A sűrű, zöld erdő mélyén, ahol a fák lombjai egymásba fonódva titokzatos árnyakat festenek a földre, egy különös dolog történt. A patak partján, egy mohos kő tövében apró, csillogó lábnyomok jelentek meg. Az erdei állatok – a kíváncsi őzike, a kicsi sün és a fürge mókus – hamar észrevették, hogy valami varázslatos érkezett közéjük.
Egy napon, ahogy a reggeli napfény áttörte a lombkoronát, a kis Boróka kislány az édesanyjával sétált az erdőben. Egyszer csak ragyogó fénycsíkot pillantottak meg a fák között. Boróka megállt, majd halkan suttogta: „Anya, ott valami világít!” Az édesanyja mosolyogva bólogatott, de Boróka már futott is a fény felé.
Egy tisztásra érve meglátták a tündért, aki egy tönkön ült. A fején ragyogó fénykoszorú világított, mintha apró csillagokból fonta volna a koronáját. Az arca barátságos és kedves volt, szemei éppoly csillogtak, mint a fénykoszorúja. Boróka tágra nyílt szemekkel kérdezte: „Te ki vagy? Miért ragyog a fejed körül ilyen szép fény?”
A tündér mosolyogva válaszolt: „Én vagyok Lili, a fénykoszorús tündér. A koszorúmat a szeretet és jóság fénye szövi minden nap. Azért ragyog ilyen fényesen, mert minden jótettet, amit látok vagy érzek, egy újabb apró csillaggá változtat a koszorúmban.”
Boróka csodálattal nézett Lili fejére. „És honnan jöttél? Mindig itt éltél az erdőben?” – kérdezte.
Lili halkan mesélni kezdett: „Az én otthonom a tündérek völgye, messze innen, ahol a virágok sosem hervadnak el, és a patakok sosem fagynak be. Minden tündérnek van egy különleges ereje, az enyém a fény. A fényem csak addig ragyog, míg én és mások is szeretettel vagyunk egymás iránt. Ha valaki szomorú, vagy elfelejti a jóságot, a fényem is halványabb lesz.”
Az édesanya megkérdezte: „Mit tehetünk, hogy a fényed minél ragyogóbb legyen?”
Lili elmosolyodott. „Nagyon egyszerű! Mosolyogjatok egymásra, segítsetek annak, aki elesik, vigyázzatok az állatokra, és osszátok meg a játékotokat. Ezekből a jótettekből lesz a fény legszebb koszorúja, nemcsak az én fejemen, hanem mindenki szívében.”
Boróka elhatározta, hogy már aznap segít a kis süninek átkelni az ösvényen, és az uzsonnáját is megosztja a mókussal. Lili tündér örömteli nevetéssel tapsolt egyet, mire a koszorúján egy újabb pici csillag gyulladt ki.
Azóta is mesélik az erdő lakói, hogy ha valaki kedvesen viselkedik, Lili tündér fénye még messzebbről is látható lesz. Sokan keresik a tisztást, hátha újra találkozhatnak vele. Boróka és az édesanyja pedig minden sétájukon mesélnek egymásnak jótettekről, és figyelik, mikor villan fel egy újabb fény a lombok között.
Az erdőben élő gyerekek és állatok mind megtanulták: a fényt nem csak látni, hanem érezni is lehet, ha szeretet van a szívükben. A fénykoszorú nemcsak egy varázslatos dísz, hanem a jóság és összetartozás igazi jelképe.
Ahogy teltek az évek, Boróka is felnőtt, de a fénykoszorú történetét minden kisgyereknek továbbadta. Így őrizték meg Lili tündér varázslatát, s bár sokan nem látták már őt az erdőben, a fény mégis ott ragyogott minden kedves cselekedetben.
Így volt, igaz volt, vagy talán csak mese volt. De aki jót tesz, az biztosan látja majd a fényt, ha becsukja a szemét.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
