogy egy csiga képes lehet ugrani. Egyszer, amikor a csigák sorban másztak a friss salátalevélen, Csigusz hirtelen egy hatalmasat ugrott, és éppen egy harmatcseppet talált el, amin csúszva nevetett fel – „Nézzétek, ezt ti is megpróbálhatjátok!” – kiáltotta. Az összes csigabarátnak elkerekedett a szeme.
De vajon miért kezdett el ugrálni ez a különleges csiga? Egyik este, amikor a hold fénye csillogott a leveleken, Csigusz a nagy tölgyfa alatt ücsörgött. Megszólította a cserfes katicabogár, Lili, aki így szólt:
– Csigusz, miért nem mászol inkább, mint a többi csiga?
– Tudod, Lili – felelte Csigusz –, sokszor éreztem, hogy szeretnék még messzebbre jutni, gyorsabban látni a világot. Egyszer csak kipróbáltam, hogyha nekifeszítem magam egy fűszálnak, talán tudok egy nagyot ugrani. És sikerült! Annyira tetszett, hogy azóta nem tudok leállni vele!
A kertben aztán híre ment a különleges csigának, aki ugrál. Egyszer a rigó, máskor a tücsök jött hozzá csodálkozni, és mindenki meg akarta nézni, hogyan ugrik Csigusz. Még a lomha vakond is kikukkantott a föld alól.
– Csigusz, mutasd meg, hogy csinálod! – kérlelte a rigó.
– Persze, csak figyeljetek! – felelte Csigusz, és máris egy színes virágsziromra ugrott, amit a szél odafújt elé.
De Csigusz kalandjai nem csak a kertben történtek. Egy nap elhatározta, hogy átlépi a kert határait, és megnézi, mi van a kerítés túloldalán. Bátor volt, de egy kicsit félt is. Új barátokat talált. Az erdő szélén összefutott egy nyuszival, aki azt hitte, csak a nyulak tudnak igazán ugrani.
– Te is tudsz ugrani? – kérdezte a nyuszi hitetlenkedve.
– Igen, sőt, néha versenyzek is magammal – mondta Csigusz büszkén.
A nyuszi elnevette magát, és kihívta Csiguszt egy ugróversenyre. Természetesen a nyuszi nyert, de Csigusz olyat ugrott, amilyet még sosem látott nyúl sem.
A kertben voltak, akik nem örültek a csiga újdonságainak. A régi, bölcs csigák úgy gondolták, hogy az ugrálás butaság. Egyszer meg is szólították:
– Csigusz, a csigák másznak. Lehet, hogy veszélyes így ugrándozni.
De Csigusz csak mosolygott, és így válaszolt:
– Tudom, ti mind óvatosak vagytok. Én is vigyázok magamra. De ha nem próbáltam volna ki, sosem tudtam volna meg, hogy mire vagyok képes!
Egy nap a kis hangya, Pici, bajba került. A patak túloldalán rekedt, mert elvitte a hídját a szél. Csigusz nem habozott: egy nagy ugrással átrepült a patak felett, és segített átvinni Picit a hátán. Az egész kert ujjongott örömében.
Azóta mindenki elfogadta, hogy Csigusz más, mint a többiek. Nemcsak elfogadták, hanem büszkék is lettek rá. Csigusz megtanította barátainak, hogy a különbözőség szép dolog, hogy segíteni mindig jó, és hogy bátran ki lehet próbálni új dolgokat – de mindig figyelve egymásra és vigyázva magunkra.
– Köszönöm, Csigusz – mondta Pici egy este. – Ha nem lett volna a te bátorságod, lehet, hogy sosem jutok haza.
– Mindannyian segíthetünk egymásnak, ha kell – felelte Csigusz, és még egyet ugrott örömében.
Így történt, hogy a kert lakói megtanulták: az igazán fontos dolgok a szeretet, a barátság, a bátorság és az elfogadás.
Hát így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
