Volt egyszer egy kicsi angyalka, akit Annának hívtak, s akinek olyan csodaszép énekhangja volt, hogy a mennyország minden sarkában visszhangoztak a dallamai. Anna alig volt nagyobb egy pillangónál, mégis, ha énekelt, még a legszomorúbb szívek is felvidultak tőle. Az angyalkák és a csillagok gyakran gyűltek köré, hogy hallgassák, ahogy az ég kékjét betölti a kedvesség és szeretet hangja.
Egyik reggel azonban furcsa dolog történt. Amikor Anna dalra akart fakadni, csak egy halk suttogás hagyta el a torkát. Próbálkozott újra és újra, de a hangja sehol sem volt. Nagyon elszomorodott, hiszen a legjobban azt szerette, ha másokat vidámíthat a dalával.
Könnyes szemmel ballagott a felhők között, és mindenkitől megkérdezte: “Nem láttad véletlenül a hangomat?” A csillagok és angyalok csóválták a fejüket, és tanácstalanul néztek egymásra.
Anna legjobb barátja, egy kis, kerek szárnyú angyalka, Tomi, odalépett hozzá. “Ne aggódj, Anna! Biztos vagyok benne, hogy együtt megtaláljuk a hangodat! Elindulunk, és addig keressük, amíg rá nem bukkanunk!” Anna halványan elmosolyodott, és így indultak el ketten a hang nyomában.
Útjuk során találkoztak egy mókás, színes tollú madárral, aki azt mondta: “Lehet, hogy a hangod egy kis kíváncsi szellő hátán elszállt a titkos rét felé!” Anna és Tomi gyorsan odasiettek, ahol a napsugár táncolt a fűszálakon. Ott egy nyuszit találtak, aki épp répát rágcsált.
“Nyuszi, te nem hallottad véletlenül Anna hangját?” kérdezte Tomi.
“A hangod? Sajnos én nem, de a patak mesélte, hogy valami gyönyörű dallam sodródott arra tegnap este” – válaszolta a nyuszi.
Anna és Tomi elindultak a patak partján, ahol a tükröződő víz csendesen csobogott. Anna lehajolt és így szólt: “Drága patak, nálad nincs véletlenül az én hangom?”
A patak kedvesen hullámzott, és halkan így felelt: “Egy hangocska valóban járt nálam, de csak egy pillanatra, aztán tovasuhant a nagy tölgyfa irányába.”
Anna kezdett egy kicsit reménykedni, és Tomi bátorítóan megfogta a kezét. Együtt sétáltak a tölgyfához, melyen a legnagyobb, legöregebb bagoly ült. Anna kissé félve szólalt meg:
“Bagoly bácsi, kérlek, láttad vagy hallottad a hangomat?”
A bölcs bagoly a fejét vakarta, majd óvatosan így szólt: “Drága Anna, a hangod nem veszett el, csak megbújt. Néha, amikor félünk vagy szomorúak vagyunk, elbújik egy kicsit. De hidd el, akkor is ott van, mélyen legbelül.”
Anna nagyot sóhajtott. “De hogyan találhatom meg újra?” kérdezte reménykedve.
“A barátok szeretete, a bátorságod és a hited segít előcsalogatni” – mondta a bagoly. “Próbáld meg énekelni a kedvenc dalodat, és gondolj mindazokra, akik szeretnek!”
Anna lehunyta a szemét, és Tomi megszorította a kezét. Mély levegőt vett, és bár először csak egy halk hangocskát hallottak, lassan-lassan egyre erősebben, tisztábban csendült fel Anna csodás éneke.
A fák, a madarak, a patak és mindenki örömtáncot járt az ének hallatán. Anna boldogan kacagott. “Megtaláltam! A hangom mindig velem van, ha hiszek magamban és érzem a barátaim szeretetét!”
A mennyben nagy ünneplés kezdődött. Az angyalkák táncra perdültek, a csillagok ragyogtak, és mindenki énekelte Anna dalát. Tomi büszkén ölelte át barátnőjét, és azt mondta: “Látod, együtt minden sikerül!”
Anna pedig rájött, hogy a hangja sosem veszett el igazán, csak elbújt egy kicsit, hogy megtanulja, milyen fontos bízni magunkban és egymásban.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! A szeretet, az összefogás és a bátorság mindig segít megtalálni a bennünk rejlő csodákat, csak hinnünk kell bennük!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
