Egy különleges mókus kalandos története
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, vörös bundájú mókus, akit Mirkónak hívtak. Mirkó nem volt átlagos erdei mókus. Mindig is arról álmodozott, hogy egyszer eljut a holdhoz, amit minden este csodálattal nézett a fák lombjai között. A többi mókus gyakran csak nevetett rajta, amikor erről beszélt, de Mirkót nem lehetett eltántorítani.
Egy nap, amikor a nap már lebukott a horizont mögött, Mirkó a tölgyfán üldögélt és nézte a lassan felkelő, fényes holdat. – Bárcsak egyszer megérinthetnélek! – sóhajtott. Ezt meghallotta legjobb barátja, a kíváncsi kismadár, Titi. – Hová szeretnél eljutni, Mirkó? – kérdezte csodálkozva. – A holdhoz, Titi! Szeretném megérinteni, és elmesélni az egész erdőnek, milyen érzés – felelte Mirkó.
A nagy álom: hogyan született meg az ötlet?
Titi elgondolkodva nézett Mirkóra. – Mi lenne, ha együtt próbálnánk meg? – kérdezte. – Együtt? Tényleg segítenél? – csillant fel Mirkó szeme. – Persze! – válaszolta Titi lelkesen. Így hát ketten elkezdtek tervezgetni, hogyan is juthatna egy mókus a holdhoz. Az erdő lakói összegyűltek a Nagy Tölgy körül, hogy meghallgassák a különös tervet.
– Mirkó, te tényleg a holdhoz akarsz szaladni? – kérdezte csodálkozva a bölcs bagoly. – Igen, de egyedül nem menne – felelte Mirkó. – Akkor segítünk, ahogy csak tudunk – mondta a bagoly, és az erdő lakói mind-mind bólogattak.
Az első lépések a hold felé vezető úton
Másnap reggel Mirkó és Titi nekiláttak az előkészületeknek. A madarak gyűjtöttek hosszú, erős indákat, a nyulak összeszedtek puha mohapárnákat, hogy ha Mirkó lepottyanna, ne üsse meg magát. A harkályok felfúrták a fák kérgét, hogy hidat építhessenek egyik faágból a másikba.
– Készen állsz, Mirkó? – kérdezte Titi. – Soha nem voltam még ilyen izgatott! – felelte Mirkó, és nekifutott az első ágnak. Egyik ágról a másikra, egyre magasabbra és magasabbra szaladt, miközben Titi a levegőből mutatta az utat.
Egyszer csak elértek a legmagasabb fához az erdő szélén. A hold hatalmasan és fényesen ragyogott az égen. Mirkó megállt, és mély levegőt vett. – Most vagy soha! – suttogta.
Megküzdés az akadályokkal és félelmekkel
Ahogy Mirkó nekifutott, hirtelen feltámadt a szél, és egy vastag felhő eltakarta a holdat. Mirkó megállt, és kicsit elszomorodott. – Talán mégsem sikerül – mondta bánatosan. Ekkor Titi mellé szállt. – Ne add fel, Mirkó! Mindig azt mondtad, hogy csak a bátrak jutnak messzire. Mi is bátrak vagyunk! – bátorította a barátját.
Mirkó újra nekifutott, most már a barátai éljenzése közepette. Ahogy szaladt, hirtelen egy bagoly szárnya borította be. – Vigyázz, Mirkó! – mondta a bölcs bagoly. – Kicsit lassíts, nehogy elbotolj a saját álmaidban! Mirkó megállt egy pillanatra, hallgatott a baglyra, majd óvatosabban, de ugyanakkora lelkesedéssel folytatta útját.
Amikor a mókus végre elérte a holdat
Ahogy az utolsó faág végére ért, Mirkó kinyújtotta mancsait. A hold még mindig messze volt, de Mirkó úgy érezte, mintha már csak karnyújtásnyira lenne. Ekkor hirtelen gyenge, csillogó fény érintette meg a mancsát. – Érzed? – kérdezte Titi. – Igen! Mintha tényleg elértem volna – válaszolta Mirkó boldogan.
A hold fénye fényesebben ragyogott, mint valaha, és az erdő lakói mind csodálattal nézték Mirkó bátorságát. Mirkó rájött, hogy nem is az a fontos, tényleg elérte-e a holdat, hanem az, hogy a barátai segítettek neki, ő pedig nem adta fel.
Leszaladt a fáról, és boldogan mesélte el mindenkinek, hogy milyen kalandot élt át. – A holdat nem lehet kézzel megérinteni, de a barátság fénye elér a legmagasabbra is – mondta Mirkó. Ettől a naptól kezdve az erdő lakói mindig emlékeztek Mirkó bátorságára és összetartására.
Így volt, igaz is volt, mese is volt, talán meg sem történt. De egy biztos: a szeretet, a barátság és a bátorság mindig eljuttathat minket a legfényesebb álmainkhoz.
