Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi elefánt, akit Bellának hívtak. Bella különleges helyen lakott, messze délen, ott, ahol a nap mindig melegen sütött, és a fák sűrű lombja alatt hűvös árnyék várta az állatokat. Bella igazi kis kíváncsi természet volt, minden érdekelt, mindenbe beledugta az ormányát. Barátai gyakran mondták neki: „Bella, ne szaladj olyan messzire, nehogy eltévedj!” De Bella szíve mindig új kalandokra vágyott.
Egy napon, amikor a nap már alacsonyan járt, Bella egy különös fényt pillantott meg a bokrok alatt. Az a fény nem volt olyan, mint a nap sugara, se olyan, mint a hold fénye, hanem finoman ragyogott, mint egy csillag a földön. Bella tágra nyitott szemekkel közelebb lépett, és ott találta magát egy csodálatos virág előtt. A virág szirmai mintha apró lámpácskák lettek volna, gyönyörű aranyfényben tündököltek.
– Ki vagy te, gyönyörű virág? – kérdezte Bella halkan, nehogy megzavarja a varázslatos pillanatot.
A virág megrezdült, mintha válaszolni akarna, és egy vékony hang szólalt meg: – Én vagyok a fényvirág. Azért világítok, hogy utat mutassak azoknak, akik eltévedtek, vagy akiknek a szíve kérdésekkel teli.
Bella sosem hallott ilyen csodás virágról. Közelebb ment, és megérezte, hogy a fényvirág melege nem csak a bőrét, hanem a szívét is átjárja. A kis elefánt leült a virág mellé, és sokáig nézte a ragyogását. Megkérdezte: – Mondd, fényvirág, miért világítasz éppen itt, a sűrű dzsungel közepén?
A fényvirág csendesen válaszolt: – Azért vagyok itt, hogy segítsek azoknak, akik bátrak, nyitottak, és szeretettel közelednek másokhoz. Ha valaki gonoszságot vagy haragot hoz, a fényem halványabb lesz, de ha jóságot és barátságot érzek, akkor még erősebben ragyogok.
Bella elgondolkodott. Eddig azt hitte, a bátorság azt jelenti, hogy messzire megy vagy hangosan kiált, de most rájött, hogy a szív bátorsága a legfontosabb. A fényvirág közelében minden félelem eltűnt, helyét melegség és kíváncsiság vette át.
Közben egy kis madárka érkezett a lombok közül. Szomorúnak tűnt, mert elvesztette a fészkét egy viharban. Bella észrevette a bánatot a madár szemében. – Ne félj, barátom, most már nem vagy egyedül – mondta Bella, és ormányával óvatosan megsimogatta a kis madarat.
A fényvirág ekkor még erősebben kezdett ragyogni. – Látod, Bella, a barátság és a kedvesség mindennél erősebb. Amikor segítesz valakinek, a világ egy kicsit fényesebb lesz.
A kis madár felderült. – Köszönöm, Bella, köszönöm, fényvirág! – csiripelte vidáman. Bella nagyon boldog lett, hogy segíthetett, és hogy egy új barátot szerezhetett.
Ahogy telt az idő, egyre többen csatlakoztak hozzájuk: jött egy kis teknős, aki eltévedt, és egy apró béka, aki nem találta a tavát. Bella mindenkinek segített, és a fényvirág ragyogása szinte bevilágította az egész dzsungelt.
Azon a napon Bella megtanulta, hogy a bátorság, a barátság és a szeretet mindennél fontosabbak. Nem az a legerősebb, aki hangos vagy nagy, hanem az, aki jószívű és segít másokon. Bella hazatérve elmesélte barátainak a fényvirág titkát, és azóta a dzsungelben több lett a nevetés, a szeretet és a fény.
Így hát, aki azon a tájon jár, nézzen körül, hátha meglátja a fényvirágot, és jusson eszébe: jónak lenni mindig bátor dolog, és a szeretetből mindig több jut, ha megosztjuk másokkal.
Így volt, igaz volt, mese volt! Vagy talán nem is volt, csak ilyen szép mese volt! Így volt, úgy volt, tán igaz sem volt, de mese volt, s benne jóság, szeretet virágzott.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
