Egy különleges tündér élt egyszer, egy varázslatos erdő szélén. Őt úgy hívták, hogy Alinka. Alinka más volt, mint a többi tündér: bármikor, bármilyen izgalmas is történt körülötte, neki mindig lecsukódott a szeme. Ő volt a tündér, aki mindig álmos volt. Hiába repkedtek körülötte a pillangók, hiába hívta játszani a kis mókus vagy a kék madár, Alinka gyakran csak ásított egy nagyot és elbóbiskolt a harmatos fűben.
Az álmos tündér reggelei mindig különösen kezdődtek. Amikor a nap első sugarai megcirógatták a mezőt, Alinka máris ásított egy nagyot. „Jó reggelt, világ! Még öt percet, csak öt percet…” – dünnyögte, aztán visszabújt a virágágyba. Néha a tücsök muzsikálása ébresztette, máskor a patak csobogása, de legtöbbször a barátai hangjára nyitotta ki a szemét. „Alinka, kelj fel! Ma tündérgyűlés van!” – kiáltotta a szorgalmas Zsófi tündér. „Nem késhetünk el, a virágok is várnak ránk!” – tette hozzá Lili, a legjobb barátnője. De Alinka csak sóhajtott, és azt suttogta: „Olyan álmos vagyok, aludnék még egy picit…”
Barátai egyre jobban aggódtak. „Miért alszik ennyit Alinka?” – kérdezte a kíváncsi mókus. „Talán beteg?” – találgatta Lili. „Vagy elveszítette a varázserejét?” – tette hozzá Zsófi. Egyre többször próbálták ébren tartani: cinkosan csipkedték, vicces meséket mondtak neki, de Alinka néha a legjobb történetek közepén is álomba szenderült. Még a tavaszi kikelet ünnepén is, amikor mindenki táncolt és nevetett, ő békésen szuszogott a harangvirág árnyékában.
A barátai úgy döntöttek, segíteni fognak Alinkának, hogy végre kipihent legyen és ismét velük játszhasson. „Talán egy varázsital segít!” – javasolta Zsófi. Aznap este együtt keverték a harmatcseppet, az ezüstszálat és a pitypangmagot egy aprócska üvegbe. „Ettől biztosan éber leszel!” – mondta Lili lelkesen. Alinka bólintott, de miután megitta az italt, csak mosolygott, és egy nagyot ásított: „Nagyon finom volt, de azt hiszem, most még jobban álmos vagyok…”
A következő napon a tündérek elhatározták, hogy különleges kalandot szerveznek Alinkának. Egy izgalmas kirándulásra hívták a Szivárvány-völgybe, ahol minden bokorban egy-egy titkos meglepetés rejtőzött. „Ha együtt vagyunk, biztosan ébren maradsz!” – biztatta Zsófi. Alinka boldogan elindult velük, de a virágok illata, a nap melege, a barátai szeretete mind-mind olyan jólesően ringatták, hogy megint elnehezült a szemhéja.
Az egyik fa tövében leültek pihenni. Lili odabújt mellé, s halkan megkérdezte: „Alinka, miért vagy mindig ilyen álmos?” Alinka csendben gondolkodott, majd így felelt: „Amikor alszom, a szívem tele lesz minden szépséggel, amit tőletek kapok. Talán azért vagyok mindig álmos, mert álmaimban is szeretni akarok benneteket.” Zsófi és Lili egymásra mosolyogtak. „Akkor mi is álmodjunk veled!” – szóltak, és melléfeküdtek a puha fűbe.
Attól a naptól kezdve a barátok elfogadták Alinka álmosságát. Amikor csak tehették, szundikáltak vele egyet a réten, és amikor ébren volt, együtt játszottak, nevetgéltek. Rájöttek, hogy a szeretet nem attól lesz nagyobb, ha valaki mindig ébren van, hanem attól, ha figyelünk egymásra, és elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen.
Alinka titka az volt, hogy ő az álmaiban is szerette a barátait. Megtanulta, hogy szeretni és jónak lenni nem csak ébren lehet, hanem akkor is, amikor csukva van a szemünk: hiszen a szívünk mindig ébren van. És a barátai is ezt tanulták meg tőle: a türelem, az elfogadás és a szeretet legyőzi a legnehezebb álmosságot is.
Így történt, hogy az álmos tündér és barátai boldogan éltek a varázslatos erdő szélén, ahol mindenki elfogadta a másikat olyannak, amilyen volt.
Így volt, úgy volt, igaz volt, de lehet, hogy csak mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
