Buksi egy kedves, barna-foltos kiskutya volt, aki éppen a konyha küszöbén heverészett. Meleg nap sütött be a nyitott ablakon, és Buksi orrát egyszer csak megcsapta valami mennyei illat. Felkapta a fejét, nagyot szimatolt, és azonnal tudta, hogy valami különleges készül a konyhában.
A gazdasszony, Mariska néni, éppen friss kolbászt sütött a vaslapon. Sercegett, sistergett a kolbász, és Buksi minden porcikája a vágyakozástól remegett. “Micsoda illat! Vajon kapok belőle egy falatot?” – gondolta Buksi, és óvatosan közelebb lopakodott. Mariska néni mosolyogva nézett rá. “Türelem, Buksi! A jó dolgokhoz idő kell.” Buksi leült, és türelmesen várta a csodát.
Ám egyszer csak különös dolog történt. Az asztalon lévő legszebb, legpirosabb kolbász hirtelen megmozdult. Egy pillanat alatt legurult az asztalról, és már ott sem volt, eltűnt az ajtó mögött. Mariska néni csodálkozva kiáltott fel: “Hová lett a kolbászom?” Buksi izgatottan felugrott. “Én segítek megtalálni!” – vakkantotta lelkesen, noha Mariska néni csak nevetett: “Ugyan, Buksi, egy kolbász nem szalad el magától!” De Buksi már kifelé szaglászott a kertbe.
Buksi körbeszimatolt a konyhaküszöbnél, aztán az udvaron is, hiszen sejtette, hogy a kolbász nem mehetett messzire. A bokrok alján kolbászos szag vezette egyre előrébb. “Kolbász, hol vagy?” – szólította halkan. Egyszer csak a tyúkól felől halk kuncogást hallott. “Te vagy az, Kolbász?” – kérdezte Buksi. Egy pillanattal később a kolbász előbb a fűben, aztán a tyúkok között termett, mintha lába nőtt volna.
Buksi se szó, se beszéd utánaszaladt. “Állj meg, kolbász! Nem bánom, ha nem nekem szánnak, csak ne szökj el!” A kolbász azonban úgy tűnt, szerette a kalandot, és mindig egy lépéssel Buksi előtt járt. Átrohant a répák között, átbújt a kerítés alatt, és még a kerti tó szélén is megpihent, ahol a békák is csodálkozva nézték.
“Buksi, merre futsz?” – kiáltott utána a kismacska, Cirmi, aki épp a napos ablakpárkányon szundikált. “Egy szökős kolbászt üldözök!” – lihegte Buksi. Cirmi kuncogva nézte az üldözést. “Sosem láttam még ilyen gyors kolbászt!” Buksi azonban nem adta fel. “Mindenki megérdemli a hazatérést” – gondolta, és újra a nyomába eredt.
A kolbász végül kiért a kert végébe, ahol egy öreg vakondtúrás állt. Megpihent, mintha megunta volna a sok futást. Buksi óvatosan közelebb lépett, és azt mondta: “Tudom, hogy unatkoztál az asztalon, de Mariska néni aggódik érted. Gyere vissza velünk!” A kolbász mintha magától gurult volna vissza Buksi elé.
Ahogy Buksi a kolbásszal visszasétált, Mariska néni már az ajtóban várta őket. “Hát meglett az én szökős kolbászom!” – mondta kacagva, és megsimogatta Buksi buksiját. “Te vagy a legjobb kis nyomozó!” Buksi farkát csóválta, és boldogan vakkantott. Cirmi is odasettenkedett, és a kolbász körül óvatosan szimatolt.
Végül Mariska néni levágott egy kis darabot a kalandos kolbászból Buksi és Cirmi számára is. “Látjátok, mennyivel jobb, ha együtt vagyunk, és megosztjuk a finomságokat!” – mondta, és mindenki egyetértően bólogatott. A kolbász pedig, mintha csak örülne a nagy kaland végének, szépen csendben maradt a tányéron.
Így végződött Buksi és a szökős kolbász története. Tanultak belőle mindnyájan: néha még a legváratlanabb kalandból is lehet jó vége, ha szeretettel, türelemmel és összefogással közelítünk egymáshoz.
Így volt, úgy volt, igaz volt-e, nem tudni, de ilyen szép mese volt Buksi és a szökős kolbász kalandja!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
