A szellő titokzatos útja a mesék birodalmába
Egyszer egy kicsi faluban, ahol a házak fehérre meszelték magukat, az ablakokban pedig százszorszépek ringatóztak, történt valami csodálatos. Amikor a nap elbújt a dombok mögé, és a hold is csak fél szemmel lesett be az ablakokon, egy különleges szellő surrant be a faluba.
Ez a szellő nem volt olyan, mint a többi. Nem csak a leveleket hívta táncra, vagy a tó tükrét fodrozta meg. Ez a szellő, akit Meseszellőnek neveztek el a gyerekek, titkos kincseket rejtett magában. Mese foszlányokat, dalokat, titkokat, amiket a világ minden tájáról gyűjtött össze, hogy aztán a falucska lakóinak fülébe súgja.
Honnan érkeznek a szellő hozta történetek?
Egy este, amikor a csillagok éppen csak pislákolni kezdtek, a kis Anna kibújt a paplan alól. Hallotta, ahogy a Meseszellő halkan suttog az ablakánál. „Szellő, szellő, honnan jössz te, s mit hoztál nekünk ma este?” kérdezte álmélkodva.
A Meseszellő kacagott egyet, és súgva válaszolt. „Messze földről jöttem, onnan, ahol a hegyek bokrétaként emelkednek az égbe, ahol a tenger halkan énekel, és ahol minden gyermek szívében ott lakik egy új történet. Hozok neked ma egy mesét a barátságról, Anna.”
Anna nagyot pislogott, és máris érezte, hogy a szellő meséje lassan körbefonja. A szél elmesélte neki Bence és a kisherceg történetét, akik egy napon összetalálkoztak egy almafa alatt. Bence almát szeretett volna szedni, de nem érte el az ágakat. A kisherceg, aki barátságos és bátor volt, odalépett, és együtt, egymást segítve, elérték a legszebb, piros almát.
Mesék, amelyeket a szél suttog el nekünk
A szellő minden este újabb mesét hozott. Hol a szeretetről, hol az összetartásról, máskor pedig a megbocsátásról szóltak a történetek. Egyik éjjel a szellő a falu másik végébe suhant, ahol egy kisfiú, Marci, álmatlanul forgolódott.
„Szellő, szellő, nekem is hoztál mesét ma?” kérdezte Marci halkan.
A Meseszellő finoman megsimogatta Marci homlokát. „Ma a bátorságról mesélek neked. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismadár, aki félt először elhagyni a fészkét. De amikor megtapasztalta, hogy a szárnyait nemcsak dísznek kapta, hanem hogy repülni tud, megtanulta, hogy bátornak lenni annyit jelent, mint hinni önmagunkban. És a kismadár végül elérte a legmagasabb fa csúcsát.”
Gyermekek és felnőttek a szellő meséi között
Nem csak a gyerekek hallgatták ám figyelmesen a szellő meséit. Egyszer egy idős bácsi, Józsi bácsi, ült a verandán, és hallgatta, ahogy a szellő zizegteti a diófák leveleit. „Szellő, mondd csak, nekem is hozol valamit?” kérdezte mosolyogva.
A szellő most egy régi, szívmelengető történetet mesélt a reményről, amikor egy kis lámpás soha nem aludt ki, mert mindig akadt valaki, aki újra meggyújtotta. A bácsi könnyeit törölgetve hallgatta, majd másnap elmesélte a falu gyerekeinek, hogy mennyire fontos mindig újra gyújtani a szeretet lángját.
Így lettek a szellő meséi a falu kincsei. Este, amikor a nap már búcsút intett, a gyerekek összegyűltek egyikük udvarán, és kíváncsian lesték, vajon ma mit susog a Meseszellő.
Hogyan őrizzük meg a szellő meséit a jövőnek?
Évek teltek, évszakok váltották egymást, de a Meseszellő mindig visszatért. A falubeliek megtanulták, hogy minden mesét vigyázni kell, hogy átadhassák majd a gyermekeiknek is. Egy nap Anna már felnőtt lett, és ő is mesélt a saját gyermekének a Meseszellőről.
Ha egy kicsit figyelünk, talán ma is meghalljuk, ahogy a szellő mesét hoz nekünk. Csak ki kell nyitni a szívünket, s engedni, hogy a szeretet, a jóság és a barátság történetei végigsuhanjanak rajtunk.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt. De aki hallotta, annak a szíve biztosan gazdagabb lett tőle.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
