A szél tündérének legendája az őszi lombok alatt
Réges-régen, amikor az erdő még csöndesen készült az őszre, egy különös, csillogó fény jelent meg a fák között. Az öreg tölgy alatt a szél tündére pihent. Kicsi volt, fürge és a haja olyan puha volt, akár a legfinomabb mohapárna. A neve Szellőcske volt, s a feladata nem volt más, mint varázslattal töltse meg az erdőt minden ősszel.
Egyik reggel, amikor a nap épphogy átbukott a dombokon, Szellőcske megsimogatta a faleveleket. A fák susogva üdvözölték: „Szép jó reggelt, kedves tündér, eljött hát az idő?” Szellőcske mosolyogva bólintott és így szólt: „Igen, kedveseim, ma kezdem meg az őszi táncunkat. Készen álltok?”
Hogyan ébreszti fel a szél az őszi erdő életét
Szellőcske lassan táncolni kezdett a fák között. Amerre járt, a zöld levelek aranyló sárgába, lángoló narancsba és tüzes vörösbe váltottak. Minden levél várta, hogy Szellőcske megérintse, hiszen így kezdődött a várva várt őszi ünnep az erdőben.
Ahogy a tündér végigszaladt egy bokron, a levelek suhanni kezdtek. „Táncoljunk, táncoljunk!” kiáltották vidáman. A kicsi mókus, Mirci, álmélkodva figyelte a levelek játékát. „Szellőcske, hogy csinálod ezt?” kérdezte csodálkozva. A tündér elmosolyodott. „A szeretet és jóság a titkom! Ha szereted az erdőt, és segítesz másoknak, a varázslat mindig megérkezik.”
A tündér játékai: levelek tánca és suttogása
Egyszer csak hatalmas forgószél támadt, de nem volt ijesztő. Szellőcske vezette a leveleket, azok pedig körtáncot jártak a tisztáson. A sün család, a nyúl, még a bölcs bagoly is figyelte, ahogy a levelek repülnek, pörögnek, s nevetgélnek.
„Szellőcske! Engem is elvihetnél egy táncra?” szólt a legkisebb makk a földön. A tündér letelepedett mellé, megsimogatta, és a makk hirtelen kisebb szellővé változott. Most már a makk is táncolhatott a levelekkel, sőt, vidáman kacagott, amikor fel-le repült a tündér szárnyán.
Estefelé, amikor minden csendesedett, Szellőcske leült a nagy diófa tövébe, és suttogott a leveleknek. „Holnap újabb csodákkal készülök nektek, de most pihenjetek, álmodjatok szépet!” A levelek hálásan suttogtak vissza: „Jó éjt, drága tündér!”
Az erdő lakói és a szél tündére találkozása
Egy napon, amikor már hűvösebb lett a reggel, az erdő állatai összegyűltek. A sünik mogyorót kerestek, a nyuszicsalád fészket készített, de mindenki várt valakit. Végül Szellőcske érkezett, és mindenki köré gyűlt. „Miért szerettek ennyire ősszel együtt lenni?” kérdezte a kis őzike.
Szellőcske körülnézett, és így felelt: „Ez az időszak a barátságról, a segítségről és a gondoskodásról szól. Ahogy a levelek lehullanak, mindenki készül a hideg télre. Ilyenkor egymásra jobban odafigyelünk, megosztjuk, amink van, és vigyázunk egymásra.”
A mókus odaugrott Szellőcskéhez, és egy nagy szem diót nyújtott át neki. „Ezt neked szedtem, mert mindig hozol egy kis örömöt az életünkbe!” Szellőcske meghatódott, megköszönte, és megsimogatta a mókus fejét. Ekkor mindenki érezte, mennyire jó adni, segíteni, és szeretni.
Mit taníthat nekünk az őszi szél tündére?
Az erdőben azóta minden ősszel újra és újra előkerül Szellőcske legendája. A gyerekek, akik az erdőben sétálnak, néha úgy hallják, mintha a levelek suttognának hozzájuk, mintha egy kedves tündér énekelne a szélben.
És ki tudja? Talán tényleg ott repked a szél tündére, és mindenkit arra tanít, hogy a segítőkészség, a szeretet és az összefogás a legnagyobb varázslat a világon. Amikor együtt vagyunk, amikor örülni tudunk egymásnak és segítünk, akkor még az őszi szél is mosolyog.
Így volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép volt ez a mese!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
