Egy különleges béka a mocsárban: ismerkedjünk meg vele
Egyszer régen, egy napsütötte tavaszi reggelen, a nagy lombos fák ölelésében megbúvó mocsaras tónál éldegélt egy apró, de annál különlegesebb béka. Őt Breki Bélának hívták, és zöldesbarna bőrével, kerekded szemével épp olyan volt, mint a többi béka, kivéve egyetlen aprócska részletet: Bélának olyan hangos brekegése volt, hogy azt még a tó túlsó partján lakó vadkacsák is meghallották.
Breki Béla nagyon szerette a barátait. Ott ugrándozott a nádasban, hancúrozott a testvérével, Bíborkával, és esténként boldogan kórusban brekegtek. De valamiért, amikor Béla kinyitotta a száját, a tó partján mindenki csak úgy kapkodta a fejét, mert Béla hangja olyan erővel szólt, mint egy kis harang.
Egy nap a kis teknősbéka, Tódor is odaúszott Bélához és kedvesen így szólt: „Szia Béla! Ma különösen hangosan brekegtél. Mondd csak, miért ilyen erős a hangod?”
Béla csak nevetett egyet, és azt mondta: „Nem is tudom, Tódor, mindig így jön ki a hangom. Szeretek énekelni, és nem is veszem észre, hogy olyan hangos lennék.”
A brekegés hangereje: hogyan lett túl hangos a béka?
Aznap este, amikor a csillagok felragyogtak az égen, Breki Béla újra elkezdte a szokásos kórus-éneklést. De most valahogy még hangosabb lett, mint máskor. A nádi rigók ijedten repültek fel, a halak megbújtak a víz mélyén, sőt, még a szomszéd mókus is, aki általában sosem szokott panaszkodni, most befogta a fülét.
Másnap reggel a tó lakói összegyűltek a nagy öreg fűzfa alatt. Ott volt Tódor teknős, Bíborka, Breki Béla testvére, Manci néni a szitakötő, és még a kis vidra, Vili is.
„Mit csináljunk ezzel a hanggal?” kérdezte aggodalmasan Manci néni. „Nagyon kedves vagy, Béla, de este nem tudunk aludni tőled.”
Béla szégyenlősen elpirult, mert sosem akarta volna zavarni a barátait. „Én csak szeretem a kórust, szeretem, ha mindenki együtt énekel. Nem tudom, hogyan lehet halkabban brekegni.”
A tó lakóinak reakciói: zavar vagy csodálat?
Akadtak, akik csak bosszankodtak, mert nem tudtak nyugodtan pihenni, de voltak olyanok is, akik csodálattal nézték Bélát. „Milyen ügyes vagy!” mondta Bíborka. „A hangod eljut a legmesszibb bokrokig is. Senki nem tud ilyen erősen brekegni, mint te!”
A kis vidra, Vili is mosolygott: „Béla, szerintem nagyon különleges vagy! Szerintem a tó is örül, hogy valaki ilyen hangosan énekel. De talán tényleg jó lenne, ha este egy kicsit halkabban próbálnál brekegni, hogy mindenki tudjon pihenni.”
Megoldást keresve: hogyan halkítható a brekegés?
Béla nagyon elszomorodott, de elhatározta, hogy tenni fog valamit. Megkérdezte Tódor teknőst, hogyan lehetne halkabban brekegni. „Talán próbáld meg lassabban venni a levegőt, és ne tátogass akkorát!” tanácsolta Tódor.
Ekkor odarepült Manci néni a szitakötő is, aki azt javasolta: „Mi lenne, ha este csak a tó közepén brekegnél, ahol a hang nem verődik vissza a partokról?”
Béla kipróbálta mindkét ötletet. Előbb mély levegőt vett, és csak óvatosan kezdett brekegni. Sikerült! Nem volt már olyan hangos, mint korábban, és mégis boldogan vett részt a kórusban. Este pedig beúszott a tó közepére, ahol a hangja finoman eloszlott a víztükör felett.
A tanulság: elfogadás és együttélés a tó partján
Azóta Breki Béla megtanulta, hogy mindenki más valamiben, és nem baj, ha valaki különleges. Ő is figyel másokra, de a barátai is értékelik, hogy milyen egyedi hangja van. Amikor együtt brekegnek, mindenki boldog, mert megtanultak odafigyelni egymásra.
A tó lakói rájöttek, hogy a szeretet, az odafigyelés és az elfogadás mindennél fontosabb. Így éltek boldogan tovább a mocsaras tónál, ahol a békák brekegése sosem zavart már senkit, inkább összekötötte a barátokat.
Így volt, így nem volt, ez egy ilyen mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
