Egy szép tavaszi reggelen a falu fölött egy fecske szelte az eget. Nem volt olyan, mint a többi fecske: kicsit fényesebb volt a tolla, vidámabban csicsergett, és mindig úgy tűnt, mintha mosolyogna a csőre alatt. A falu lakói azonnal észrevették, hogy valami különleges történt. „Nézzétek csak, milyen fürge ez a fecske!” kiáltotta a kis Lili, aki az ablakból figyelte. A fecske körözött a házak felett, aztán leszállt a templom tornyára, onnan nézte a falut.
A következő napokban mindenki megszokta, hogy ott van. Ám a fecske, akit mindenki csak Segítőnek kezdett hívni, hamar bebizonyította, hogy nem véletlenül kapta ezt a nevet. Egy reggel, mikor Pista bácsi a kertjében dolgozott, hirtelen észrevette, hogy a tökföldjén megjelent néhány kártevő bogár. „Jaj, most mit csináljak?” – sóhajtott fel. Ekkor a fecske lecsapott a bogarakra, és gyorsan elkapott néhányat. Pista bácsi mosolyogva nézte: „Köszönöm, kis fecske, hogy segítettél!”
Nem telt el sok idő, és a fecske mindenkin segített. Hajnalkának, a falusi óvónéninek eltűnt a kedvenc labdája a játszótéren, de a fecske pásztázta a bokrokat, amíg meg nem találta, és visszavitte neki. A gyerekek tapsoltak örömükben. „Nézzétek, a Segítő fecske megint megmentett valamit!”
Az állatok is barátságot kötöttek a fecskével. A kismacskák a pajtában néha nem találták az anyjukat, de a fecske csicsergésével odavezette őket. Még az egérke, akit mindenki félénknek ismert, is bátran előbújt, ha a fecske elszállt mellette és kedvesen ráköszönt: „Jó reggelt, egérke!” Az egérke először csak suttogott: „Jó reggelt, fecske!”, aztán egyre bátrabb lett. Az emberek és az állatok lassan megtanulták, hogy mennyire jó, ha segítenek egymásnak.
Egy meleg nyári napon sötét felhők gyűltek a falu fölé. A szél erősödött, a fák hajladoztak, mindenki tudta, hogy nagy vihar közeleg. A fecske aggódva körberepült a faluban, és mindenkit figyelmeztetett: „Menjetek be a házba, erős vihar jön!” A falu lakói gyorsan bezárták az ajtókat, ablakokat, az állatokat is biztonságba helyezték.
Amikor a vihar kitört, hatalmas szél és eső zúdult a falura. Egy öreg fán, a falu szélén, egy madárfészek inogni kezdett a szélben, benne három pici cinege fióka. A fecske azonnal odarepült, és a szárnyával óvta a fiókákat, míg a vihar el nem vonult. A vihar után a falusiak összegyűltek a téren. Mindenki kíváncsi volt, hogy mindenki megvan-e, és boldogan látták, hogy a fecske sértetlenül visszatért. „Nélküled a cinegefiókák nem maradtak volna épségben!” mondta az idős Mariska néni.
A fecske példát mutatott mindenkinek. Akár kicsi, akár nagy, akár ember, akár állat volt valaki, a fecske mindig segített, amikor csak tudott. Így aztán a faluban az emberek is elkezdtek még jobban odafigyelni egymásra. Ha valaki elesett, felsegítették. Ha valakinek eltűnt a kedvenc játéka, közösen keresték. A gyerekek együtt játszottak, megosztották a labdájukat, és ha egy kis állat bajba került, segítettek rajta. Mindenki boldogabb lett, hiszen rájöttek, hogy segíteni jó dolog.
Amikor eljött az ősz, a fecske útra kelt, hogy melegebb tájra repüljön. A falu lakói integettek neki, és mosolyogva mondták: „Várunk vissza tavasszal, kis fecske!” A fecske még egy utolsó kört repült a falu fölött, majd elindult a messzi útra. Mindenki tudta, hogy jövőre újra ott lesz, hogy segítsen, ahol csak tud.
Így történt, hogy a fecske példát adott szeretetből és segítőkészségből az egész falunak. És ha valaki nehéz helyzetbe került, csak arra gondoltak: mit tenne a Segítő fecske?
Így volt, igaz volt, mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
