Egyszer réges-régen, amikor az erdők még sűrűbbek voltak, és a hegyekben tisztábban csillogott a hó, egy különös, csillogó tó rejtőzött a fenyvesek ölelésében. Ezt a tavat úgy hívták, Kristálytó. A falubeliek szerint a tó kristály tisztaságú vizét titokzatos erő védelmezi. Az idősebbek úgy mesélték, hogy a tó mélyén legendás kincs rejtőzik, de azt csak az találhatja meg, aki igazán jó szívű.
A tó körül rengeteg mese keringett. Egyesek szerint, ha teliholdkor csendben sétálsz a partján, hallhatod a víz csilingelő nevetését. Mások állították, hogy a nádasban kis tündérek laknak, akik hajnalban virágokat szőnek a hullámokra. De a legnagyobb titok az volt, ki is az a boszorkány, akiről a tó a nevét kapta.
Sokan félve suttogtak a kristálytavi boszorkányról. Azt mondták, hosszú, ezüst haja van, ruhája olyan áttetsző, mint a jég, és szemei mélyebbek, mint maga a tó. De voltak, akik másképp ismerték: szerintük a boszorkány kedves, segítőkész, és mindenkin segít, aki bajba jut a tó körül.
Egy szép tavaszi reggelen a kis Lilla és öccse, Marci elindultak a Kristálytóhoz. Kíváncsiak voltak, igaz-e a rege a tó boszorkányáról. Útközben madarak énekeltek, a fák levelein ugrándoztak a napsugarak, és minden olyan varázslatosnak tűnt, mint egy álomban.
– Ugye találkozunk a boszorkánnyal? – súgta Marci halkan.
– Talán, ha csendben leszünk, megláthatjuk – mosolygott Lilla, és megfogta Marci kezét.
Ahogy a tóhoz értek, a víz szikrázóan csillogott. A parton egy idős asszony ült, aki kavicsokat gyűjtött egy kosárba. Barátságosan rájuk mosolygott.
– Jó napot kívánok, gyerekek! – szólt kedves hangon. – Elvesztettetek valamit?
– Nem, csak… nem tudja, merre találjuk a boszorkányt? – kérdezte Marci bátortalanul.
Az asszony elnevette magát.
– A boszorkányt keresitek? Nos, talán már meg is találtátok!
A gyerekek nagy szemekkel néztek rá.
– De te nem vagy boszorkány! Te kedves vagy, és nem is félelmetes.
Az asszony mosolygott.
– Tudjátok, a boszorkányokról sok mindent mondanak. De a varázslat nem mindig azt jelenti, amit gondoltok. Segítek az erdei állatoknak, a fáknak, a tó halainak, és néha a hozzám forduló embereknek is. Ezért hívnak így.
Lilla és Marci hamarosan észrevették, hogy mindenki szereti ezt az asszonyt. Egy mókus ugrott az ölébe, egy őz közelített hozzá, és a madarak is daloltak körülötte. Az asszony mesélt nekik a tóról.
– A Kristálytó azért ilyen tiszta, mert aki itt jár, mindig vigyáz rá, és a szeretet tartja tisztán. Ha valaki eldobja a szemetet, a víz elszomorodik. De ha valaki segít, a tó újra csillogni kezd.
A gyerekek együtt gyűjtötték az asszonnyal a parton heverő hulladékot. Közben megtanulták, milyen fontos odafigyelni a természetre és egymásra.
– Látjátok, ez az igazi varázslat – mondta az asszony mosolyogva. – Ha szeretet van a szívetekben, a világ is szebb lesz.
Mikor a nap lement, a gyerekek hazaindultak. Megígérték, hogy sosem szemetelnek többé, és mindig segítenek, ahol tudnak. Útközben Marci halkan megkérdezte:
– Lilla, te hiszel abban, hogy tényleg ez volt a boszorkány?
– Azt hiszem, a varázslat a kedvességben és a szeretetben van – válaszolta Lilla.
Azóta mindenki, aki a Kristálytó környékén él, meséli a legenda örökségét. A gyerekek megtanulták, hogy a legnagyobb varázslat bennük rejlik. A tó vize pedig azóta is tiszta, mert mindenki vigyáz rá, és segít másokon.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán mégsem egészen, de ilyen szép lehet a világ, ha jóság él benne.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
