Brúnó egy kisváros szélén lakott egy aprócska házban a családjával. Imádott játszani a kertben, szeretett madarakat megfigyelni, és legjobban a csokoládét szerette. Egy nap, amikor Brúnó a kert végében játszott, valami különös dologra lett figyelmes. A bokor alól egy fényes papír kandikált elő. Lassan odalépett, és amikor felemelte, egy színes nyalóka volt a kezében, rajta arany betűkkel írt szó: “Varázsnyalóka”.
Brúnó csodálkozva nézte a nyalókát. – Vajon ki hagyhatta itt? – tűnődött hangosan. Ekkor egy apró hangot hallott maga mögül. – Az én ajándékom vagyok – susogta a nyalóka. Brúnó hátrahőkölt a meglepetéstől, de a nyalóka mosolygott rá. – Ha megkóstolsz, csodálatos kalandban lesz részed – mondta csilingelő hangon.
Brúnó óvatosan nyalogatta meg a nyalókát. Azonnal érezte, hogy valami szokatlan történik vele. A világ hirtelen megváltozott körülötte: a kert helyett egy hatalmas cukorkaerdőben találta magát. Mindenhol színes nyalókák, gumicukor bokrok és csokoládé patakok csillogtak. Brúnó ámulva nézett körbe.
– Ez varázslatos! – kiáltotta. Egy szaloncukor madár repült oda hozzá. – Üdvözöllek a Cukorkák Birodalmában, Brúnó! Én vagyok Szilva, a segítőd – csicseregte barátságosan.
Brúnó elindult Szilva társaságában, hogy felfedezzék a birodalmat. Útjuk során találkoztak Mézes Manóval, aki éppen mézeskalács házát javítgatta. – Sajnálom, de ellopták a cukordíszeimet! – panaszkodott szomorúan. Brúnó egy pillanatig gondolkodott, majd így szólt: – Segítünk megtalálni őket!
Így indult el Brúnó és Szilva a cukordíszek nyomában. Az erdőben egy csapat morcos gumimaci állta útjukat. – Miért vagytok ilyen szomorúak? – kérdezte Brúnó. – Senki sem játszik velünk, ezért elvettük a díszeket! – felelték a gumimacik.
Brúnó leült melléjük. – Játszunk együtt! – ajánlotta fel mosolyogva. A gumimacik örömmel elfogadták az ajánlatot, s hamarosan vidám fogócskázás kezdődött. Mikor elfáradtak, Brúnó így szólt: – Most már visszaadhatnátok a cukordíszeket Mézes Manónak, ugye?
A gumimacik szégyenlősen bólintottak, és visszavitték a díszeket. Mézes Manó nagyon boldog lett, Brúnó pedig büszke volt magára, hogy segített.
Tovább haladva egyszer csak egy szivárványhídhoz értek, amely a Csoki Kastélyhoz vezetett. A hídon azonban egy mogorva karamellmedve őrködött. – Csak az léphet tovább, aki igazán bátor és jó szívű! – morogta.
Brúnó megállt előtte. – Nem vagyok mindig bátor, de segítettem Mézes Manónak és barátkoztam a gumimacikkal. Próbálok mindig jószívű lenni – mondta őszintén. A karamellmedve ekkor elmosolyodott, és utat engedett nekik.
A Csoki Kastélyban egy hatalmas tükör állt. Brúnó kíváncsian belenézett, és egy kedves, mosolygós kisfiút látott benne, akit körülvettek barátai. Ekkor megszólalt egy hang: – A varázsnyalóka igazi ereje a szeretet és a jóság. Mindig ott van benned! – suttogta a tükör.
Brúnó ekkor érezte, hogy a világ újra forogni kezd körülötte, s egy pillanat múlva ismét a saját kertjében találta magát. A nyalóka már nem beszélt, de Brúnó tudta, hogy a kalandja valóra vált. Futott anyukájához, és elmesélte neki a cukorkaország csodáit, a gumimacikkal kötött barátságot, és hogy mindenki boldogabb, ha jószívűek és segítőkészek tudunk lenni.
Így történt, hogy Brúnó, a kisfiú, aki egy varázsnyalókát talált, megtanulta, hogy a szeretet és a kedvesség csodákra képes. Azóta minden nap mosolyogva segített, és barátként tekintett mindenkire a környezetében.
Így volt, igaz volt, mese volt! Talán nem is volt igaz, de Brúnó meséje biztosan szebbé teszi mindannyiunk napját.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
