A manók nagy kalendáriuma réges-régi idők óta létezik, bár az emberek között csak kevesen hallottak róla. Történt egyszer, hogy egy kis manó, akit Bodzának hívtak, kíváncsian kukucskált be a Nagy Manókönyvtárba. Ott találta meg a poros polcok között a legfontosabb könyvet: a manók nagy kalendáriumát. Az öreg könyv lapjai finoman zizegtek, ahogy Bodza óvatosan átlapozta. Hirtelen a bölcs Öregapó jelent meg mellette, aki hosszú, zöld köpenyt viselt, és kedvesen mosolygott.
„Bodza, látom, megtaláltad a legrégibb kincsünket,” mondta Öregapó meleg hangon. „Ez a kalendárium őrzi minden évszak ünnepét, titkos szokásainkat, és a szeretet erejét, ami mindnyájunkat összeköt.”
Bodza ámulva nézett a kalendáriumra. „Minden évszaknak saját ünnepe van?” kérdezte.
„Természetesen,” bólintott Öregapó. „A manók világában minden évszak új örömöt hoz, és mindegyiket meg is ünnepeljük.”
Az év első napján, mikor a hó még csillogott az erdőn, a manók összegyűltek, hogy tánccal és mesékkel köszöntsék a telet. Bodza ilyenkor mindig forró bogyóteát főzött, a többiek pedig hócsillagokat vágtak papírból. Tavasszal, amikor az első rügyek kipattantak, színes virágkoszorúkat fontak egymásnak, és mindenki ültetett egy kis magot a nagy mezőben. Bodza minden ünnepen segített, örömmel osztotta meg a finom sütiket, amiket anyukájával készített.
Nyáron nagy nap volt a Manó-nap, amikor versenyeztek, ki tudja a legtöbb harmatcseppet összegyűjteni hajnalban. Bodza és barátja, Szamóca, mindig párban indultak, és ha nyertek, megosztották a díjat a legkisebb manókkal is.
Ősszel a levelek aranyszínekben pompáztak, a manók pedig diót és mogyorót gyűjtöttek a télire. A nagy őszi lakomán mindenki együtt ült az asztalnál. Bodza ilyenkor is szeretett segíteni a kisebb manóknak, akiknek nehezebben ment a diótörés.
De a kalendárium nem csak az ünnepekről szólt. Mindennapi szokásokat is tartalmazott, melyek segítettek a manóknak, hogy boldogan és békében éljenek együtt. Minden reggel mosolyogva köszöntek egymásnak, és minden vacsora után együtt mondtak köszönetet a finom falatokért.
Egyik nap Bodza és Szamóca lapozgatták a kalendáriumot, amikor rájuk talált egy különös, suttogó oldal.
„Mi ez a furcsa oldal?” kérdezte Szamóca.
„Ez a titkos jegyzetek oldala,” magyarázta Öregapó, aki éppen akkor lépett be. „Ide írjuk le, ha valami jót tettünk, vagy ha valakinek segítettünk. Minden jócselekedet apró csodát hoz, és a kalendárium ettől válik igazán varázslatossá.”
Bodza egy kis jegyzetet írt: „Ma segítettem Szamócának összeszedni a lehullott leveleket.” Szamóca mosolygott, és ő is írt valamit: „Ma Bodzával együtt osztottuk meg a süteményt a barátainkkal.”
A kalendárium minden nap egyre vastagabb lett a szeretetteljes bejegyzésektől, és a manók szíve is egyre melegebb lett.
Egy nap Bodza odament Öregapóhoz: „Szeretnék otthon is saját kalendáriumot készíteni. Megmutatod, hogyan kell?”
Öregapó bólintott. „Semmi sem könnyebb! Először fogj egy üres füzetet. Írj bele minden napra egy kis örömöt vagy jócselekedetet. Rajzolj színes képeket a kedvenc ünnepeidről, ragassz bele falevelet, virágot, vagy akár egy fényképet. És legfőképp: minden nap írj le valami jót, amit tettél, vagy amit más tett érted.”
Bodza boldogan vitte haza az új, saját manó kalendáriumát, és minden nap lelkesen írta bele az emlékeit. És ahogy telt az idő, egyre több barátja csatlakozott hozzá, hogy ők is megörökítsék a szeretetet, a jóságot és az együtt töltött boldog pillanatokat.
Így volt, igaz is volt, tán mese volt. A manók nagy kalendáriuma azóta is őrzi a szeretet és a jóság titkait, és mindenki, aki belelapoz, egy kicsit jobbá válik.
Azért meséltem el nektek ezt a történetet, hogy ti is mindig emlékezzetek: a szeretet és a jóság minden nap ott lehet a ti kis kalendáriumotokban is. Így volt, mese volt, talán igaz sem volt.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
