Egy sötét barlangban, mélyen a föld alatt élt egyszer egy apró vakond, akit Misinak hívtak. Misi nem olyan volt, mint a többi vakond: mindig nagyot álmodott, és a legfurcsább kérdéseket tette fel a világról. Egyszer azt találta ki, hogy szeretné látni a napfelkeltét, amelyről annyi szépet mesélt neki a szomszédos cinke, Csipike.
– Anyu, milyen lehet a nap, amikor felkel? – kérdezte egy este, amikor már mindenki aludt.
– Csodás, meleg és ragyogó – válaszolta anyukája mosolyogva –, de hiszen tudod, mi vakondok a föld alatt élünk, ott biztonságosabb.
– De én szeretném látni egyszer – suttogta Misi, majd elhatározta, hogy megpróbál feljutni a felszínre.
Másnap reggel, ahogy a barlangban felébredtek, Misi már útnak is indult. Ásott, kapart, néha leült pihenni, de mindig továbbment. Egyszer csak kemény kövekbe ütközött. Próbált jobbra, balra kerülni, de újra és újra visszaverték. Már-már feladta volna, amikor meghallotta valaki halk hangját.
– Mi baj, Misi? – kérdezte a föld alatt surranó tücsök, Tücsök Tomi.
– Nem tudok tovább ásni, túl nagy a kő – felelte Misi szomorúan.
– Ne add fel! – bátorította Tomi. – Tudom, merre van egy puhább föld, arra könnyebben továbbjuthatsz. Gyere, megmutatom!
Tomi segített, és Misi újra lelkesen kezdett ásni. Ahogy haladtak, különös gyökerekhez értek, amelyek szinte összefonták az utat. Misi egyik lábával belegabalyodott, és ijedten hívta a barátját.
– Tomi, nem tudok kiszabadulni!
– Ne aggódj, segítek! – mondta Tomi, és ügyesen rágcsálni kezdte a gyökereket.
Néhány perc múlva Misi már szabad volt.
Nemsokára elérték a földalatti patakot. A víz zubogása elijesztette Misit, de Tomi biztatta:
– Csak lassan, együtt átjutunk!
Átlábalva a patakon, egyre közelebb értek a felszínhez. Misi fáradt volt, a mancsa sajgott, és néha úgy érezte, sosem éri el a célját.
– Miért vagy ilyen szomorú? – szólt egy új hang.
Misi felnézett, és egy vaksi földigilisztát látott maga előtt.
– Már nagyon elfáradtam, és nem tudom, hogy van-e értelme tovább menni – sóhajtotta Misi.
– Tudod – mondta a földigiliszta kedvesen –, ha az ember álmodik valamiről, akkor kicsit mindig nehezebb elérni, de ha nem adod fel, biztosan sikerül!
Misi megfogadta a tanácsot, és újra nekilátott az ásásnak. Most már minden apró sikernek örült: egy puhább földdarabnak, egy illatos gyökérnek vagy egy apró fénycsíknak, amely néha beszűrődött. Barátai mindvégig mellette maradtak, mindig bíztatták, ha kedve elment volna.
Ahogy telt az idő, és Misi egyre közelebb ért a felszínhez, egy reggel váratlanul elárasztotta a barlangot a meleg fény. Misi kidugta a fejét a friss fű közé, és először látta meg a reggeli napot.
– Hűha! – kiáltott fel boldogan.
A nap fényében minden csillogott, és a barátai is sorra előbújtak mellé.
– Megcsináltad, Misi! – ujjongott Csipike a fáról.
– Látod, hogy érdemes volt nem feladni? – mondta Tomi.
Misi mosolygott, és tudta, hogy a fáradtság, a sok akadály és félelem mind megérte, mert valóra vált az álma. Nemcsak a napot látta meg, hanem azt is megtanulta, hogy a barátság, a kitartás és a segítőkészség mindig elvezet a célhoz.
És hogy igaz volt-e, amit meséltem? Hiszen, ami mese, az lehet, hogy igaz is, meg nem is. Ez volt hát Misi, a vakond története, aki sosem adta fel, és ezzel mindenkit megtanított szeretni, bízni és jónak lenni.
Így volt, igaz is volt, mese is volt, talán nem is volt egészen igaz.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
