Egy hatalmas hegy tetején, ahol a felhők úgy úsztak, mint a bárányok a réten, élt egy sárkány, akit Sömlyének hívtak. Sömlye nem volt félelmetes sárkány, sőt, inkább szelíd és barátságos volt, kicsit esetlen, de annál nagyobb szívvel. Napjai többnyire magányosan teltek, mert a környék lakói tartottak tőle. Pedig Sömlye minden reggel azzal a reménnyel kelt fel, hogy talán ma barátokat szerez.
Egy napon, amikor a nap különösen melegen sütött, Sömlye leereszkedett a hegyoldalról az erdőbe. Szíve hevesen vert, hiszen most igazán elszánta magát, hogy barátokat talál. Ahogy a fenyők között sétált, hirtelen egy fehér nyuszi ugrott elő elé.
– Szia, nyuszi! – köszöntötte Sömlye. – Nem félsz tőlem?
A nyuszi először hátraugrott, de aztán, látva Sömlye barátságos szemét, kíváncsian közelebb merészkedett.
– Miért félnék, ha ilyen szépen köszönsz? – válaszolta a nyuszi.
Sömlye örömmel mosolygott. – Szeretnél játszani velem?
– Próbáljuk meg, – felelte a nyuszi. – De vigyázz, a farkad ne sodorjon el!
A sárkány és a nyuszi kergetőzni kezdtek, de Sömlye óvatlanul egy faágat tört le a farkával. A madarak ijedten rebbentek szét, egy mókus pedig mérgesen odaszólt neki.
– Hé, vigyázz! Elrontod a lakásomat! – kiáltotta a mókus.
Sömlye elszomorodott, és bocsánatot kért. – Sajnálom, nem akartam bajt okozni.
A nyuszi odaugrott hozzá, és megsimogatta a sárkány lábát. – Ne szomorkodj, előfordul az ilyesmi.
Sömlye újra próbálkozott barátkozni, de az erdei állatok többsége még mindig félt tőle. Egyesek azt suttogták, hogy minden sárkány veszélyes. Sömlye szomorúan ballagott tovább, és azon gondolkodott, vajon valaha lesznek-e igaz barátai.
Néhány nap múlva nagy vihar támadt a hegyekben. A szél ágakat tört, a patak kilépett a medréből, és egy kis őzike a víz sodrásába került. Sömlye meghallotta a kiáltását, és azonnal odarohant.
– Ne félj, segítek! – szólt, és erős mancsaival kihúzta az őzikét a vízből.
Az állatok, akik látták a bátor tettet, összegyűltek körülötte. A nyuszi boldogan ugrált, a mókus is odaszaladt.
– Sömlye, nagyon bátor voltál! – mondta az őzike.
– Köszönöm – felelte Sömlye, és érezte, hogy valami melegséget áraszt a szíve.
Az erdő lakói most más szemmel néztek rá. Nem láttak többé félelmetes sárkányt, csak egy segítőkész és kedves barátot.
Másnap reggel Sömlye ismét lejött a hegyoldalról. Most már nem egyedül sétált, hanem vele tartott a nyuszi, a mókus és az őzike is. Együtt játszottak, gombát kerestek és meséket mondtak egymásnak.
– Tudod, Sömlye – kezdte a mókus –, te igazán különleges vagy. Nem kell félnünk tőled, mert jó szíved van.
– Igen, mindenki tévedhet, ha csak a külsőt nézi – csatlakozott a nyuszi.
Sömlye boldogan nézett körbe. Megtalálta a helyét, végre voltak barátai, és tudta, hogy a szeretet, a türelem és az elfogadás a legnagyobb kincs a világon.
Így történt, hogy a sárkány, aki mindig barátokat keresett, végül megtalálta őket. Nem a félelmetes külső számít, hanem az, ami a szívünkben él. Ha nyitott szívvel fordulunk egymáshoz, mindannyian találunk barátokat.
Így volt, úgy volt, igaz mese volt! Talán nem is volt igaz, de ami biztos: a szeretet, a jóság és a barátság minden szívet megtölt boldogsággal.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
